Interjú

„Ha nagymama leszek”

Kaufer Virág örökbe fogadó szülő

Mikrofilm

Az Anyáim története című új dokumentumfilm egy szivárványcsalád életét követi. Hősei, Nóra és Virág örökbe fogadó szülők. Egyikük korábban országgyűlési képviselő volt. Az új örökbefogadási törvényről, a szülőségről, kirekesztésről, kiábrándultságról, az elmúlt tíz évről, a különböző társadalmi csoportok politikai képviseletéről beszélgettünk a magát zöld mozgalmárként, szivárványanyukaként aposztrofáló interjúalanyunkkal.

Magyar Narancs: Hogyan született a film?

Kaufer Virág: A látszat ellenére hobbiprojektnek indult: 2015–2016 táján megkeresett két lelkes, végzős SZFE-s filmes, Dér Asia és Haragonics Sári, mert hallották, hogy örökbefogadásra készülünk, és érdekli őket a téma, szívesen filmeznének minket. Gondolkodtunk rajta a párommal, Nórával, és arra jutottunk, hogy jó emlék lehetne majd a film a gyerekünknek és nekünk is. Úgy voltunk vele, hogy biztos majd levetítik 3 budapesti művészmoziban, megnézi 60 ember, és ennyi. Járt hozzánk a két lány filmezni, sok időt töltöttek velünk. Kétfős stábbal dolgoztak, inkább homevideo jellege volt a dolognak. Sokáig gyakorlatilag nem volt költségvetése a filmnek, támogatókat az utolsó fázisban találtak, annak a legvégén pedig megvette a filmet az HBO, akkor indult be igazán az utómunka. Teljesen véletlenül alakult úgy, hogy a magyar törvényhozás miatt aktualitása lett.

MN: Célotok volt mintát adni, példát mutatni egy szivárványcsaládról?

KV: Nem volt társadalmi jobbító szándékunk, már csak azért sem, mert magunk sem tudtuk, sikeres lesz-e az örökbefogadás, hogyan fog alakulni. A meleg-örökbefogadás terén 2016 körül voltak előttünk jó példák, de voltak rosszak is. Más kérdés, hogy a mi példánk ma már nem aktuális, hiszen, ahogy Orbán Viktor fogalmazott, bezárták a jogi kiskaput, és politikai kérdéssé tették az egyedülállók örökbefogadását. Az azonos nemű párok Magyarországon nem házasodhatnak össze, ha párként jelentkeznek, bár mindketten részt vehetnek a folyamatban, akkor is egyedülállóként fogadhatnak csak örökbe, ez a mi esetünkben is így volt. Korábban szakmai alapon a gyermekvédelmi szakszolgálat és a gyámhivatal döntött arról, hogy egy szülő vagy szülőpár alkalmas-e az örökbefogadásra.

MN: Mit gondolsz az örökbefogadási törvényről?

KV: Ez egy politikai döntés volt, nem volt szakmai megalapozottsága, nem azért hozták, hogy az örökbefogadás minősége jobb legyen. Pusztán azért, mert valaki egyedülálló, meg van bélyegezve, politikai jóváhagyás szükséges ahhoz, hogy örökbe fogadhasson. A törvényről hallva az első gondolatom az volt, hogy a gyerekeknek árt a legtöbbet. Eddig is volt egy tendencia: általában az egyedülállók sokkal toleránsabbak és nyitottabbak olyan gyerekekre, akik idősebbek, egyértelműen roma származásúak, vagy valamilyen fogyatékkal élnek. Amikor Semjén meg a többiek azt mondják, hogy a családunk egy joghézag miatt jöhetett csak létre, az nagyon mélyen sértő és megbélyegző, nemcsak számunkra, hanem a gyermekeink számára is. A mi időnkben, 2016-ban is minisztériumi ajánlás volt arról, hogy a gyerekeket először házaspároknak ajánlják ki, és ha ők nem fogadják el az adott gyereket, csak utána következtek az egyedülállók, mint potenciális szülők. Tehát már eleve volt egyfajta rangsor a rendszerben, a házaspárok előnyt élveztek az egyedülállókkal szemben, így teljesen értelmetlen ez a törvény. Tudomásunk szerint a kislányunkat előttünk két házaspár is visszautasította. De úgy látom, a politikai propaganda lekattant a melegtémáról. Ahhoz képest, milyen gőzerővel álltak neki ennek tavaly, a Szájer-ügy óta csend lett. Tematizálta a Fidesz a melegtémát, de kivonult a vita teréből, így lett mód az égetően fontos társadalmi vitára. És hogy elő fogják-e újra venni? Olyan nagy és sikeres gyűlöletkampányt, mint amilyet a menekültek ellen folytattak, úgysem lehet már csinálni. Tapasztalatom szerint a magyarok nem annyira homofóbok, mint azt a kormány szeretné.

