tévésmaci

Marhavásár

  • tévésmaci
  • 2021. január 20.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché viccvonalon próbáltak eligazodni, jöttek a szokottan ambivalens érzések.

Nem nagyon fűlött hozzá a foguk, megin’ valami kellemetlen, ám csekély eredménnyel kecsegtető marhaság, de hát a munka az munka, s minél hülyébb, annál elégedettebb az ember, csendes, ki nem mondott elégedettség az ilyen, látjátok, pupákok, ezt is meg lehet csinálni. Csak én kellek hozzá, meg a Sztupa vagy a Troché, attól függően, hogy melyikük nem gondolta, hiszen ezt tényleg nem is gondolták, benne volt már a látjátok, pupákokban. Basszus, lássuk akkor a jelmezt, Sztupa volt mindig könnyebb helyzetben, most is szinte magától értetődött, hogy kiszuperált katonai melegítőt ölt, olyan kéket (valamiféle átmenet volt az NDK-kék és bilikék között, közelebb a bilikékhez), a mellén kis fehér címerféle, alakja a Kossuth-címeré, benne nagy nyomtatott MN betűk (Magyar Néphadsereg). Kaptad bár valahányszor a legnagyobbat belőle, mindig bokalengő volt. Hozzá az adekvát „teniszcipő”, az a seregben volt kétségkívül a legjobb. Troché valami mást vett föl, arra nem emlékszik senki, sportos volt nyilván, de kicsivel kevésbé pronyó. Egész délután fociztak a többiekkel, sőt, amikor megjöttek a csajok, összejött egy vegyes kézimeccs is, amikor viszont már kínos lett volna a további tömegsport-tevékenység, leültek a pályaszéli padokra, és már csak várni kellett a soros hülyegyerekre, aki belekezd, hogy „és azt ismeritek, hogy” kezdetű végtelenül deprimáló jópofáskodásba. Sztupa és Troché sohasem kezdeményeztek, de voltak napok, amikor senkinek nem akadt elég bátorsága, hogy a lényegre térjen, s amint ez nyilvánvalóvá vált, jött az ügyeletes majom, menteni valahogy a helyzetet. A viccekkel magukkal nem nagyon lehetett mit kezdeni, gyűjtötte őket az ember, mint Bartók és Kodály a népdalokat, de velük szemben ez a gyűjtés csak addig tartott, amíg leadták az áruátvevőnél a napi adagot. Ennél azért sokkal borzasztóbb volt, amikor elkapott az utcán a viccmesélő pasas, s kényszeresen beleüvöltötte az arcodba, hogy és azt ismered, és azt ismered, és azt ismered, akkor hiába volt, hogy küldetés, szabadultál volna, amint csak lehet. Mindig csak sokára lehetett.

Pénteken (22-én) a Duna tévé 20.35-kor adja a Ludas Matyi 1949-es kiszerelését, felteszem úgy, mint jelentős nemzeti értéket, miközben az maga a komcsi. Már a történet is, Fazekas nyilván látta jövőt, s lökött neki valamit, nesze, jövő, edd meg, és aztán kopjál le. Hogy egy remekművet lökött? Ő már csak ilyen fiú lehetett, bár nem vitte túlzásba. Hogy az adaptáció is az? Hogyhogy, amikor Soós Imre élete, pláne halála, de az egész feje, minden gesztusa a korszellem megtestesülése volt (szebben mondva, a komcsié). Horváth Teri? Tényleg már csak Szirtes hiányzik, jaj, hol van Szirtes? Nem ért rá, de itt van Görbe János. Szóval, nemzeti érték az nemzeti érték, már csak ilyen nyitott műhely a Duna csatorna, még ha olyan dörzsölt és obskúrus macherek hozták is tető alá az egészet, mint Nádasdy Kálmán és Ranódy László – akik az ántivilágba is már egy ántivilágból érkeztek. Egy szó, mint száz, nem lennék most nemzeti főadó. Szerencsére jön tizenegy után a Film Caféra az érett korára balfogásokat halmozó Brian De Palma, és elővezeti a Dominót, aminek tán csak a címe nem yuckie, viszont fellép benne egy rakás remek dán színész, főként Paprika Steen és Søren Malling, s persze a náluk némileg Hollywood-kompatibilisebb Ni­ko­laj Coster-Waldau is. Ráadásul Koppenhágában is játszódik.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.