Dokumentumfilm-sorozat

A padláson

Kirby Dick–Amy Ziering: Allen kontra Farrow

  • 2021. március 31.

Mikrofilm

Ez után a minden részletet pró és kontra, lenyűgöző alapossággal számba vevő és kontextusba helyező dokusorozat után (4 óra tömény adatközlés és vallomás!) csak Woody Allen legelvakultabb hívőinek marad kétségük afelől, hogy az ikonikus rendező vajon tényleg abuzálta-e az eset időpontjában mindössze 7 éves fogadott lányát.

Nem csak a nőiségében sértett s erre a sértettségre hivatkozva (élettársa egy másik – igaz, nagykorú – nevelt lányukkal kezdett kapcsolatot) sikerrel elhiteltelenített Mia Farrow beszéli el a történteket, annyi év hiábavaló küzdelme után szenvtelennek tűnő nyugalommal. Megszólal szó szerint mindenki, aki az ügyben hivatalból vizsgálódott, eljárt, tanulmányozta azt, benne szakértőként vagy terapeutaként részt vett, vagy a család élete bármely apró, de a megértés szempontjából releváns részletének tanúja volt. Nyomozótól ügyészen át nőjogi aktivistáig, pszichológustól bébiszitteren át szomszédig. Csak Woody Allen nem szólal meg. És van egy videó a kislánnyal. Akkor készült. Az eset után, amikor apuci a padláson szorongatta a hétévest, míg jó nem lett neki, mármint apucinak. A Mia Farrow által rögzített felvétel rossz minőségű, rángat a kép, készítője nyilván nem a kompozícióval volt elfoglalva. A gyerek zavart, nem akar beszélni, aztán mégis kimond szavakat, amelyeket nem szeretne kimondani. Hitelessége kétségbevonhatatlan. A kásás felvételen is átüt a kislány sokkos állapota. A rendező ellen csak azért nem emeltek vádat anno, hogy ennek a szomorú kislánynak ne kelljen egy bírósági tárgyalás nyilvánossága előtt még egyszer átélnie a traumát. És ma felteszi magának a kérdést, hogy megérte-e? Míg a büntetlen Allen sikert sikerre halmozott, befolyásos közszereplők és népszerű filmcsillagok támogatták nyilvánosan, addig Farrow színészi karrierje leszálló ágra került, a botrány megosztotta a családot, maga a közvetlen áldozat pedig még ma is szomatizál, amikor nem előkészített szituációban, hanem spontánul idézi fel az esetet.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.