Sírrablás, idősek kínzása és ördög szállta apácák, mindezek ábrázolása egy komoly, drámai filmben, ne adj' Isten dokumentumfilmben még ma is horzsolna. És ha mellé teszünk néhány olyan groteszk jelenetet, mint egy színésznő játékos kínzása vagy a patás ördög hátsó felének csókolgatása? Máris nem tudjuk, mennyire kell mindezt komolyan vetni....
És most képzeljük el, hogy 1923-ban járunk, a némafilmkorszak csúcsán,
amikor egy dán filmrendező mindezt megcsinálta filmjében. Ez a Häxan, vagyis Boszorkányok.
Skandinávia egykor óriási szerepet játszott a filmművészet fejlődésében. Az Oxford Film Enciklopédia elsősorban az 1910-es évek dán filmjeit, valamint az évtized végének és a '20-as évek elejének svéd filmjeit emeli ki. Olyan művészek kezdték itt pályájukat, mint a médium egyik első és legnagyobb sztárja, Asta Nielsen színésznő; Mauritz Stiller és Victor Sjöström rendezők, akik hazai sikerek után Hollywoodban is lehetőséghez jutottak; vagy épp Carl Theodor Dreyer (Jeanne D'Arc; Ige), akit mai napig a korszak legnagyobb dán rendezőjének tartanak. És ott van Benjamin Christensen, aki szintén sikereket ért el hazájában, Amerikában azonban csúfosan leégett, a filmtörténészek ezért egyedül a Boszorkányok miatt jegyzik a nevét, ha egyáltalán.
Christensen orvosi tanulmányokat folytatott, majd operaénekesnek állt. Mikor hangja cserbenhagyta, felcsapott színésznek, nemsokára pedig már nemcsak játszott, de rendezett is... olyan előkelő helyeken, mint például a Koppenhágai Nemzeti Színház. Mikor másodszor is elment a hangja, felhagyott a színészettel és pályát váltott: egy francia pezsgőkereskedés dán képviselője lett. Mikor azonban meglátta Asta Nielsen játékát egy filmszínházban, úgy döntött, visszatér a művészethez. Hamarosan már egy dán filmvállalatnál színészkedett, majd miután megüresedett a poszt, átvette a cég vezetését is.
Nem kisebb volt a célja, minthogy forradalmasítja a dán filmgyártást, ennek érdekében saját moziját ő írta és rendezte, ő a főszereplő és a producer is.
A titokzatos X című 1914-es kémthriller háromszor annyi ideig készült, mint a korabeli filmek, ez idő alatt pedig a gyártási költsége is megnégyszereződött. De mivel Christensen volt a főnök, senki nem panaszkodott. Végül a film óriási sikert aratott, csak úgy, mint következő mozija, A rejtelmes éjszaka. Ebben egy tévesen elítélt rab szökik meg a börtönből, hogy bosszút álljon. Az akkori legdrágább dán filmet Amerikában menő filmszínházak játszották élő zenei kísérettel, de még a Sing Sing börtön elítéltjeinek is levetítették. Ilyen előzmények után vágott bele Christensen addigi legambiciózusabb projektjébe, a Boszorkányokba.
A filmet már nem saját cége, hanem a legnagyobb svéd filmvállalat, a Svensk Filmindustri finanszírozta.
Az eredeti cél egy boszorkányságról készülő dokumentumfilm volt, de a rendező sokkal többet akart.
"Tudni akartam, képes-e a film fenntartani a közönség érdeklődését a tömegfilmes hatások nélkül", emlékezett vissza később. Ennek érdekében száműzte a szentimentalizmust, az egységes narrációt, a feszültséget, vagy a hős és a hősnő figuráját. A Boszorkányok már ezzel is megelőzte a korát, még akkor is, ha a némafilmekről szóló cikkekben csínján kell bánni az ilyen kifejezésekkel: a töméntelen mennyiségű, a korszakban készült moziból szükségszerűen csak azok maradtak fenn, amelyek valamiben újítók voltak.
Christensen éveket töltött a kutatómunkával: áttanulmányozta a boszorkányokról, a babonákról, az inkvizícióról szóló írásokat és feljegyzéseket, tudósokkal és szakértőkkel konzultált. Végül kénytelen volt lemondani a hozzáértők segítségéről, mivel azok egyáltalán nem értettek egyet a filmmel. Ahogy a történelmi tények háttérbe szorultak és egyre hangsúlyosabbá vált a rendező művészi kifejezésmódja, az edukáció-jellegű dokumentumfilm szép lassan ál-dokumentumfilmmé változott. A Boszorkányok célja többé már nem az volt, hogy bemutassa a boszorkányság történetét, hanem az, hogy rávilágítson az emberi félelem legsötétebb oldalára, a tudatlanság és a babonák pusztító erejére.
