A feminizmus sokszor nem elég. Vicky Jewson akcióthrillere papíron csodás lenne: női rendező, két komplexnek szánt nőalak… A Jason Bourne-filmek női átiratának szánt Close alkotói szándéka szerint visszanyúlna a klasszikus, fizikai alapú akciófilmekhez a mai speciális effektekkel feldúsított látványmozik ellenében, visszacsempészné az érzelmi mélységet az öldöklések közti szünetekbe, de hiába e jól hangzó koncepció, ha az egyetlen emlékezetes momentum Noomi Rapace fizikálisan lenyűgöző, visszafogottan feszült és egyszerű játéka.
Sam (Noomi Rapace) a múltja démonaitól gyötört zsoldos, aki látszólag egyszerű, de jövedelmező megbízatást kap: el kell elkísérnie egy marokkói erődszerű luxusvillába egy foszfátbányászattal foglalkozó cég fiatal örökösnőjét (Sophie Nélisse), amíg annak mostohaanyja lebonyolít egy üzletet zambiai partnereivel. A villát persze támadás éri, és a két nőnek menekülnie kell, miközben csak egymásra számíthatnak. Zoénak az anyjával, Samnek pedig a gyermekével kapcsolatos traumái vannak, így némileg vonakodva egymásra találnak, a film pedig hamar és idegesen rövidre zárja a helyzetben megbúvó homoerotikus mellékzöngéket egy teljesen felesleges és hamar kiiktatott férfialakkal.
Közben a csupasz és naturalista akciójelenetek mintha kizárólag arra íródtak volna, hogy a szívós, agilis Rapace fizikai adottságai teljes pompájukban megmutatkozhassanak mindenféle vizuális segédeszköz vagy mutatós helyszín beiktatása nélkül. Amikor viszont Jewson mélyebb állításokat tenne, akkor a Close csúfos kudarcot vall.
Elérhető a Netflixen
