Az érzelmes rapper animációs filmben mondja el

Mikrofilm

Kid Cudi legújabb lemezével egy időben debütált a Netflixen azonos című animációja, ami egyszerre film, sorozat és klip, de mindenekelőtt szerelmeslevél New Yorknak – és magának a szerelemnek.

Meddig lehet rappelni valakinek, akinek a nevében is ott szerepel a gyerek szó? Mintha az utóbbi években ez foglalkoztatná leginkább Scott Mescudit, akit Kid Cudi néven ismert meg a világ. Persze a hiphopvilágban nem ritkák a kicsinyítőképzős, fura művésznevek, és viselőjüket általában az sem izgatja, hogy látszólag már kinőttek belőlük. Az egyik legismertebb ilyen előadó, Lil Wayne, azaz Kicsi Wayne például több mint 40 éves. Cudi viszont épp azért érdemelt ki kultstátuszt, mert úgy tartják számon, hogy más, mint a többiek.

38 évesen szintén nem számít fiatalnak, a legtöbben azonban még mindig csodagyereknek bélyegzik, akinél elismertebb és szeretettebb előadó nem sok van a szcénában. Népszerűségét többek között annak köszönheti, hogy addig nem hallott módon ötvözte az elektronikus zenét a rappel, a formabontó megoldásokra mindig nyitott Kanye West pedig felkarolta. Azóta már összevesztek és szétváltak útjaik – köszönhetően West sokadik elborulásának –, de Cudinak már rég nincs szüksége pártfogóra, hogy érvényesülni tudjon.

Fura módon azonban hiába a hatalmas rajongótábor és befolyás, a rappert a kritika továbbra sem igen zárta a szívébe: a Pitchforkon legismertebb albumai is 5 pont alatt vannak, igazi elismerést a friss megjelenése mellett csak a Westtel közösen kiadott 2018-as Kids See Ghost aratott. Mentségére legyen mondva hogy az érzelmesebb rapperekkel hagyományosan ugyanolyan mostohán bánik a kritika, mint mondjuk a romantikus komédiákkal.

A nemrég megjelent Entergalactic immár a tizedik albuma. Hasonlóan melodikus, mint eddigi alkotásai, de egyben lazább és szabadabb is. Ám nem ez az egyetlen különlegessége: a megjelenéssel egy napon a Netflixen is kijött Cudi azonos című animációja. A rapper egy ideje már próbálgatja magát a zenei világon kívül, ezzel is jelezve, hogy nem feltétlen énekesként akar megöregedni. 2012 óta négy számából rendezett videóklipet, íróként pedig még több zenés videó fűződik a nevéhez. Mégis talán színészként a legismertebb: hollywoodi nagy öregek is megirigyelhetnék a neve mellett álló 57 színészi kreditet, ezek nagy része azonban klip, mellékszerep vagy olyan epizódszerep, amikor saját magát alakította valamilyen formában. Az idén bemutatott X című horrorban azonban már ő játszotta az egyik főszerepet. Ebből is látszik, hogy tudatosan építi karrierjét, az Entergalacticot pedig a következő fontos lépcsőfoknak szánta.

„Egy csokornyi zene a szerelem szépségéről és felszabadító erejéről” – nyilatkozta a projektről. Eredetileg tévésorozatot tervezett készíteni lemeze mellé: miután elkészült az album, fordított munkamódszerrel megrajzolta a képregényszerű storyboardokat, majd felbérelt egy írócsapatot, hogy ebből készítsék el a forgatókönyvet. Sorozat helyett azonban a Netflix végül TV special mellett döntött – jelentsen is ez bármit. Maga a zenész Twitteren jelezte, hogy soha nem klasszikus sorozatot akart, amelynek részeit egymás után ledarálhatjuk, inkább különálló fejezeteket képzelt el; ezeket zenéi inspirálták, és akár tetszőlegesen folytathatók is.

Az Entergalactickal kapcsolatban valóban az a legnagyobb kérdés, mi is ez. Hossza közel másfél óra, ám mégsem klasszikus játékfilm, hiszen nem a karakterek vagy a cselekmény áll a fókuszban. Narratívabb és összetettebb viszont, mint Antal Nimród Metallica-filmje és a hasonszőrű, megzenésített albumhoz hasonló mozik. És bár a látottakat Cudi legújabb lemezének zenéi tagolják, sokkal több és ambíciózusabb, mint egy hosszúra nyújtott videoklip.

A film középpontjában egy Jabari nevű graffitiművész áll, akit maga Cudi alakít. Egy szakítás után úgy dönt, új életet kezd: elköltözik, és megpróbál komoly művészként is érvényesülni. Legismertebb alkotása egy Mr. Rager nevű fekete-fehér karakter, akit eldugott sikátorokra és tűzfalakra fest fel. Főhősünk tehát több szinten is igyekszik megtalálni helyét a világban, közben pedig megismerkedik szomszédjával, a fényképész Meadow-val, akivel romantikus viszonyba bonyolódik.

Az Entergalacticban a fenti események inkább csak afféle tér- és időkitöltő szerepet játszanak; mintha kellett volna pár karakter és egy hajszálvékony sztori, amire fel lehet fűzni a film valódi lényegét: a New York iránti rajongást, na meg a szerelem erejéről szóló elmélkedést – mindkettőt Cudi melódiái jelenítik meg. A karakterek nem különösebben érdekesek vagy egyediek, a sztori pedig egy az egyben az elmúlt évtizedek legismertebb romantikus kliséiből van összepakolva: meseszerű első randi; a fura, de szerethető barátok (őket Timothée Chalamet és Ty Dolla $ign rapper jelenítik meg) használhatatlan tanácsai; az ex pont a legrosszabbkor tűnik fel; a megoldás viszont pont úgy és akkor érkezik, ahogy előre sejthetjük. Még a karrierszál is a jól ismert utat tapossa: el kell-e adnia magát hősünknek a sikerért, vagy maradjon az az ember, aki eddig volt?

Nincs tehát semmi a filmben, amit nem láthattunk már legalább ezerszer. Maguk az alkotók a sztori tekintetében a Harry és Sallyt, a látványvilágot nézve pedig a Keresem a testem című francia Oscar-jelölt animációs filmet jelölték meg inspiráció gyanánt. Ez így elég furán hangzik, ám az Entergalactic épp ezért működik: ugyan a sztori tele van jól ismert klisékkel, de

az animáció olyan egyedi, hogy a hangulat az egészet elviszi a hátán.

A zseniális látványvilág leginkább talán a Pókember: Irány a Pókverzum! című Oscar-győztes animációra hajaz: egyszerre idézi meg a street art és a képregények világát, miközben nem válik meseszerűvé. A rendező, Fletcher Moules szerint azon dolgoztak, hogy a képek minél inkább kézműveshatást keltsenek: minimálisra csökkentették a 3D-s animációkat, és minden képkockát külön, egyedileg színeztek.

Az igyekezet szemmel látható: New York rég nem volt ilyen vibráló, ezernyi színből, formából és textúrából álló, mégis szerves egészként működő, élő és lüktető város. Cudi eddigi talán legjobb albumának számai tökéletes aláfestésül szolgálnak a szerelmi történetnek. A végeredmény pedig egy hangulatos felnőtteknek szóló animáció, az a fajta kényelmes műsor, ami nem rengeti meg a világunkat, de jó benne másfél órára elmerülni. Mindez pedig az albumról is elmondható.

Elérhető a Netflixen

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.