 
Fotó: Horváth Nóra

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Kesergő a két öszvérhez

A Három óriásplakát Ebbing határában és az Erőszakik rendezője minden próbálkozás során méterekkel emeli a lécet önmaga előtt, s – mint mindig – most is gond nélkül libben át felette. McDonagh ezúttal is egy elszigetelt atmoszférában kutatja az „emberi” jelző jelentéstartalmát, amelyet magasztalásként és sértésként egyaránt alkalmaz.

Elveszetten

  • SzSz

A rendező 2019-ben, a Házassági történet promókörútján vette újra kezébe középiskolás kora kedves könyvét, Don DeLillo Fehér zaját. Nem nehéz rájönni, miért épp akkor: a regény hősei egy misztikus esemény hatására hirtelen megkérdőjelezik saját szokásaikat, érzései­ket, sőt az egész életüket. Meglehet, hasonlóan érez egy filmrendező is, akinek szekere épp az Oscarig vezető, rögös és értelmetlen úton döcög.

Minden bizonytalan

A videókat és installációkat készítő szlovák képzőművész elsősorban az ún. átrajzolt, leg­inkább újságokban, könyvekben és képeslapokon talált képeken alapuló munkáival vált ismertté. E sikeres, több magángyűjteményben is megtalálható művek nemcsak az emlékeinkben élő, hanem nyomaiban még mindig fel-felbukkanó, a volt szovjet blokk lakói számára nagyon is ismerős vizuális és történeti hagyományait dolgozták fel és írták újra.

Kibontakozik lassan

Egy walesi bányászfaluban nőtt fel az idén 81 éves John Cale, de már gyerekkorában a zene iránt mutatott érdeklődést. Orgonált a helyi templomban, később brácsázni kezdett, azután Londonban, majd New Yorkban folytatott zenei tanulmányokat, ahol Aaron Copland volt a mestere.

Így is szép

A 18. század végén, a polgári hangverseny­élet hajnalán gyakran szerepelt ugyanazon a műsoron intim kamaramű, dal és nagyzenekari szimfónia, utóbbi gyakran több részletre bontva. Ezt a jótékony változatosságot idézte fel Keller András, aki nincs híján a kitűnő ötleteknek.

Elszáradt arcok

Felhajtás, a kínált holmi értékéhez képest túl nagy reklám: ezt jelenti a szerző negyedik regényének címe. A neonzöld szmájli és a betűk neonzöldje a borítón a könyvben felbukkanó árura, egy drogra utal. Az egyenmosoly a grafikai megoldásnak köszönhetően vibrál. Ez a látvány meg is alapozza az olvasmány­élményt, amelynek meghatározó vonulata a bizonytalanság.

Valóra vált álom

Az utókor korántsem elfogulatlan emlékezetében Horthy Miklós zömmel Magyarország kormányzójaként él, aki többnyire fess altengernagyi egyenruhában feszít, esetleg fehér lován léptet. Tette is mindezt 24 és fél éven keresztül, egy tengerrel nem bíró ország („király nélküli királyság”) államfőjeként.

Papás-mamás

Egy játszóházban, pontosabban egy játszóház előterében vagyunk, ahol egy egyedülálló apa és egy válófélben lévő anya várakozik a foglalkozáson lévő gyerekére. Bár kapcsolatuk kissé viharosan indul (gyermekeik összevesznek bent, és természetesen felelőst kell találni egy ilyen komoly helyzetben), de a hosszú közös várakozások alkalmával – mi sem természetesebb – összemelegednek. Eddig ideálisnak tűnik a helyzet, ugye?

Megalázva

Kedden ért véget a PDSZ meghirdette egyhetes országos, ún. gördülő pedagógussztrájk. A záróaktus a Szolidaritás Napja volt, amelyen a közoktatás szereplői mellett a szakképzési centrumok néhány intézményéből, valamint egyházi iskolákból is demonstráltak tanárok. 

Kezek az asztal felett

Jednou budem dál, jednou budem dál, jednou budem dál, já vím… – énekelte szombaton este kicsivel nyolc előtt a Vencel téren a spontán módon, mindenféle közösségi meghirdetés nélkül összeverődött sok száz fős tömeg. A megválasztott elnökként első televíziós interjújára a nemzeti múzeumba siető Petr Pavelt üdvözölték így.

Szégyen nélkül

Miközben a hajléktalan nők körében kifejezetten gyakoriak a nőgyógyászati problémák, az állami ellátáshoz való hozzáférésük finoman szólva is nehezített. A tavaly október óta működő traumatudatos nőgyógyászati rendelőben az egyszeri ellátásokon túl tartós segítséget és sokszor lelki támaszt is nyújtanak a nehéz helyzetű nőknek.