Fekete embert gyilkolt volna az Elrabolva sztárja

  • Szabó Ádám
  • 2019. február 5.

Mikrofilm

Liam Neeson bevallotta, hogy egyszer vele is megtörtént az, ami filmjeiben rendszeresen előfordul.

Manapság leginkább hidegvérű, bosszúálló figuráiról ismerhetjük Liam Neesont: az olyan filmek, mint az Elrabolva vagy a Fehér pokol igazi akciósztárrá avatták a karrierjét drámákkal megalapozó színészt.

A vásznon alakított figuráival ellentétben Neeson kifejezetten visszafogott alkatnak számít, épp ezért lepődött meg az egész világ azon, amit legutóbbi interjújában mondott. Legújabb filmje, a Dermesztő hajsza című bosszú-thriller sajtókörútján idézett fel egy történetet az Independentnek arról, miből merít ihletet ezekhez a mozikhoz.

A Dermesztő hajsza a norvég Az eltűnés sorrendjében amerikai remake-je, és egy hókotró munkásról szól, aki bosszút áll a fiát meggyilkoló drogdílereken. Mint Neeson elmondta, tudja, hogy érez a hős, és megérti motivációját is. „Isten őrizz, hogy bármelyik családtagod megsérüljön valamilyen bűncselekményben” – kezdett bele, majd elmesélt egy történetet.

false

 

Eszerint a színész épp egy tengerentúli forgatásról érkezett haza, amikor megtudta, hogy egy ismerősét megerőszakolták – nem árulta el, hogy egy barátjáról vagy családtagjáról volt szó. Megkérdezte, ki volt az, illetve milyen volt a bőrszíne. Mikor kiderült, hogy fekete volt az elkövető, elkezdett egy bottal fel-alá járni a környéken abban reménykedve, hogy valaki beléköt. „Szégyellem, de legalább egy hétig csináltam ezt, abban reménykedve, hogy valamilyen fekete szemétláda kijön egy kocsmából és nekem áll. Hogy aztán… megölhessem” – vallotta be a színész.

Ma már szégyelli magát emiatt, és vallomásakor pontosan tisztában volt azzal, milyen botrányt okozhat magának – és pontosan ez történt. Rasszista Liam Neeson-mémek árasztották el a Twittert, a Guardian újságírója véleménycikkben ítélte el a színészt.

Neeson magyarázatként még elmondta, hogy „a bajok” (The Troubles), vagyis az észak-írországi polgárháború és a Véres Vasárnap idején nőtt fel, ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy egy rövid ideig úgy gondolta, az erőszak és a bosszú megengedhető cselekedetek. A színész egyébként is szokatlanul őszintének számít az A-listás sztárokhoz képest: tavaly például egy ír tévéműsorban boszorkányüldözésnek titulálta a MeeToo mozgalmat.

2017-ben pedig azt nyilatkozta, felhagy az akciófilmekkel, hiszen már több mint 65 éves. A Dermesztő hajszát akkor már leforgatta, a Honest Thief munkálataiba viszont csak ezután fogott bele. A film a nagy bejelentés ellenére ismét csak egy akciófilm, amiben Neeson egy bankrablót alakít majd, aki szerelme miatt jó útra térne, ám előtte tisztáznia kell nevét és meg kell küzdenie a korrupt zsarukkal.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.