Ilyen lenne Kőbánya–Kispest a Szovjetunióban

  • L.T.
  • 2017. november 19.

Mikrofilm

Szól a country Sztálin földjén, ezzel zár a Verzió!

Képzeljenek el egy középkorú asszonyságot, aki az állatorvosi rendelőben hangyairtót kér, majd amikor kiderül, hogy a szer csak szobai rovarok ellen hatásos, lemondóan legyint: „Nekem a kertbe kellene.” Magyarországon már az első kérdésnél elszakadna a cérna, de Grúziában, Tbiliszi-külsőn, egy koszos buszpályaudvar „állatpatikájában”, mi sem természetesebb: itt a tulaj ahelyett, hogy elküldené a francba a kuncsaftot, természetvédelmi, már-már filozofikus fejtegetésbe kezd a hangyák világban betöltött szerepéről.

false

Öt perc sem telt el Shorena Tevzadze Didube, végállomás című filmjéből, de nemcsak e párbeszédet, hanem a helyi énekmondó buszokról szóló countryballadáját is meghallgathattuk. Erőltetettnek tűnik? Elmondva mindenképpen, de a vásznon egyáltalán nem. Sőt annyira magától értetődő. Mert itt nem Tbiliszi a lényeg, még csak nem is Grúzia. Ez itt az ex-Szovjetunió, ahol semmi nem az, aminek mondják. Az „állatpatikus” valójában csótányirtó, a távolsági autóbusz-közlekedés meg azt jelenti, hogy mindenféle gyanús alakok Adenauer idejéből való kombi Mercedesekkel és Volkswagen mikrobuszokkal fuvaroznak el – kötelező alkut követően – számos utast az ország legeldugottabb helyeire is. A film címe is ez a Tbiliszi külvárosában lévő csomópont, ami olyan a grúzoknak, mint nekünk Kőbánya–Kispest: még kivisz a metró, de a továbbhaladás fakultatív.

A 34 éves grúz rendezőnő nem fejszékkel és puskákkal szerkeszti meg ennek a továbbhaladásnak csapásirányát, noha Didube a pokol előszobája is lehetne. Azonban Tevzadze első egész estés dokumentumfilmjében inkább a bölcsességre és az optimizmusra szavaz, mi pedig tátott szájjal bámulhatjuk, hogy ez a Bosch vásznára kívánkozó „színes kavalkád” hogyan áll össze rendszerré, mi több, működő rendszerré.

DIDUBE, THE LAST STOP

TRAILER Documentary film, 64 min. Director – Shorena Tevzadze

Noha amit látunk, a szovjet mennyek országának örökké nyitva tartó kapuja, irigyek legfeljebb a film szereplőinek sztoikus hozzáállásáért lehetünk. Itt még a reklamáció is mosolyba fullad, de nem a kamerának köszönhetően.

A filmnek mégsem a külső szemlélő számára őskáosszal felérő buszpályaudvar a „hőse”, hanem Niko, a grúz hangya, az állatpatika tulajdonosa, aki verseket ír, aki meghallgatja a törzsvendégek panaszát, miközben drogériája tulajdonképpen Harvey Keitel brooklyni trafikjának posztszovjet megfelelője. Az egészben az a legviccesebb, hogy Wayne Wang és Paul Auster filmje, Az egy füst alatt ezerszer valóságosabbnak tűnik a grúz valóságnál.

Didube, végállomás, grúz dokumentumfilm, 64 perc, 2017. Vetíti: Toldi, november 19. (vasárnap), 18.00 óra.

Kövesse a Magyar Narancs filmes blogját, a Mikrofilmet a Verzió Filmfesztivál ideje alatt is, mert mindennap új kritikával jelentkezünk.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.