Film

Bridget naplója

  • 2020. október 17.

Mikrofilm

Manapság a feminizmus félreinterpretálásában utazó filmek nélkülözhetetlen eleme a (menstruációs vagy abortuszt követő) vér. Néhány hete Małgorzata Szumowska harcias fantasyjében kente be magát vele a zsarnok férfival leszámoló hősnő, most meg egy lötyögős kvázikomédiában piroslik az éjszakai egymásra találás után ébredező pár képes felén a hemoglobin.

A főhősnő, egy leszbikus pár kislányát nyáron felvigyázó bébiszitter, gyakorlatilag végigvérzi az egész filmet. Abortuszát követően nyomot hagy mindenütt: huzaton (megmutatják), betétben (azt is), vécében (a dugulást okozó tampon puszta kezű kihalászásának egész jelenet van szentelve). Még szerencse, hogy nemcsak ezen a módon hagy nyomot, hanem barátjává, bizalmasává válik nem csak a gondjaira bízott kislánynak (bár ő a zárlatban saját menstruációja miatt aggódik 6 évesen), de a szülőknek is, akik, ki hinné, pont olyan esendők, mint egy heteroszexuális pár, egyiküknek – a második gyermek érkezését követően – még gyermekágyi depressziója is van. Meg pelenkája – mármint saját (megtekinthetjük).

Ilyen testi film ez. Az volna itt a nedvek mutogatásában és emlegetésében kifejeződő fő közlés, sőt deklaráció, hogy a társadalmi értékrendnek (legyen tulajdonod, egzisztenciád, nézz ki jól) megfelelés helyett vállaljuk fel magunkat olyannak, amilyenek lennünk sikerül. Bár pont maga a főhős teszi mindezt zárójelbe, amikor hozzáillően lompos és belassult pasija helyett egy deltás gitártanárra hajt. Annak viszont óvszerben nem megy a romantika a még mindig szivárgó hobbifeministával.

Forgalmazza a Pannonia Entertainment

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.