Eljött a szuperhős-őrület alkonya? Kivégezték a Netflix Marvel-univerzumát

  • Szabó Ádám
  • 2019. február 23.

Mikrofilm

Siratni azért nem kell a szuperhősöket, maradtak elegen.

Azzal, hogy a Netflix a héten elkaszálta a The Punisher és a Jessica Jones című sorozatait, a streamszolgáltató bevitte a végső döfést a Marvel tévéuniverzumának.

Utóbbi műsor harmadik szezonja lesz az utolsó Marvel-évad, amit a platformon láthatunk.A döntés igazából senkit nem érhetett meglepetésként. Mióta Disney+ néven bejelentették az egeres stúdió hamarosan induló streaming szolgáltatását, sejteni lehetett, hogy lassan minden műsora átvándorol saját platformjára.

A Marvel ugyanis 2009 óta a Disney tulajdonában áll, csak úgy, mint az ABC Studios, ahol ezek a sorozatok készültek – nekik fizetett a Netflix kemény licenszdíjakat a figurák után. A rajongók egyedül a Netflix egyik fejesének tavalyi nyilatkozatában bízhattak, miszerint tárgyalások folynak, hogy néhány Marvel-karakterre épülő spin off elindulhasson a Netflixen.

Nemsokára ezek a tervek is kútba estek.

Amikor 2015-ben a Daredevil elindult, a Netflix és a készítők is abban reménykedtek, hogy a Marvel moziverzumhoz hasonló sikertörténet valósulhat meg a televízióban is. A vak szuperhős mellé érkezett is a Jessica Jones, a Luke Cage, majd az Iron Fist, a szériák pedig nagyjából meg is találták közönségüket, sőt, többnyire még a kritikusok is szerették őket. A hősöket egy történetbe összehozó The Defenders című mini sorozat viszont nagyot bukott, nem lett belőle tévés Bosszúállók.

false

 

A 2017-ben induló The Punisher már nem váltott ki akkora izgalmat a rajongókban és csak visszafogott sikert aratott.A sorozatok alkotói elég nagy szabadságot kaptak mind a Marveltől, mind a Netflixtől, a saját szájízük szerint alakíthatták karaktereiket. Ennek ellenére a sorozatokért felelős showrunerek elég gyakran cserélődtek, csak a Jessica Jones alkotója tudta végig megőrizni helyét. Emiatt történhetett, hogy a műsorok egyre távolabb sodródtak egymástól.

Sokan reménykedtek benne, hogy a tévében is úgy vándorolnak programról programra a szuperhősök, mint a filmekben – ehelyett a crossoverek egyszerű cameo-szerepekké zsugorodtak. Ráadásul a Netflixnél a hangsúly szép lassan áttolódott a saját tulajdonban lévő anyagokra – a képregények tekintetében is. 2017-ben ugyanos felvásárolták Mark Millarnak, a Kick-Ass és a Kingsman alkotójának képregény birodalmát, a Millarworldöt.

A Netflix most azon dolgozik, hogy ennek az univerzumnak a történeteit futtassa fel, és

méltó vetélytársa legyen a Marvelnek.

Két sorozatot és három filmet már be is terveztek. Eközben viszont a Marvelt birtokló Disney sem tétlenkedik.

Az Agents of SHIELD hetedik évadját úgy rendelte be az ABC csatorna (tulajdonosa: Disney), hogy a hatodik évadot még be sem mutatták. A Cloak & Dagger második évadja hamarosan kezdődik a Freeformon (szintén a Disneyhez tartozik).

false

 

A Hulu nevű streaming ebben a hónapban jelentette be új Marveles animációs sorozatait (Modok, Hit-Money, Tigra & Dazzler, Howard the Duck, plusz a The Offenders nevű mash-up különkiadás), a fiataloknak szánt Runaways című, szintén szuperhősös műsoruk harmadik évada pedig már csak egy utolsó ámenre vár. A Hulu ugyan még nem tartozik teljes egészében a Disney-hez, de ez is csak idő kérdése: a stúdió 72 milliárdért vásárolta fel a Foxot, amint pedig a tranzakció lezárul, a biznisz részeként

a Hulu is Miki egérék birtokába kerül.

Csak úgy, mint a The Gifted – Kiválasztottak című sorozat, ami a Fox adón már a második évadjánál jár. Ugyanez igaz az FX-en hamarosan utolsó, harmadik évadjával elrajtoló Légióra is.

Mindezeken kívül három, a Marvel mozikból kiszakadó új tévésorozatos spin offot is bejelentettek: a Tom Hiddleston főszereplésével készülő Lokit; a Vízió és Skarlátboszorkányt, melyben a filmekhez hasonlóan Paul Bettany és Elizabeth Olsen bújhatnak a hősök bőrébe; valamint egy limitált sorozatot, mely a Sólyom-Tél Katonája kettősre épül majd. Ráadásul az sem kizárt, hogy a Netflixes kasza ellenére Daradevil és társainak kalandjai is folytatódnak majd a Disney valamelyik platformján.

A szuperhősökből tehát nemcsak a mozikban, de a tévében is kapunk majd eleget.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.