Film

Erdei boszorkány – Tűzpróba

  • Szabó Ádám
  • 2019. június 23.

Mikrofilm

Kiválasztottnak lenni mindig nagy kihívás – főleg, ha tizenéves az ember, és fontosabb dolgai is vannak, mint a recés farkú küküllők és havasi gyopárok védőszentjévé válni. Például beilleszkedni az iskolában, normálisnak lenni, és a lehető legkevesebb feltűnést kelteni.

Clarának azonban nincs szerencséje, egy nap ugyanis rejtélyes fekete macska kezdi követni őt, majd hangokat hall, köd száll rá, és feltűnik egy soha nem látott nagynéni, aki úgy néz ki és úgy is beszél, mintha épp most érkezett volna Woodstockból. És ekkor még nem is sejtjük, hogy a hatásvadászatot nemsokára tényleg látványos jelenetek követik majd – amelyek a célközönségnek talán túlságosan is ijesztők, és ugyanolyan borzalmasan vannak megírva, mint a tévéjátékos nyitány.

Rohamléptekben megtudhatjuk, hogy milyen kamasznak lenni, kik azok a boszorkányok, és hogy kerülnek az erdőbe – a főgonosz ismertetésére már alig marad szufla. A történet logikája valahol a harmadik, földről felszedett madárfióka után repül a kukába. Az erdei boszorkányok ugyanis olyanok, mint bármelyik tisztességes, önmagát zöldnek tartó párt: feladatuk hivatalosan a természet védelme – valójában viszont nem tesznek mást, mint néha látványosan odaállnak egy-egy fa vagy veszélyeztetett gyík mellé, és a lehető legszínpadiasabban igyekeznek
se­gíteni rajta, ha akarja, ha nem.
E bagázs élére kell állnia Clarának, akinek a film feléig teljesen jogosan vannak kételyei. Azután érkeznek a bevett fordulatok, józan ítélőképességünknek pedig végleg búcsút mondhatunk.

Forgalmazza a Cirko Film

Figyelmébe ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.