Magyar Narancs: Előző filmje, az Aranjuezi szép napok egy kertben játszódó kamaradarab volt, ehhez képest a Merülés a szerelembe többkontinensnyi produkció. Hogy bírta a strapát?
Wim Wenders: Mentálisan és fizikálisan teljesen kimerített. Megközelíthetetlen, eldugott helyeken jártunk. Dzsibutiban forgattuk az összes olyan jelenetet, amelyek a filmben Szomáliában játszódnak. Az év legforróbb, legszárazabb időszakában érkeztünk, csak hogy tetézzük a megpróbáltatásainkat. Dzsibutiban a filmipar még csak nyomokban sem lelhető fel, minden cuccot mi vittünk az utolsó szögig. Forgattunk egy sóstóban, csak az odajutás fél napot vett igénybe. És forgattunk az Ádeni-öböl egyik szigetén, ahol nem maradhattunk éjszakára, így reggel és este egy jó órás csónaktúra várt ránk. Ezek veszélyes vizek, közel Szomália partjaihoz, nem ajánlatos megvárni a sötétet. Ennek épp az ellenkezője várt ránk a Feröer-szigeteken, itt is mi voltunk az első külföldi stáb. Micsoda természeti szépség! Ami a víz alatti forgatást illeti, ismeretlen élmény volt az is. Ahogy a stúdiómunka is, amelynek során azt szimuláltuk, ahogy Danny, Alicia Vikander figurája egy spéci tengeralattjáróban az óceán fenekéig hatol. Egy apró kapszula az egész jármű, mondjuk, az Apollo űrhajóhoz tudnám hasonlítani. Gondolhatja, mennyire kimerített mindez. Az egyik szememre egy időre el is vesztettem a látásomat. De minden jó, ha a vége jó.
| ||
MN: Ahogy egyszer önkritikusan megjegyezte, a szíve mélyen egy reménytelenül romantikus német lakozik. Ez a Wenders nevű, nagy német romantikus milyen szívhez szóló love storykon szokott elérzékenyülni?
WW: Az egyik kedvenc love storym a Vonzások és választások Goethétől. Filmek közül a romantikus szekcióban Truffaut-tól a Jules és Jim nálam mindent visz, ahogy Wong Kar-Waitól a Szerelemre hangolva is. És ahányszor csak módomban áll megnézni Frank Capra Az élet csodaszép c. filmjét, azon is mindig elérzékenyülök. Persze oly sok szép szerelmes történet van, elvégre a szerelemnél és a halálnál nincsen nagyobb filmes téma!
MN: Volt már dolga angyalokkal is. A Berlin felett őrködő angyalok vagy a mélytengeri merülés volt a macerásabb forgatási szempontból?
WW: Az angyalokkal nehezebb volt. A Berlin felett az éget még az analóg korban forgattam, minden effektet helyben, a kamera előtt kellett megoldani vagy mai szemmel ódivatú, festett hátterekkel. És a legfontosabb effekt még csak nem is technikai jellegű volt. A kamerának közel kellett férkőznie az angyalok arcára kiülő szeretethez – nincs az a technika, ami ebben segít. Nagy befektetés volt, főleg szeretetből.
MN: Van még egy-két megfilmesítésre váró angyal a tarsolyában?
WW: Elképzelhető. Az ember sosem tudhatja. Mindig igyekeztem meglepni magamat a soron következő filmemmel. Rendre olyan filmeket választottam, amelyekről fogalmam sem volt, hogyan tudom megcsinálni. A Merülés a szerelembe erre tökéletes példa.
MN: Willem Dafoe mesélte nekünk, hogy amikor együtt forgatták a Berlin felett az ég folytatását, a Távol és mégis közelt, kapott öntől néhány tájkép-fotográfiát, amelyeket nagy becsben tart. A fotóajándékozási szokását megtartotta? Egyáltalán, mivel fényképez? Átváltott telefonra?
