Megújul a Filmalap döntőbizottsága

  • narancs.hu
  • 2019. október 14.

Mikrofilm

Jelenleg több mint harminc mozifilm gyártásának előkészítése, forgatása vagy utómunkája van folyamatban.

Október 14-től megújul a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága – közölte a Narancs.hu-val a Filmalap. A Filmtörvény szerint az ötfős testület elnöke a Filmalap vezérigazgatója, további tagjai a vezérigazgató által megbízott mozgóképszakmai tapasztalattal rendelkező szakértők.

A Filmszakmai Döntőbizottságot Káel Csaba rendező, filmügyi kormánybiztos, Kálmán András, a Filmalap vezérigazgató-helyettese és filmforgalmazási szakembere (aki 2015 óta a testület tagja), Pesti Ákos producer, gyártásvezető, Fonyódi Tibor író, forgatókönyvíró, valamint Pál Ákos, a Filmalap vezérigazgató alkotja – fogalmaz a közlemény.

Káel Csaba a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakán végzett Makk Károly osztályában, 2011 óta a Müpa vezérigazgatója. Kálmán András jogász, médiaszociológus. Pesti Ákos producer, gyártásvezető. Fonyódi Tibor író, televíziós és játékfilmes forgatókönyvíró, Pál Ákos közgazdász több hazai és nemzetközi pozícióban szerzett vezetői tapasztalatokat. Lukácsy György, a Filmszakmai Döntőbizottság helyettes tagja a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerzett esztétika diplomát, majd a jezsuita rend felnőttképzési intézetében vett részt filmtörténelem, filmesztétika képzésen.

Jelenleg összesen több mint harminc egész estés mozifilm gyártásának az előkészítése, forgatása vagy utómunkája van folyamatban, továbbá számos filmterv és forgatókönyv fejlesztése zajlik a Filmalap anyagi és szakmai támogatásával. Még idén megérkezik a hazai mozikba a Drakulics elvtárs című Kádár-kori vámpírvígjáték, a Szép csendben című dráma, a Valan című Erdélyben forgatott thriller és a Seveled című romantikus vígjáték. A Magyar Nemzeti Filmalap pályáztatása folyamatos, a megújult Filmszakmai Döntőbizottság 2019. október 15-én tartja első ülését – zárul a közlemény.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.