Harmadik világháború, kémkedés, időutazás – itt van Christopher Nolan új filmjének előzetese

  • narancs.hu
  • 2019. december 24.

Mikrofilm

A trailer epikus akciómozit ígér.

Kevés rendező tudott a hollywoodi stúdiórendszer berkein belül is szabad, kreatív alkotó maradni –a legutóbbi áldozat a Star Warsszal elvérző J. J. Abrams volt –, de Christopher Nolan ilyen. Ő azon kevesek közé tartozik, aki a folytatás- és adaptációtengerben saját, eredeti ötleteire is képes Marvel-filmekével vetekedő büdzsét kialkudni. Ráadásul a sikerrel sem marad adós: az Eredet, a Csillagok között és a Dunkirk is taroltak a pénztáraknál és a kritikusoknál is.

Hasonlót várnak új, Tenet című filmjétől is, amelynek történetéről egyelőre alig tudunk valamit: az IMDb leírása szerint egy epikus akciómozi lesz, amely a nemzetközi kémkedés, az időutazás és az evolúció körül bonyolódik majd.

John David Washington

John David Washington

 

 

Néhány szerencsés amerikai néző nyáron már láthatta az előzetesét Halálos iramban: Hobbs & Shaw előtt (már amennyire szerencsésnek mondható valaki, akinek moziban kellett végigszenvednie a filmet) – most pedig az internetre is felkerült a trailer.

A sztoriról sokat nem tudunk meg belőle – egyetlen újdonság talán, hogy a főhősnek a 3. világháború kitörését kell majd megakadályoznia. Őt a Nagypályások című sorozatban feltűnt, a Csuklyások – BlacKkKlansmannel sztárrá váló John David Washington (Denzel Washington fia) alakítja majd. Mellette feltűnik majd a filmben a reneszánszát élő Robert Pattinson, Elizabeth Debickiés Michael Caine is.

A Tenet Christopher Nolan eddigi legdrágább filmje, 220 millió dollárból készült. A bemutatója 2020. július 17-én lesz.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.