WW: Még mindig a régi, böhöm nagy gépeimet használom, megvan még a Fuji Panoramic 6×17 és a Plaubel Makina 6×7 is. És még mindig negatívot használok, filmmel dolgozom. Legalábbis fotósként, mert filmesként már régóta digitális vagyok, a 3D-t nem is lehet másképp. A Merülésre nem vittem a fotós holmimat, annyira kimerítő volt az egész, hogy szóba sem jött, hogy még fényképezgessek is.
MN: Tavaly Sam Shepard és Harry Dean Stanton is áttette székhelyét az örök vadászmezőkre Mindketten közreműködtek (Shepard íróként, Stanton színészként) a Párizs, Texasban. Azóta, hogy nincsenek köztünk, újranézte a filmet?
WW: Igen, megnéztem. Nagyon hiányoznak mindketten. Sam nagyon jó barátom volt. Harryhez fogható színészt pedig nem ismertem.
MN: Elég jóban van Ferenc pápával, nemrég filmet is készített róla. Volt alkalma megkérdezni a pápát, hogy az angyalok tényleg úgy festenek, mint Bruno Ganz, Otto Sander vagy Peter Falk?
WW: Ferenc pápa nem a filmekben van elmerülve. Ő az életben van elmerülve. Ettől függetlenül én egészen biztos vagyok benne, hogy az angyalok nagyon is úgy festenek, mint Peter Falk és Otto Sander. És mint Nastassja Kinski, aki egy női angyalt játszott a Távol és mégis közelben! Az egyetlen dolog, amire a teológia nem adta áldását, az az, hogy az angyalok vajon tényleg csak fekete-fehérben látnak-e.
| Merülés a szerelembe Wim Wenders romkomos magyar címmel megvert új filmje olyan szerelmi történet, amelyben a feldolgozásmód erősen thrilleres, a hangnem határozottan politikus, a párbeszédek pedig kvázi filozófiai kérdések körül forognak. A műfaji hibrid egy precízen végiggondolt, nyilvánvaló s rejtett analógiákat felhasználó és teremtő, pontosan felépített példázatot rejt. Két ember egymásra talál, testben-lélekben összehangolódik, s a szó legmélyebb, spirituális értelmében támaszra, megtartó erőre lel. Két olyan ember, aki nem maradhat együtt, mert van számukra fontosabb, mint a saját boldogságuk vagy akár életük: a hivatásuk iránti elköteleződésükben készek elmenni a végsőkig. A nő tudós, aki az óceán legsötétebb mélyére készül, hogy (egy meghibásodása esetén koporsóvá váló, parányi tengeralattjáróban alászállva) megtalálja az élet kialakulásáról tanúskodó jeleket, megértse s megértesse az élet mibenlétét. A férfi katona, aki titkos afrikai küldetésén dzsihádista szervezettel fogatja el magát, hogy hosszú szenvedések s kínzatások után eljusson a központba, s a testébe épített jeladóval oda irányítsa a terroristaellenes alakulatokat. A két küldetés egymásra kopírozódik, a film szemszögéből nézve a kockázatos tudományos vállalkozás és az öngyilkos katonai misszió párhuzama egyértelmű. Túlságosan is.
Wenders filmjeiben mindig is volt valami bölcsészi kimódoltság, az, hogy a rendező nemcsak létrehoz egy filmes szituációt, de mindjárt elemzést is rendel hozzá; ha lehetne mozgóképet lábjegyzetelni, bizonyára élne a lehetőséggel. Ezúttal is minden képi, szituációs és verbális összefüggés világosan meg van, sőt túl van magyarázva. Ha Alicia Vikander és James McAvoy nem kölcsönözne az alakoknak érzékelhető, tapintható, szagolható fizikai jelenvalóságot, semmi sem mentené meg ezt a kissé tudálékos gondolatokat és felszínes kérdéseket megfogalmazó filmet az unalomtól. TPP
Az ADS Service bemutatója | |||
