Interjú

„Harctéri tudósítás”

Bogdán Árpád rendező

  • Soós Tamás
  • 2019. június 9.

Mikrofilm

A cigányok beilleszkedési nehézségeiről könyvtárnyi irodalom született, mégsem tanított meg minket egy új szemléletre – vallja. Ezért is forgatott bokszdokumentumfilmet a VIII. kerületben. A Gettó Balboa eddig nem került ugyan a mainstream forgalmazásba, mégis díjakat nyert, s alkalmi vetítéseken elérhető.

Magyar Narancs: Az élet írt neked egy tökéletes bokszfilmet. Ott van az edző, aki az alvilág hitelezője volt, szíven lőtték, de túlélte, megtért, és most ingyen edz nehéz sorsú fiatalokat. Mellette pedig ott a sportoló, aki a szegénységből igyekszik kibokszolni magát. Hogyan találtál rájuk?

Bogdán Árpád: A film operatőre, Bordás Róbert mesélt még 2005 nyarán egy edzőről, aki VIII. és IX. kerületi gyerekeket tanít bokszolni. Ponczók Attila és Csányi Dávid évek óta szerettek volna filmet forgatni az életéről, de nem jutottak egyről a kettőre. Végül elkísértem őket egy edzésre, ahol rögtön megfogott az edző, Sipos Misi figurája, a srácok között pedig rátálaltam Szabó Zolikára. Akkor dőlt el, hogy a film ennek a két embernek a történetével lesz egész, és az edző és tanítványa közti meghitt viszonyon keresztül fogok beszélni a kitörésről, újrakezdésről. Hazamentem, megírtam a koncepciót, és szinte rögtön összeállt a film.

MN: Megírtad előre, miről fog szólni a dokumentumfilm?

BÁ: Ha belegondolsz, egy bokszoló előtt két lehetőség áll: vagy profivá válik és bajnok lesz, vagy elkallódik, legalábbis a bokszvilág számára. Én a sikertörténetet pitcheltem mindenkinek, mert hittem benne. És fontosnak tartottam, hogy megmutassuk, a társadalmilag leírt közegekben élők is képesek életcélt találni maguknak, ha kapnak egy kis támogatást, hitet, bizalmat. Az ellehetetlenülésről, a kreatív önpusztításról készült már elég film. A cigányok beilleszkedési nehézségeiről is könyvtárnyira rúg az irodalom, mégsem tanított meg minket egy új szemléletre. Szükség van inspiráló történetekre, amelyeket példaként állíthatunk az új generációk elé.

MN: Kiábrándító az a küzdelem, amit Sipos Mihály folytat, hogy termet, felszerelést szerezzen az edzésekhez. Mindig kap támogatást, de aztán mindig megvonják tőle. Miért?

BÁ: A VIII. kerületi önkormányzattól kaptak Misiék egy tornatermet, amely délutánonként amúgy is kihasználatlanul állt az iskolában. Hogy az önkormányzat miért vonta vissza ezt a minimális támogatást az ígérete ellenére, azt leginkább ők tudnák megválaszolni. Itt egyébként is egy általánosabb problémáról van szó: arról, hogy a nyugati országokkal szemben nálunk nem születtek meg azok az állami programok, amelyek több generációban gondolkodva próbálnák meg orvosolni a nehéz sorsú gyerekek helyzetét. A siker kulcsa a hosszú távú, állandó támogatás. Ha összeszámolnánk, mennyi pénzre lenne szükségük Misiéknek az edzésekhez, nevetséges összeg jönne ki. Támogatás hiányában előfordult, hogy a stábnak kellett összedobni a pénzt felszerelésre, terembérletre.

MN: Etikailag elfogadható, ha egy dokumentumfilmes pénzzel segíti a szereplőit?

BÁ: Szerintem nem, mert megváltoztatja a viszonyt az alkotó és az alany között. Néha mégis muszáj volt kisegítenünk Misit, hogy ne váljon motiválatlanná. Laikusként azt hitte, hogy két-három alkalommal fogunk forgatni vele, nem pedig két-három évig. Pár alkalommal jeleznünk kellett ezzel a gesztussal, hogy nem vagyunk érzéketlenek a nehézségei iránt, amiért hagyja ennyi időn keresztül ilyen közelről filmezni az életét.

