Film

Erdei boszorkány – Tűzpróba

  • Szabó Ádám
  • 2019. június 23.

Mikrofilm

Kiválasztottnak lenni mindig nagy kihívás – főleg, ha tizenéves az ember, és fontosabb dolgai is vannak, mint a recés farkú küküllők és havasi gyopárok védőszentjévé válni. Például beilleszkedni az iskolában, normálisnak lenni, és a lehető legkevesebb feltűnést kelteni.

Clarának azonban nincs szerencséje, egy nap ugyanis rejtélyes fekete macska kezdi követni őt, majd hangokat hall, köd száll rá, és feltűnik egy soha nem látott nagynéni, aki úgy néz ki és úgy is beszél, mintha épp most érkezett volna Woodstockból. És ekkor még nem is sejtjük, hogy a hatásvadászatot nemsokára tényleg látványos jelenetek követik majd – amelyek a célközönségnek talán túlságosan is ijesztők, és ugyanolyan borzalmasan vannak megírva, mint a tévéjátékos nyitány.

Rohamléptekben megtudhatjuk, hogy milyen kamasznak lenni, kik azok a boszorkányok, és hogy kerülnek az erdőbe – a főgonosz ismertetésére már alig marad szufla. A történet logikája valahol a harmadik, földről felszedett madárfióka után repül a kukába. Az erdei boszorkányok ugyanis olyanok, mint bármelyik tisztességes, önmagát zöldnek tartó párt: feladatuk hivatalosan a természet védelme – valójában viszont nem tesznek mást, mint néha látványosan odaállnak egy-egy fa vagy veszélyeztetett gyík mellé, és a lehető legszínpadiasabban igyekeznek
se­gíteni rajta, ha akarja, ha nem.
E bagázs élére kell állnia Clarának, akinek a film feléig teljesen jogosan vannak kételyei. Azután érkeznek a bevett fordulatok, józan ítélőképességünknek pedig végleg búcsút mondhatunk.

Forgalmazza a Cirko Film

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.