SZEMREVALÓ

Végzet és kezdet

  • SzSz
  • 2020. november 1.

Mikrofilm

Mi a szerelem? Na és a sors? Vagy épp a végzet? Fogós, de talán nem is létező kérdésekre keressük a válaszokat. Viszont kiváló keretet biztosítanak egy érzelmes történetnek, amely már az első jelenetében relativitásról, időtükrözésről és déjà vu-ről mesél.

A szerelem és az idő kapcsolatával rendszerint úgy találkozhatni a vásznon, hogy valaki épp földöntúli boldogságban leledzik vagy épp annyira lent van, hogy nem is látszik előtte az alagút vége. Az előbbibe is belekukkanthatunk néhány rövid jelenet erejéig, ám Mariko Minoguchi mozija romantikus drámaként inkább az utóbbi léthelyzetre koncentrál.

Nora és Aron egy esős napon találkoznak a metróállomáson – a véletlenből szerelem lesz, az a kedves, csacska fajta, amelyet a szülőkkel találkozás, a részeg együtt hányás és az apró figyelmességek emelnek éteri magasságokba. Így fáj ugyanis igazán, amikor mindez tragédiába torkollik: egy bankrablás során ugyanis egy szerencsétlen baleset következtében a férfi meghal. A nőt a fájdalom egy másik, ugyancsak drámai sorsú férfi karjaiba űzi: Natan kislányának életmentő műtétre van szüksége, nincs rá pénz.

A meglehetősen egyszerű és sokszor látott sztorit a film először az idősíkokat megtörve összegubancolja, majd a fenti kérdőjelekből dramaturgiai fordulatot kreálva igyekszik úgy prezentálni az egészet, hogy elhiggyük: minden mindennel összefügg. A nagy kép megrajzolása közben viszont nem marad elég idő a figurákra, mindenki marad, aki volt már az első jelenetekben, amikor egyikük szép, szerelmes leányzóként, a másik pedig balhés, ám jószívű férfiúként tűnt fel.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.