Kiválasztottnak lenni mindig nagy kihívás – főleg, ha tizenéves az ember, és fontosabb dolgai is vannak, mint a recés farkú küküllők és havasi gyopárok védőszentjévé válni. Például beilleszkedni az iskolában, normálisnak lenni, és a lehető legkevesebb feltűnést kelteni.
Clarának azonban nincs szerencséje, egy nap ugyanis rejtélyes fekete macska kezdi követni őt, majd hangokat hall, köd száll rá, és feltűnik egy soha nem látott nagynéni, aki úgy néz ki és úgy is beszél, mintha épp most érkezett volna Woodstockból. És ekkor még nem is sejtjük, hogy a hatásvadászatot nemsokára tényleg látványos jelenetek követik majd – amelyek a célközönségnek talán túlságosan is ijesztők, és ugyanolyan borzalmasan vannak megírva, mint a tévéjátékos nyitány.
Rohamléptekben megtudhatjuk, hogy milyen kamasznak lenni, kik azok a boszorkányok, és hogy kerülnek az erdőbe – a főgonosz ismertetésére már alig marad szufla. A történet logikája valahol a harmadik, földről felszedett madárfióka után repül a kukába. Az erdei boszorkányok ugyanis olyanok, mint bármelyik tisztességes, önmagát zöldnek tartó párt: feladatuk hivatalosan a természet védelme – valójában viszont nem tesznek mást, mint néha látványosan odaállnak egy-egy fa vagy veszélyeztetett gyík mellé, és a lehető legszínpadiasabban igyekeznek
segíteni rajta, ha akarja, ha nem.
E bagázs élére kell állnia Clarának, akinek a film feléig teljesen jogosan vannak kételyei. Azután érkeznek a bevett fordulatok, józan ítélőképességünknek pedig végleg búcsút mondhatunk.
Forgalmazza a Cirko Film
