Film

Bad Boys – Mindörökké rosszfiúk

  • Szabó Ádám
  • 2020. február 29.

Mikrofilm

Épp 25 éve, hogy a rendőri megalapozottságú rosszfiúk először feltűntek a vásznon, amikor a túlszűrőzött Miami látképe meg néhány puskagolyó közötti vicceskedés is elég volt az üdvösséghez.

Látszólag semmi nem változott időközben: Mike még mindig menőn vezeti menő kocsiját, képtelen megválni napszemüvegétől, irtózik a kötöttségektől, és előbb lő, aztán kérdez. Vele szemben társának, Marcusnak továbbra is tele van a töke az egész rendőrösdivel, ha lehet, még a lefülelt szemetelőhöz is erősítést hív, és változatlanul gondjai vannak az ágyban. Az európai akciómozikon edződött rendezőpáros, Adil és Bilall viszont nem akarnak Michael Bay-epigonokká válni. Ahelyett, hogy filmjük üldözésről robbantásra, majd lövöldözésre ugrálna, ahogy a sorozat korábbi darabjai tették, sokkal nagyobb hangsúlyt helyez az idősödő karakterekre. Persze hőseink ezúttal sem válnak raszkolnyikovi figurákká – de legalább egyik lábukkal a földre szállnak, és zsaruparódia helyett elkezdenek akkor is együttműködni, mikor épp nem fél kézzel irtják ki a fél mexikói drogkartellt.

Az elmúlt néhány év jellemző trendje az örökségfilmek előretörése: ezekben pár évtizeddel ezelőtti kedvenceink kicsit megöregedtek, kicsit megcsúnyultak, de még utoljára bebizonyítják, hogy van bennük kraft. A nosztalgiafaktor csúcsra járatása mellett ezeknek a moziknak az a céljuk, hogy egy új közönség számára is vonzóvá tegyék a franchise-t, a régi hősök pedig szép lassan átadják a lantot a fiataloknak. A Bad Boys harmadik része tökéletesen illeszkedik ebbe a tendenciába.

Forgalmazza az InterCom

 

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.