Aki szerint minden politikus tisztességtelen, azt Caroline Troedsson filmje megerősíti vélekedésében. Aki meg azt, hogy a polikusokat (is) ellenőrizni és a törvények betartására kényszeríteni hivatott alsóbb és felsőbb szintű, helyi és nemzetközi bíróságok teljesen alkalmatlanok nemes feladatukra, viszont maguk is politikai eszközzé válhatnak, az ugyancsak igazolva láthatja meggyőződésének helyességét. A koszovói Fatmir Limaj, egykor gerillavezér, az ország függetlenné válásának emblematikus hőse, majd vezető politikus, pártelnök többször állt nemzetközi bíróság előtt, de sosem tudtak rábizonyítani háborús bűnöket – főként, mert a koronatanú, hogy, hogy nem, öngyilkos lett a tárgyalás előtt. A film azt a szintén nemzetközi bíróság előtt, ám Koszovóban lefolytatott tárgyalássort kíséri végig, amikor viszont korrupcióval gyanúsítják. A bizonyítékok itt is megkérdőjeleződnek, és végül az lesz, amit az elején is sejthetünk: a hallgatag államférfi mosolyogva távozik. Győzött úgymond az igazság, a nemzetközi összeesküvés kudarcot vallott. És lehet, hogy így is van: a tárgyalás ideje alatt pattan ki a nemzetközi jogi misszió több korrupciós ügye, a távozó vezetője is kitálal, a politikai befolyásolás eszközének minősíti a szervezetét.
A film hőse a svéd bírónő, aki elkötelezetten, de a szükséges dörzsöltség nélkül küzd az igazságért. A tanúk megvezetik, az ügyvéd megeszi reggelire, még az ítélethirdetésnél elvárt csendet se tudja megteremteni a tárgyalóteremben, aztán fáradtan révedezik a pristinai erkélyén, nem nagyon érti, mi folyik a Balkánon. Miként a munkaadói sem.
