Hüseyin Tabak bokszfilmje nem újítja meg a műfajt, de szociálisan érzékeny csavart ad neki azzal, hogy a Rockyval rokon, igyekvő kitaszított szerepében egy egyedülálló roma anyát látunk. Ali román bevándorló Hamburgban, aki bármilyen szutykos alkalmi munkát elvállal, hogy eltarthassa két iskolás gyerekét. Nem ilyen reménytelenül kezdte: bokszedző apja sokáig tanította, hogy profi válhasson belőle, de simán kitagadta, amikor házasságon kívül szülte meg kislányát és kisfiát.
Tabak sokkal tudatosabban ötvözi a társadalmi problémákat a sporttematikával, mint a hagyományos bokszfilmek többsége, s könyörtelenül kijelöli a határokat: hiába lobog Aliban a tűz (Alina Șerban szenvedéllyel és földközelien játszik), a nyomor visszahúzza, a kor és a kihagyott évek nem engedik egyenesen a csúcsra törni. Még egy bokszfilmtől is szokatlan naturalizmussal bemutatott végső meccs eredményét sem ismerjük meg – csak annyit tudunk, hogy ha Ali áldozatot is hozott, az nem volt hiába. Tabak sokszor enged a szigorából: ilyenkor megjelenik a halott apa fátyolos tekintetű szelleme, animált pillangók és Ali némileg sztereotip múltja színes szoknyákban, édesbús dallamokra mulató roma asszonyokkal. A nézők jobban járnak, amikor marad a fassbinderi formulánál, miszerint Hamburgban az élet nem könnyű, de a szeretet azért nem halt meg teljesen. Alit hozzá hasonlóan kisiklott életű, szerethető németek veszik körül (Tobias Moretti remekel a Bundesliga-hajú edző szerepében) – a realizmus szele épp csak annyira legyint meg, hogy elgondolkodjunk, de ne érezzük magunkat kellemetlenül.