MN: A Gettó Balboa a küzdelmes, fárasztó edzésekre koncentrál, meglepően kevés benne az izgalmas bokszmeccs. Miért?

BÁ: Izgalmas meccset sokat láttak már az emberek játékfilmen. Egy dokumentumfilmben nincs lehetőségünk arra, hogy sok kameraállásból vegyük fel a bunyót, és az esztétikai hatás kedvéért megismételtessünk egy jól bevitt pofont. A Gettó Balboa egy harctéri tudósítás, ahol a frontvonalból közvetítjük az eseményeket, és nem a legérdekesebb szöget keressük, mert arra nincs idő. Engem egyébként sem a bal- és a jobbhorgok érdekeltek ebben a történetben, hanem annak az embernek az útja, aki belép a ringbe, és az a dráma, amíg eljut odáig, hogy a jövőjéért, a családjáért bokszoljon.

MN: A harctéri tudósításhoz jobban passzol a fekete-fehér képi világ?

BÁ: Ez ösztönös alkotói döntés volt. Amikor megismertem a boksz világát, rögtön tudtam, hogy fekete-fehérben szeretnék forgatni. A játékfilmek felől jövök, és a téma okán olyan mintáim voltak, mint a Dühöngő bika vagy a Millió dolláros bébi. A szín ebben az esetben elvonhatja a néző figyelmét, mert rossz értelemben hangsúlyosabbá, szépelgővé teszi a környezetet. Azt szerettem volna, ha végig a szereplőkre és az ő rejtettebb tartományaikra fókuszálnak a nézők.

MN: Közrejátszott a döntésben az is, hogy a fekete-fehér képen elmosódik a bőrszínek közötti különbség?

BÁ: A célom az volt, hogy hátrébb toljam az etnikai dimenziót, mert a hitnek és a lelkierőnek nincs színe. Üzenni akartam: a remény nációtól függetlenül bárkit inspirálhat. Olcsó lenne, ha a filmjeim kimerülnének annyiban, hogy cigányok vannak benne. Külföldi fesztiválokon én egy magyar filmrendező vagyok, aki magyar filmmel száll ringbe, épp ezért érthetetlen számomra, ha itthon valaki azzal jön, hogy a filmjeim cigányfilmek, én pedig cigány rendező vagyok. Mit jelent ez egyáltalán? Ez a címke se engem, se a filmjeimet nem viszi közelebb egy műértői attitűdhöz. Sőt, káromkodásnak hat, mert azt sugallja, hogy az alkotó pajzsként tartja a származását a művei elé. A tájképek elemzésekor sem azt nézzük, milyen színű volt a festő keze. Nálam akkor miért számít?

MN: Mégis romákról szól mindhárom filmed.

BÁ: Pontosítok: az első filmem József Attiláról szólt (ezt Bogdán Árpád József Attila-estjének hátterében vetítették a Stúdió K-ban – S. T.).
A Boldog új élet főhőse már valóban egy cigány fiú, aki kulturális és etnikai identitásától fosztottan kerül ki az intézetből, mert az állam karjaiban nem tanulta meg, hogyan tűzzön ki és valósítson meg célokat. Ebbe a filmbe sok ön­életrajzi elemet beleszőttem, a többi közt a gyökértelenség okán érzett maró ürességet.
A Genezis alapja a 2008–2009-es gyilkosságsorozat volt, de ott a három történetből már csak egy szól egy cigány kisfiúról, akinek megölik a családját, a másik kettő tágabban reflektált egyfajta biblikus gonosz meglétére. A Boldog új életben nem adtam feloldozást a főszereplőnek, mert hamisnak éreztem volna, de a Genezisben már szükségem volt a reményre, a fényre az alagút végén, ahogy a Gettó Balboában is ez a válasz érdekelt. Az én szememben ezek nem „cigányfilmek”, hanem univerzális történetek, amelyekben bárki magára ismerhet, ha már érte veszteség, vagy ha épp egy nagy út előtt áll, amin végig kell mennie, hogy egészebb emberré válhasson az utazása végén.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.