A hét részre osztott film úgy kezdődik, mint egy prezentáció, a rendező imént vázolt ars poeticájához hűen úgy jellemezte művét, mint "kultúrtörténeti előadás mozgóképekben". Láthatjuk, hogyan képzelték el a világot az emberek a középkorban, és mit gondoltak a boszorkányokról; a feliratokat festmények és képek illusztrálják, az aktuális részletekre pedig remegő pálcával hívja fel a figyelmet a rendező. Ahogy egyre mélyebbre merülünk a babonák bugyraiban, a film is megváltozik: Christensen dramatizálni kezdi a leírásokat és beszámolókat. Életükért könyörgő lányok és asszonyok, hatalmuk tejes tudatában kéjesen élvezkedő papok és inkvizítorok jelennek meg, majd feltűnnek a túlvilági lények, ördögök, démonok és boszorkányok is.
A Boszorkányok fokozatosan, mégis szinte átmenet nélkül vált át dokumentumfilmből horrorfilmbe,
a mai napig hatásos képek viszont egy percig sem öncélúak. Láthatjuk például, ahogy a papok hosszú kínzás után egy öregasszonyt vallatnak, s végső kétségbeesésében a boszorkány-jelölt bevallja minden állítólagos bűnét: hogyan adott életet a sátán porontyainak, majd pattant seprűnyélre, hogy elrepüljön és részt vegyen az Ördög szertartásán; mindezek pedig megelevenednek a képeken. Talán ebből a leírásból is kitűnik, milyen széles skálán mozog a film hangvétele: a dokumentumfilmes jeleneteket a Dr. Caligaryra hajazó, expresszionista képsorok követik; a kínvallatás drámája pedig extrémül kifejező arcközeliekel valósul meg, ezt a stílust a már emlegetett Carl Theodore Dreyer tökéletesítette a hat évvel későbbi a Jeanne D'Arcban. Közben viszont ott van az egyházat és a vakbuzgó hitet illető maró gúny (az egyik pap például titokban azért könyörög a boszorkánynak, hogy tanítsa meg villámokat szórni), és paródia. Nehéz komolyan venni egy nyelvét öltögető ördögöt, aki lányok ablakán kopogtat éjjelente, vagy azt várja el a követőitől, hogy csókolják meg a seggét.
A film elképesztő látványvilágot persze nem adták ingyen, ez volt a némafilmkorszak legdrágább skandináv mozija. Christensen felépíttetett például egy komplett miniatűr városrészt azért, hogy a repülő boszorkányok alatti táj látványosabb legyen. A Boszorkányok közel három évig készült, a megfelelő hatás elérése érdekében sokszor késő éjszaka forgattak, ami eléggé szokatlan volt akkoriba. Legendák keringtek arról, mi zajlott a stúdió zárt ajtajai mögött. A rendező néhány élményét be is építette a filmbe, ami ma, a posztmodern idején már nem számítana újdonságnak, 1923-ban viszont igen. A forgatás közben az elítélt boszorkányt alakító színésznője például odafordult hozzá és azt mondta:
"Az Ördög létezik. Láttam, ott ült az ágyam mellett!".
Ez ugyanúgy bekerült a filmbe mint az, amikor egyik színésznője játékból kipróbálta az egyik, filmben bemutatott középkori kínzóeszközt. Szintén rendhagyónak számít a film utolsó fejezete, melyben Christensen párhuzamot húz a középkori boszorkányüldözések és a női hisztéria modern kori kezelése között.
Ahogy a szokatlan, forradalmi filmeknél lenni szokott, a Boszorkányok bemutatásakor hatalmasat bukott. A cenzorok számtalan jelenetet (csonkolás, kereszt meggyalázása, csecsemő kondérba helyezése) kivágattak belőle, sok helyen pedig be sem mutathatták. Egyedül Dániában aratott kisebb sikert, de a botrány sokkal nagyobbat szólt: úgy tekintettek Christensenre (aki filmjében önmaga alakította az ördögöt), mint a skandináv film meggyalázójára. Miután Louis B. Mayer amerikai stúdiófőnök látta a filmet, állítólag így fordult Victor Sjöströmhöz:
"Ez az ember bolond vagy zseni?".
Végül szerződtette őt az MGM-hez. Christensen azonban nem tudott beépülni Hollywood skandináv kolóniájába: egyszerűen nem illeszkedett a túlszabályozott stúdiórendszerbe. Néhány alacsony költségvetésű amerikai mozi után hazatért, ahol négy talkie-t rendezett a Nordisknak. Mivel a negyedik megbukott az ekkor már nácik megszállta Dániában, több filmre nem kapott pénzt, így be kellett érnie azzal, hogy haláláig vezethetett egy apró mozit Koppenhága külvárosában. Nevét mára elfeledték, fő műve helyett pedig abból az évből inkább Flaherty Nanuk, az eszkimóját szokás emlegetni, mint az első valódi dokumentumfilm (annak ellenére, hogy az ugyanúgy megrendezett volt), a Boszorkányok nélkül azonban ma aligha beszélhetnénk Az ördögűzőről, vagy épp az Ideglelésről. Az emberi butaság pusztító erejéről pedig azóta sem forgattak hatásosabb filmet.
A film angol felirattal, új, kortárs zenével youtube-on megnézhető.
