A jó hír az, hogy épp visszatérőben van, új filmre készül. A 75 éves rendezővel Skype-on beszélgettünk a múltról, szeretett és kevésbé szeretett pályatársakról, és érintettük a jövőt is.
Magyar Narancs: Audrey Hepburn most lenne 85 éves. Wes Andersontól Quentin Tarantinóig mindenki áradozik, remekműként beszél közös filmjükről, az És mindenki nevetett (They All Laughed - eredetileg egy Gershwin-dal címe - K. G.) című filmjéről. Kis szépséghibája a dolognak, hogy 1981-ben, amikor bemutatták, hatalmasat bukott a film. Mi történt?
| ||
Peter Bogdanovich: Az történt, hogy elkövettem egy hatalmas baklövést. El is mondom mindjárt, mit. Amikor befejeztük a forgatást én és Dorothy Stratten (a film egyik főszereplője, Bogdanovich barátnője - K. G.), Európába utaztunk. Tíz napot töltöttünk Angliában. Két nappal azután, hogy hazatértünk az Államokba, Dorothyt meggyilkolták. Nem tudtam, mitévő legyek, de végül úgy döntöttem, befejezem a filmet. Összevágtam, és tartottunk egy tesztvetítést; nem ment jól. Rájöttem, hogy túl gyors. Újravágtam, visszavettem a tempóból. Így már tetszett, de a stúdiónak nem annyira. És akkor jöttek az őrültségek. Dorothy halála után minden elromlott, hibát hibára halmoztam. Csak az értheti meg, milyen érzés, hogy az ember szerelmét meggyilkolják, aki maga is átélte ugyanezt. Mintha bombát robbantanának a széked alatt, de te valahogy túléled. Soha semmi nem lesz már ugyanolyan. Abban a ködben, ami akkoriban a fejemben uralkodott, úgy döntöttem, megvásárolom a filmet a Twentieth Century Foxtól, és saját erőből fogom forgalmazni Amerikában. Életem egyik legnagyobb őrültsége volt, mint utólag kénytelen voltam felismerni. Ötmillió dollárral és számos ősz hajszállal később a tönk szélére kerültem. Képtelen dologra vállalkoztam, egy ember nem veheti fel a versenyt a stúdiókkal. A mozgókép történetében talán csak egyszer, John Cassavetesnek sikerült ez a magánutas megoldás az Egy hatás alatt álló nővel. A fogadtatás egyébként kedvező volt. Todd McCarthy, a Variety kritikusa azt írta, ez a legjobb filmem. Én is azt gondolom, hogy ez a legjobb filmem. Az a néhány ember is azt gondolta, aki akkoriban látta. De hamar lekerült a műsorról.
| ||
MN: Audrey Hepburn és Ben Gazzara játssza a főszerepet. A forgatás előtt a magánéletben is együtt voltak. Jót tett a románcuk a filmnek?
PB: Mi az, hogy jót tett! Ha nem jönnek össze, film sincsen. Az És mindenki nevetett tulajdonképpen az én drága Audrey-m és az én drága Ben barátom kapcsolatának gyümölcse. Ebből a viszonyból született. Bennel forgattam már korábban is; a Saint Jacket csináltuk együtt. 15 ezer dollárt fizettünk neki. A Paramount stúdiónak annyira megtetszett a filmünk, hogy azonnal megkínálták Bent 250 ezer dollárral és a Vérvonal főszerepével. A Vérvonal forgatásáról Ben útja egyenesen a Bel Air-i házam konyhájába vezetett: másról sem áradozott, mint Audrey-ról, akivel együtt forgatta a filmet. Hogy Audrey így, és Audrey úgy, hogy Audrey egy szent, hogy Audrey-nál soha senkit sem szeretett jobban a világon. Ajvé, mondtam csöndesen. Ehhez a konyhai kitárulkozáshoz persze az ő gazzarásan reszelős hangját kell elképzelni. Ben szerelmes szavait hallgatva támadt az ötletem, hogy írok a párosuknak egy romantikus komédiát.
MN: Gazzara Cassavetes csapatának törzstagja volt, de a film is olyan, mintha a Cassavetes-iskolából került volna ki.
