Magyar Narancs: Az újságíró múltja jól jött, amikor rákészült a nyomozót szerepére?
Édgar Ramírez: Az, hogy magam is oknyomozó újságíróként kezdtem, kellő közelségbe hozta ezt a figurát. Azt hiszem, rendőrt most játszom először. Állandóan kérdez, a folyamatos gyanakvás a munkaeszköze. Az én igazságom nem biztos, hogy a te igazságod is, sőt, minden valószínűség szerint nem az – ezzel egy zsarunak, egy újságírónak és egy színésznek ugyanúgy tisztában kell lennie. Újságíró módon közelítek minden eljátszandó alakhoz, különösen, ha valós személyről van szó. Így jártam el, amikor a bokszoló Roberto Duránt, Versacét vagy éppenséggel Carlost játszottam. Ilyenkor nemcsak az elérhető publikus információkat igyekszem a lehető legnagyobb mennyiségben begyűjteni, de mindig megpróbálok kapcsolatba lépni a hozzájuk közel álló emberekkel is. Egykori munkatársakkal, családtagokkal, vagy akikhez másféle személyes viszony fűzte őket.
| ||
MN: Színészként és újságíróként mi volt a legrizikósabb projektje?
ÉR: Amikor eljátszottam Carlost (Olivier Assayas 2010-es minisorozatában – K. G.), az sok szempontból kockázatos vállalkozás volt. Mégiscsak egy élő, börtönbüntetését töltő terroristát alakítottam. A sorozat összes többi szereplőjét is valós alakok ihlették. A legtöbbjük a mai napig itt van velünk, jobb-rosszabb szándékokkal közlekednek a földi életben. Mindehhez hozzátartozik az a politikai helyzet is, ami a hazámat jellemezte, amikor a Carlost bemutatták. Chávez elnök még életben volt. És nemcsak hogy azt állította magáról, hogy micsoda nagy rajongója Carlosnak, hanem azt is, hogy megpróbálta elintézni, adják ki Venezuelának. Ebben a meglehetősen trükkös helyzetben játszottam el Carlost. A premier Cannes-ban volt. A sorozat majdnem hat órás: lemegy az első három óra, szünet, majd jön a maradék két és fél. Mire kiértünk a fesztiválpalotából, már várt minket Carlos nyílt levele. Ha jól emlékszem, a Le Figaróban jelent meg. Személyesen nekem címezte. Olyasmikkel gyanúsított, hogy az imperialisták szekerét tolom. Kijátszotta azt is, hogy ugyanaz a vezetéknevünk, noha a Ramírez körülbelül olyan gyakori, mint a Smith Amerikában. De Carlosnak kapóra jött, úgy állította be, mintha rokonságban állnánk. Mintha elárultam volna a Ramírez nevet, a Ramírezek becsületét. Egyszóval egy rendkívül manipulatív levél volt. Nem ma történt, fiatalabb voltam akkor, rendesen beütött.
MN: Miért?
ER: Annak azért van hatása, ha valaki, aki Oszáma bin Láden után a világ leghírhedtebb terroristájának számít, személyesen neked címezi a levelét, és mindenféle nonszensszel meggyanúsít. De hát ezt csinálják a terroristák. Szükségük van a félelemre, és ehhez szükségük van színpadra is. Ül a cellájában ez az alak és azon dolgozik órák hosszat, hogy megalkossa a világnak szánt üzenetét, és aztán a megfelelő pillanatban lecsapjon vele. Nyilván az volt e mögött, hogy részt akart venni a filmben és egészen biztosan pénzt is akart.
MN: Egy tévésorozat mennyiben igényel más felkészülést színészként, mint egy mozifilm?
ER: Több időd van kidolgozni a figurát. Ennyi. Elég szerencsésnek mondhatom magam a sorozatokkal. A Carlos volt az első minisorozatom, a másodikban Versacét játszottam, és most a Tudhattad volna. Az én szememben ezek hosszú mozifilmek. Egy hatórás film.
MN: A nemrég kiosztott Emmy-díjak (az amerikai tévés produkciók egyik legrangosabb díja – K. G.) kapcsán sok szó esett a latínók filmes reprezentációjáról. Főleg arról, hogy még mindig milyen nagy hiányosságok vannak e téren. A Tudhattad volna két főbb latínó szereplőt tud felmutatni…
ER: Ismael Cruz Córdova a másik. Mi vagyunk a legnagyobb kisebbség Amerikában, részei vagyunk a történeteknek és a mindennapi életnek is. Ez Hollywood, az amerikai média számára is szempont. Mi vagyunk, akik a történeteket írják, vagy a barátai azoknak, akik a történeteket írják. Letagadhatatlan demográfiai tényezők vagyunk. Nem hiszem, hogy valami egzotikus jelenség lenne, ha feltűnik egy latínó szereplő az amerikai médiában, de nem csak az a természetes fejlődési folyamat része, hogy egyre több ilyet láthatunk, hanem az is, hogy nem a szokásos sztereotip szerepekben láthatjuk őket. Egy etnikai, vallási vagy kulturális csoport önmagában persze még nem sztereotípia, csak a lapos, egysíkú figurák azok. Ezek ellen harcolnunk kell. Sokszor megkérdezték már tőlem, nem félek-e attól, hogy beskatulyáznak a latínó skatulyába. Azt szoktam erre mondani: miért, szerintetek Írországból származom?
A Tudhattad volna elérhető az HBO-n és az HBO GO-n.
