Film

Az éjféli égbolt

  • - kg -
  • 2021. január 20.

Mikrofilm

Minden nézés közül a legkönnyebben díjra váltható a világvége-nézés.

Persze, ezt is nehéz jól csinálni. A túlzott erőlködésből könnyen Leslie Nielsen-poén lehet, de a brit rezerváltság sem mindig célravezető: a szájszeglet izmainak diszkrét remegését könnyű összetéveszteni egy odaégett pirítós feletti érzelmi viharral. George Clooney viszont úgy tud szembenézni a világ szépen fényképezett végével, hogy az embernek szinte gusztusa támad kipróbálni az apokalipszist – ilyen lehet egy Nespresso-reklám Tarkovszkij rendezésében. A kritikák külön kiemelik a színész világvége-szakállát, amely hamarosan a barbershopok falairól fog visszaköszönni – hát, igen, kávét és világvégét csakis Clooney-tól!

Az éjféli égbolt egyetlen apró problémája, hogy nem másfél percig tart, hanem közel két órán át, ez pedig baj, mert Clooney-nak, aki maga rendezte a filmet, semmi mása nincs, csak ez a szakállból indított fagyos, de lassan felengedő nézése. Igaz, ott van a Föld felé közelítő űrhajó, amelyet figyelmeztetni kéne a veszélyre, és ott van a nagy fehér sarkvidéki semmiben feltűnő kislány alakja – Clooney Lily Brooks-Dalton sikerregényéből dolgozott, de mintha egy közepes PR-cégtől vette volna az ötleteit: kislánnyal, űrhajóval és világvégével kifizetődő forgatni. Macska nincs? Nincs, de ott van a nagy tudós életének tragédiája: aki a csillagoknak szenteli az életét és nem a földi örömöknek, az bizony ráfarag. Na, ja, de ez csak a földi halandókra értendő, és nem azokra, akik haldokolva is oly nemesen emelik az éjféli égboltra tekintetüket, mint a nagy George.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk