Film

Mellékesen néhány haláleset

Jeff Tremaine: The Dirt

  • - legát -
  • 2019. június 9.

Mikrofilm

Sokak szerint az egyik legjobb rock and roll memoár Neil Strauss Mötley Crüe – The Dirt című könyve; a mű 2009-ben nálunk is megjelent (kritikánkat lásd: Szigorúan piszkos ügyek, Magyar Narancs, 2010. január 7.).

A Mötley Crüe a nyolcvanas években, a hajmetálnak is nevezett amerikai glam legsikeresebb zenekara volt, bár a műfaj idehaza soha nem vált igazán népszerűvé. Persze a The Dirt sem azért lett kiváló könyv, mert a rajongók igénye szerint készült; a banda tagjait rock and roll hősöknek láttatja, ugyanakkor szánalmas és nyomorult alakoknak is, akik nem tudtak mit kezdeni a nyakukba szakadt világhírrel. A The Dirt végtelenül vicces és végtelenül tragikus sztorik elegye, kiváló arányérzékkel összeállítva.

Ugyanez nem mondható el a The Dirt filmváltozatáról, igazából azt sem nagyon értjük, hogy miért ebbe a sztoriba tolt tengernyi pénzt a Netflix. Persze a Bohém rapszódia sikere nyomán jó üzletnek tűnik zenekaros filmet forgatni, csakhogy annál éppen a szemérmesség, vagyis a nettó hazugság volt a siker ára. Igaz, hogy a rajongók a Mötley Crüe-film kapcsán is összeállítottak egy „hazugságlistát”, de szemérmetességgel vagy hamisítással aztán biztosan nem lehet vádolni az alkotókat. Címéhez méltóan a The Dirt valóban a valaha készült „legmocskosabb” rockjátékfilm, de ez alatt nemcsak az olyan vicces epizódokat kell érteni, mint például a vöröshangyákat felszippantó Ozzy Osborne, hanem azokat is, amelyekben a női szereplőket – beleértve a basszusgitáros Nikki Sixx anyját is – szexautomataként ábrázolják. És még ha igaz is volt, 2019-ben nem lehet filmre vinni azt, hogy négy pasi ül az asztal körül, az asztal alatt pedig egy nő…

Már csak azért sem, mert ez az epizód és még egy sor alapvetően ocsmány kaland a „sex and drugs and rock and roll” jegyében lényegesen nagyobb hangsúlyt kap, mint azok a tragédiák, amelyek ugyanúgy hozzátartoznak a Mötley Crüe történetéhez, mint a szállodarombolás vagy a pirotechnika. Alig egy-egy perc jut arra, így megemészteni sincs időnk, hogy Vince Neil, az énekes halálos kimenetelű autóbalesetet okozott, hogy 4 éves kislánya rákban halt meg, hogy a gitáros, Mick Mars életét hogyan teszi tönkre a Bechterew-kórnak nevezett gerincbetegség.

De minden hibája, aránytévesztése és ocsmánysága ellenére a The Dirt sokkal szerethetőbb a Bohém rapszódiánál. Nem akar a képünkbe hazudni, és a zenekar tagjait játszó színészekről is hamarabb elhinnénk, hogy rock­sztárok, mint Rami Maleknek azt, hogy ő Freddie Mercury. Nem is kapnak érte Oscar-díjat.

Elérhető a Netflixen

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.