Az anyaság fájdalmas út a felnőtté válás felé

Mikrofilm

Az Altatódal egyszerű, csendes és sallangmentes film. Pedro Almodóvar szerint az elmúlt évek legerősebb spanyol rendezői debütálása.

Még szeptember közepén a magyar mozikba érkezett egy spanyol dráma, ami nem keltett nálunk túl nagy figyelmet. A nézettségi listákat ekkor épp a Szeánsz Velencében, Az apáca 2 és a Miután annyi minden történt című film uralta. Pedig Alauda Ruiz de Azúa rendezői bemutatkozása megért volna egy misét. Az Altatódal bemutatója az idei Berlini Filmfesztiválon volt, ahol a Panorama szekcióban láthatta a közönség, a spanyol Oscarnak tartott Goya Awardon pedig 11 díjra jelölték, melyből hármat el is hozott: Ruiz de Azúa a legjobb új rendező, Laia Costa a legjobb színésznő, míg Susi Sánchez a legjobb női mellékszereplő lett.

Az Altatódal főhőse Amaia (Laia Costa), aki frissen vált édesanyává. Az ilyenkor szokásos örömteli hangulat helyett viszont elgyötörve, végtelenül fáradtan és összetörve érkezik haza csecsemőjével a kórházból. Férje, a színész Javi bár jószándékú és igyekszik, valójában képtelen felnőni ahhoz a feladathoz, amit az apaság jelent számára. Az, hogy a házaspár életét hogyan változtatja meg a gyermek érkezése, ugyancsak fájdalmasan valóságosnak hat. Amaiának minden igyekezete ellenére fel kell adnia karrierjét, hiszen még távmunkában is képtelen bármiféle feladatot elvégezni, nincs ugyanis egyetlen szabad perce sem; amikor a baba épp nem eszik, sír vagy alszik, akkor ő dől ki a fáradtságtól. Javi ellenben rövid gondolkodás után úgy dönt, el kell fogadnia egy soha vissza nem térő ajánlatot, így Amaia hamar magára marad a feladatokkal. Azaz csak maradna: úgy határoz ugyanis, hogy szülői segítséget kér.

Talán ennyiből is látszik, hogy az Altatódal végtelenül őszinte képet fest témájáról, az anyaságról. Nem vonja kétségbe, hogy ez a világ egyik legcsodálatosabb dolga – ugyanakkor tanulsága szerint mindez egy olyan csoda, amihez fel kell nőni. A helyzethez hasonlóan a szereplők sincsenek idealizálva. Mikor Amaia hazatér a kórházból, lakásában ott várják szülei is, akik azért érkeztek, hogy mellette álljanak az első, nehéz napokban. Édesanyja, Begoña azonban mindentudásával először inkább felbosszantja, mint segíti őt. Mikor Amaia hazatér a szülői házba, édesanyja keresetlen őszinteséggel hívja fel a figyelmet: ők elszoktak már az állandó sírástól és attól, hogy egy gyerek mellett képtelenség végigaludni az éjszakát. Hamarosan azonban rendeződnek a viszonyok, és mindenki megtalálja helyét az újdonsült helyzetben. Amaia feladata nemcsak az, hogy gyerekére kell vigyáznia, de idősödő szülei is egyre több támogatást igényelnek. Szép lassan nemcsak felnő mindehhez, de megtanulja értékelni is új helyzetét.

„Kétségtelenül az elmúlt évek legjobb spanyol debütálása” – nyilatkozta Pedro Almadóvar a filmről,

külön kiemelve a női szerep családon belüli ábrázolását, amely nemcsak őszinte, de érzelgősségtől mentes és a humor sem áll távol tőle. A spanyol film legendája, a Mindent anyámról és a Fájdalom és dicsőség rendezője emellett méltatta az Altatódalban látható színészi játékot is – természetesen joggal. A főszerepet alakító Laia Costát az itthon is bemutatott zseniális, vágások nélküli drámával, a 2015-ös Victoriával ismerte meg a világ. Ahhoz hasonlóan ezúttal is elbűvölő, játéka azonban most még összetettebb. A szülői szerep mellett egyszerre jeleníti meg az egyre inkább sarokba szoruló feleséget, miközben szülei árnyékában gyermeki énje is előtör. Mindezek mellett ott van benne az anyaság fájdalmas beletörődése is, ami az örömök mellett számtalan lemondással és áldozattal is jár. Az édesanyját alakító Susi Sánchezt Almadóvar-filmekből ismerhetjük; figuráját fokozatosan zárjuk a szívünkbe, amint keménykezű, szigorú anyából átalakul segítségre szoruló, méltóságteljes idős emberré.

Az Altatódal visszafogott, szentimentalizmustól és túlzott drámaiságtól mentes film, amely minden elemében valódinak érződik – épp ezért hatásos.

A szeptemberi mozidömpingben ugyan radar alatt maradt, ám nemrég felkerült az HBO Go felületére, és a Cinemax 2 is műsorára tűzte.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.