PB: Nem volt pénzünk arra, hogy lezárjuk a manhattani utcákat, ezért sokszor csak improvizáltunk, kihasználtuk a forgalmat, New York pillanatnyi hangulatait. Sok szerencsés véletlen esett meg velünk a nagy rohanásban, sokat köszönhet egy-egy jelenet a majdhogynem spontán utcai forgatásnak. Tele a film olyan beállításokkal, amelyek mind abból adódtak, hogy szinte gerilla módjára forgattunk.
| ||
MN: Kezdőként ott téblábolt John Ford és Howard Hawks westernjeinek forgatásán, testközelből figyelhette, milyen munka közben a két nagy öreg. 'k is építettek a szerencsés véletlenekre?
PB: Kettejük közül Ford volt a kiszámíthatatlanabb, ha támadt egy ötlete a forgatáson, ami gyakran megesett vele, nem sokat teketóriázott. Nem tartott próbát, csak beküldte a színészt a jelenetbe, hogy akkor most tessék ezt meg azt csinálni. Ma már nem így csinálják. Ford mindig is a spontaneitás szellemében készítette a filmjeit, de soha egyetlen olyan szó nem hangzott el a színészek szájából, amire Ford ne adott volna engedélyt. Mindig megkapta, amit akart. Nehéz természet volt, nem volt könnyű vele.
MN: Frank Sinatra azon kevesek közé tartozott, akik támogatták az És mindenki nevetett elkészültét. Ő hogyan került képbe?
PB: A hetvenes években ismerkedtem meg vele. Akkor még Cybill Shepherddel éltem együtt, én voltam a producere Cybill lemezének, amin Cole Porter-dalokat énekelt. Ez még azelőtt volt, hogy leforgattuk volna a Cole Porter dalaiból készült Várva várt szerelem című musicalt. A lemez nem volt valami nagy szám, de megjárta. Elküldtem néhány hírességnek, hogy a dicsérő szavaikat idézhessük a borítón. Fred Astaire mondott is valami kedveset és idézhetőt. Gene Kelly is mondott valami hasonlót. Orson Welles is használhatót mondott. Elküldtem Sinatrának is az anyagot. Néhány nappal rá a következő telegramot kaptam tőle: "Hát nem csodálatos, hogy mit meg nem tesz egy férfi az imádott nőért? Több szerencsét legközelebb! Frank." Később összehaverkodtunk, egy londoni koncertje után még kaszinózni is együtt mentünk. Évekkel később elküldte nekem a Trilogy című új albumát, amiről négy számot mindenképpen fel akartam használni a filmemhez. Felhívtam azzal, hogy pénzünk nem nagyon van, csak lelkesedésünk, mitévők legyünk. Ő: Figyelj, kölyök, ötezret ki tudtok izzadni? Én: Mind a négy számért? Ő: Mind a négyért... Ennél nagylelkűbb felajánlást azóta sem kaptam. Az egyik dal a New York, New York volt - hatalmas sláger. Később majdnem csináltunk egy filmet együtt.
| ||
MN: Mi lett volna ez?
PB: Paradise Road volt a címe. Frank mellett Dean Martin és Jerry Lewis is szerepelt volna benne, ami nagy szó, mert már évek óta nem álltak szóba egymással. És Jimmy Stewart, Lee Marvin és Sophia Loren is igent mondott. Komikus dráma lett volna, romantikus elemekkel. De csak lett volna.
MN: A soha el nem készült legendás filmek listájáról nem hiányozhat egy másik filmterve, a Streets of Laredo...
PB: Larry McMurtry, Az utolsó mozielőadás írója írta a forgatókönyvet. Megszaladt a keze, háromszázötven oldalt hozott öszsze. Kétszázat kivágtam belőle. Az összes nagy John Ford-westernhős; Henry Fonda, John Wayne és James Stewart játszott volna benne. Fonda azt mondta, igen, Stewart azt, hogy lehet, Wayne azt, hogy nem. Nem akart még egy, a vadnyugat halálát megéneklő opusban szerepelni. "Még nem akarom szögre akasztani a pisztolyomat" - mondta Wayne. "De hát téged le se lőnek benne" - próbáltam erősködni. "Engem nem, de mindenki mást igen" - válaszolta Duke (Wayne beceneve - K. G.), és ezzel a dolog le volt zárva. Nem volt több érvem. Mondtam McMurtrynek, hagyjuk az egészet, Wayne nélkül nincs értelme, viszont kár lenne veszni hagyni az anyagot, miért nem ír belőle regényt. Ebből lett aztán a Lonesome Dove, minden idők egyik legjobb westernje.
| ||
MN: Még egy soha el nem készült film: The Other Side of the Wind, Orson Welles rendezése. Ezt legalább elkezdték forgatni. Szerepel is benne. Mit játszik?
