„Ha nagymama leszek”

Kaufer Virág örökbe fogadó szülő

Az Anyáim története című új dokumentumfilm egy szivárványcsalád életét követi. Hősei, Nóra és Virág örökbe fogadó szülők. Egyikük korábban országgyűlési képviselő volt. Az új örökbefogadási törvényről, a szülőségről, kirekesztésről, kiábrándultságról, az elmúlt tíz évről, a különböző társadalmi csoportok politikai képviseletéről beszélgettünk a magát zöld mozgalmárként, szivárványanyukaként aposztrofáló interjúalanyunkkal.

Magyar Narancs: Hogyan született a film?

Kaufer Virág: A látszat ellenére hobbiprojektnek indult: 2015–2016 táján megkeresett két lelkes, végzős SZFE-s filmes, Dér Asia és Haragonics Sári, mert hallották, hogy örökbefogadásra készülünk, és érdekli őket a téma, szívesen filmeznének minket. Gondolkodtunk rajta a párommal, Nórával, és arra jutottunk, hogy jó emlék lehetne majd a film a gyerekünknek és nekünk is. Úgy voltunk vele, hogy biztos majd levetítik 3 budapesti művészmoziban, megnézi 60 ember, és ennyi. Járt hozzánk a két lány filmezni, sok időt töltöttek velünk. Kétfős stábbal dolgoztak, inkább homevideo jellege volt a dolognak. Sokáig gyakorlatilag nem volt költségvetése a filmnek, támogatókat az utolsó fázisban találtak, annak a legvégén pedig megvette a filmet az HBO, akkor indult be igazán az utómunka. Teljesen véletlenül alakult úgy, hogy a magyar törvényhozás miatt aktualitása lett.

MN: Célotok volt mintát adni, példát mutatni egy szivárványcsaládról?

KV: Nem volt társadalmi jobbító szándékunk, már csak azért sem, mert magunk sem tudtuk, sikeres lesz-e az örökbefogadás, hogyan fog alakulni. A meleg-örökbefogadás terén 2016 körül voltak előttünk jó példák, de voltak rosszak is. Más kérdés, hogy a mi példánk ma már nem aktuális, hiszen, ahogy Orbán Viktor fogalmazott, bezárták a jogi kiskaput, és politikai kérdéssé tették az egyedülállók örökbefogadását. Az azonos nemű párok Magyarországon nem házasodhatnak össze, ha párként jelentkeznek, bár mindketten részt vehetnek a folyamatban, akkor is egyedülállóként fogadhatnak csak örökbe, ez a mi esetünkben is így volt. Korábban szakmai alapon a gyermekvédelmi szakszolgálat és a gyámhivatal döntött arról, hogy egy szülő vagy szülőpár alkalmas-e az örökbefogadásra.

MN: Mit gondolsz az örökbefogadási törvényről?

KV: Ez egy politikai döntés volt, nem volt szakmai megalapozottsága, nem azért hozták, hogy az örökbefogadás minősége jobb legyen. Pusztán azért, mert valaki egyedülálló, meg van bélyegezve, politikai jóváhagyás szükséges ahhoz, hogy örökbe fogadhasson. A törvényről hallva az első gondolatom az volt, hogy a gyerekeknek árt a legtöbbet. Eddig is volt egy tendencia: általában az egyedülállók sokkal toleránsabbak és nyitottabbak olyan gyerekekre, akik idősebbek, egyértelműen roma származásúak, vagy valamilyen fogyatékkal élnek. Amikor Semjén meg a többiek azt mondják, hogy a családunk egy joghézag miatt jöhetett csak létre, az nagyon mélyen sértő és megbélyegző, nemcsak számunkra, hanem a gyermekeink számára is. A mi időnkben, 2016-ban is minisztériumi ajánlás volt arról, hogy a gyerekeket először házaspároknak ajánlják ki, és ha ők nem fogadják el az adott gyereket, csak utána következtek az egyedülállók, mint potenciális szülők. Tehát már eleve volt egyfajta rangsor a rendszerben, a házaspárok előnyt élveztek az egyedülállókkal szemben, így teljesen értelmetlen ez a törvény. Tudomásunk szerint a kislányunkat előttünk két házaspár is visszautasította. De úgy látom, a politikai propaganda lekattant a melegtémáról. Ahhoz képest, milyen gőzerővel álltak neki ennek tavaly, a Szájer-ügy óta csend lett. Tematizálta a Fidesz a melegtémát, de kivonult a vita teréből, így lett mód az égetően fontos társadalmi vitára. És hogy elő fogják-e újra venni? Olyan nagy és sikeres gyűlöletkampányt, mint amilyet a menekültek ellen folytattak, úgysem lehet már csinálni. Tapasztalatom szerint a magyarok nem annyira homofóbok, mint azt a kormány szeretné.

 

Fotó: Horváth Nóra