Fekete embert gyilkolt volna az Elrabolva sztárja

  • Szabó Ádám
  • 2019. február 5.

Mikrofilm

Liam Neeson bevallotta, hogy egyszer vele is megtörtént az, ami filmjeiben rendszeresen előfordul.

Manapság leginkább hidegvérű, bosszúálló figuráiról ismerhetjük Liam Neesont: az olyan filmek, mint az Elrabolva vagy a Fehér pokol igazi akciósztárrá avatták a karrierjét drámákkal megalapozó színészt.

A vásznon alakított figuráival ellentétben Neeson kifejezetten visszafogott alkatnak számít, épp ezért lepődött meg az egész világ azon, amit legutóbbi interjújában mondott. Legújabb filmje, a Dermesztő hajsza című bosszú-thriller sajtókörútján idézett fel egy történetet az Independentnek arról, miből merít ihletet ezekhez a mozikhoz.

A Dermesztő hajsza a norvég Az eltűnés sorrendjében amerikai remake-je, és egy hókotró munkásról szól, aki bosszút áll a fiát meggyilkoló drogdílereken. Mint Neeson elmondta, tudja, hogy érez a hős, és megérti motivációját is. „Isten őrizz, hogy bármelyik családtagod megsérüljön valamilyen bűncselekményben” – kezdett bele, majd elmesélt egy történetet.

false

 

Eszerint a színész épp egy tengerentúli forgatásról érkezett haza, amikor megtudta, hogy egy ismerősét megerőszakolták – nem árulta el, hogy egy barátjáról vagy családtagjáról volt szó. Megkérdezte, ki volt az, illetve milyen volt a bőrszíne. Mikor kiderült, hogy fekete volt az elkövető, elkezdett egy bottal fel-alá járni a környéken abban reménykedve, hogy valaki beléköt. „Szégyellem, de legalább egy hétig csináltam ezt, abban reménykedve, hogy valamilyen fekete szemétláda kijön egy kocsmából és nekem áll. Hogy aztán… megölhessem” – vallotta be a színész.

Ma már szégyelli magát emiatt, és vallomásakor pontosan tisztában volt azzal, milyen botrányt okozhat magának – és pontosan ez történt. Rasszista Liam Neeson-mémek árasztották el a Twittert, a Guardian újságírója véleménycikkben ítélte el a színészt.

Neeson magyarázatként még elmondta, hogy „a bajok” (The Troubles), vagyis az észak-írországi polgárháború és a Véres Vasárnap idején nőtt fel, ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy egy rövid ideig úgy gondolta, az erőszak és a bosszú megengedhető cselekedetek. A színész egyébként is szokatlanul őszintének számít az A-listás sztárokhoz képest: tavaly például egy ír tévéműsorban boszorkányüldözésnek titulálta a MeeToo mozgalmat.

2017-ben pedig azt nyilatkozta, felhagy az akciófilmekkel, hiszen már több mint 65 éves. A Dermesztő hajszát akkor már leforgatta, a Honest Thief munkálataiba viszont csak ezután fogott bele. A film a nagy bejelentés ellenére ismét csak egy akciófilm, amiben Neeson egy bankrablót alakít majd, aki szerelme miatt jó útra térne, ám előtte tisztáznia kell nevét és meg kell küzdenie a korrupt zsarukkal.

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.