„Szentimentális férfi vagyok. Azt hiszem, hat olyan filmet csináltam, amiben kinyírtam a főszereplőt. De ma már képtelen lennék erre. Túlságosan megszeretem a főszereplőimet. És a közönséget sem akarom elszomorítani. Nem szeretem a szomorú közönséget. Van, hogy a forgatókönyvben még meghal a főszereplőm, de a forgatáson már életben hagyom“, mondta a Narancsnak adott interjújában a finn Aki Kaurismäki, és ez szerintünk már önmagában elég indok, hogy ajánljuk nagyszerű filmjét, A remény másik oldalát, ami pontosan erről, vagyis az abszurd, kérlelhetetlen, mindenen átsugárzó derűről szól.
A történet két szálon fut: egy aleppói menekült Finnországban kérvényez menekültstátuszt, egy finn kereskedő pedig kilép saját addigi életéből, munkájából, házasságából. A dolgok végül nem alakulnak a legjobban, de a hatóságok igazságtalan bánásmódját vagy a szélsőjobboldali huligánok verését mindig ellensúlyozzák az öncélú jóindulat, empátia, segítségnyújtás gesztusai, és a két férfi története találkozik.
"Kaurismäki a felületes szemlélő számára – írtuk róla portrénkban – akár közönyösnek is tűnhet, de meglehetősen politikus rendező, hisz a társadalomban mélyen gyökerező empátiában és összetartásban – a rendszer intoleranciájára nála a közösség befogadása a gyógyír (ellentétben Fassbinderrel, akinél a társadalomban megbújó előítéletek előbb-utóbb minden emberi kapcsolatot megmérgeznek). Legutolsó két filmjében (Kikötői történet, 2011 és A remény másik oldala, 2016) eddigi politikai nézeteit tulajdonképpen organikusan fejleszti tovább, beépítve a változó finn valóságot és a multikulturalizmus témáját. Munkásosztálybeli elesettjei közé immár bekerülnek a menekültek (az afrikai Idrissa és a szír Khaled), akiket a finn bevándorlási rendszer kivet magából, de a társadalom élő szövetét alkotó egyének és kisközösségek befogadják őket. A rendező nem lát különbséget köztük és a finn underclass tagjai között – szövetségük logikusan illeszkedik a szolidaritást körüljáró Kaurismäki-életműbe."
Maga a filmes formanyelv is sztoikus nyugalmat sugároz, semmi truváj vagy meglepetés, emberek statikus, távoli beállításokban beszélnek vagy hallgatnak, az utcasarkon közben valaki gitározik.
Ugyanakkor A remény másik oldala humanizmusát éppen a reményről való lemondás táplálja: cél, kétely és küzdelem nélküli szolidaritás ez, amit nem a dolgok helyrehozása vagy elvek érvényesítése hajt. Ahogy Kaurismäki mondta egy másik Narancs-interjúba: minél borúsabban látja a világot, annál optimistább film készít. „Ha remény sincs már, a pesszimizmusnak sincs értelme.“
A remény másik oldala pár kattintás után megtekinthető a CirkoFilm online tékájában nagyjából egy mozijegy áráért, magyar felirattal.
A remény másik oldala from Cirko Film on Vimeo.