PB: Két kis szerepem is volt benne. A forgatás első néhány évében egy megrögzött filmrajongót alakítottam, aki úgy beszél, mit Jerry Lewis. Nagyszerű Jerry Lewis-imitátor voltam ugyanis. Néhány év elteltével beugrottam még egy kis szerepre - John Hustonnal volt néhány jelenetem. Megállás nélkül ugrattak, de egy percig sem bántam. Ha az embert John Huston és Orson Welles ugratja tandemben, az azért nem olyan rossz.
MN: Miféle film lett volna, ha egyszer elkészül?
PB: Dráma. Vígjáték. Mindkettő. Egyik sem. Ki tudja! Egy nagyon híres és nagyon macsó filmrendező, egy Victor Flemingbe oltott John Ford típusú alak életének utolsó napjairól szólt az egész. Ezt játszotta a nagyon híres és nagyon macsó John Huston. Tökéletes szereposztás. Orson eredetileg maga akarta eljátszani a főszerepet, de a rendezői énje lehurrogta a színészi énjét. Hustont egyszerűen jobbnak találta magánál a szerepre. Szitkozódott is emiatt eleget.
| ||
MN: Nemrég megjelent memoárjában William Friedkin részletesen foglalkozik azzal az időszakkal, amikor ő, Coppola és ön közös vállalkozásba tömörültek. Miért mentek szét?
PB: Friedkin mit mond?
MN: Nem voltak túl sikeresek a filmek.
PB: Ezt mondta? Hát ez vicces. A deal az volt, hogy mindenki részesül a másik két társ filmjének a nyereségéből. Ez volt a Directors Company lényege. Meg az, hogy mi hárman bármit csinálhatunk, ha egy bizonyos összeg alatt maradunk. Én, merő szívjóságból, a companynak adtam a Papírhold című filmemet. Nem kellett volna, de lelkes voltam. A Papírhold nagy siker lett, Billy és Francis szépen profitált is belőle. Francis a Magánbeszélgetést rendezte meg a cégnek - jó kritika, kevés néző. Én a Daisy Millerrel jöttem: vegyes kritika, kevés néző. Billy semmivel se jött, egy árva filmet sem csinált a társaságnak, ellenben azt javasolta, oszlassuk fel magunkat. A Warner épp akkor ajánlotta fel neki Az ördögűzőt - szép summát ajánlottak, nem akarta elpasszolni. Előtte nekem ajánlották fel Az ördögűző rendezését, én elpasszoltam. Vicces, mert A keresztapára is nemet mondtam. Az egyiket Friedkin vállalta el, a másikat Coppola. De ez mellékes, a lényeg, hogy így lett vége a társulásunknak. De azért a Papírhold rá eső részét mindkét tulajdonostársam bezsebelte. Nem mondhatnám, hogy az idő megszépítette volna a Directors Company emlékét.
MN: Friedkin azt is írja, hogy Coppola megmutatta önöknek a Csillagok háborúja forgatókönyvét, de húzták a szájukat, és inkább nem szálltak be producerként.
PB: Vicces történet, kár, hogy nem emlékszem egyetlen részletére sem. Biztos, hogy a Star Warsról volt szó? Persze lehet, hogy épp nem voltam ott, amikor Francis megmutatta a forgatókönyvet.
MN: Mostanában ismét aktív rendezőként; Owen Wilsonnal és Jennifer Anistonnal forgatta nemrégiben a Squirrels to the Nuts című filmet (az idei Velencei Filmfesztiválon mutatják be - a szerk).
| ||
PB: Imogen Poots is játszik benne, elég jó kis szereposztásunk van. Csak a címmel vannak gondok, azt tanácsolták nekem, változtassam meg, mert az európaiaknak túl bonyolult. Ha rajtam múlna, Love is a Gambler (A szerelem egy szerencsejátékos) lenne. Screwballnak indult, de most, hogy vágjuk, egyre inkább egy romantikus komédiát látok magam előtt (végül a She's Funny That Way címet kapta a film - a szerk).
Miről dumált Hitchcockkal, Fritz Langgal, Howard Hawks-szal? Mit köszönhet Cassavetes-nek? És miért tartja egy kalap szarnak az Easy Riders Raging Bulls című - róla is szóló - könyvet? Olvassa el Peter Bogdanovich-csal készült korábbi interjúnkat.
Kedves Olvasónk!
Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.
Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.
Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
