„Már kezdtem beletörődni, hogy évente kétszer-háromszor fogom látni az unokáimat”

  • Gera Márton
  • 2017. november 17.

Mikrofilm

A Menjek/Maradjak új része aktuálisabb, mint eddig bármikor.

„Már kezdtem beletörődni, hogy ez így lesz, és évente kétszer-háromszor fogom látni az unokáimat” – mondja elcsukló hangon az egyik szereplő a Menjek/Maradjak dokusorozat legújabb részében, és valószínűleg ezzel rá is tapint a lényegre. Arról a 2012-ben bemutatkozó sorozatról van szó, amely már évekkel ezelőtt is arra kereste a választ, hogy milyen elmenni Magyarországról, és milyen külföldön magyarként élni. Volt New York-i, londoni és holland epizód is, melyek után könnyen azt lehetett hinni, hogy egy újabb világváros következik, ahol megannyi magyar él. De a készítők nem ezt az utat választották, az Édes otthon immár arról szól, hogy milyen visszatérni Magyarországra. Arról beszél, hogy milyen az, amikor újra az anyanyelvedet beszéled a barátok között, itthoni paradicsomot eszel, viszont úgy jössz ki a házadból, hogy ott van közvetlenül melletted a gyűlöletkeltő kormányzati plakát, közben pedig vannak politikusok, akik arról szónokolnak, hogy olyan legyen a menekültek sátra, ahol nem szívesen időznek sokáig.

false

 

Jelenet a filmből

Bár jóval több ember áll azon dilemma előtt, hogy itt hagyja-e ezt az országot, vannak azért hazatérők is, akik ezernyi kérdéssel találják szemben magukat. Most három családtörténetet kapunk, Zsófiét és Robiét, Mirjamét és Nivaldóét, illetve Reniét és Jociét. Persze, mindegyikőjüké nagyon más, de abban talán megegyezik, hogy valamiért mindannyian azt mondják: haza kell jönni, legyen itt bármilyen nehéz, idegesítő is minden, nem tudnak külföldön élni.

MENJEK/MARADJAK: Édes otthon (LEAVE/STAY: Sweet Home)

Három családtörténet azokról, akik elmentek, aztán vissza is tértek külföldről, vagy legalábbis megpróbálták. Three short family stories of those who after a considerable stay abroad returned or, at least, try to return to their homeland.

Még maguk sem tudják a válaszokat, Joci például valami olyasmit mond, hogy ezt nem lehet pontosan kifejezni, csak egyszerűen azt érezte, hogy ő nem tudná Londonban leélni az életét, és azt sem akarja, hogy a gyerekei ott nőjenek fel. De szintén érdekes Mirjam története is, aki a New York-i film egyik szereplője, illetve lapunk kitűnő bloggere volt anno, és már akkor is arról beszélt, hogy haza fog jönni, mert New Yorkban nem érzi otthon magát. Most itt, Budapesten látjuk, brazil férje és gyermeke oldalán, de a dilemmái továbbra is élnek, csak most kicsit mások: hol nőjön fel a kisgyerek, megoldható-e a kétlaki élet, merthogy Mirjam párja Magyarországon szembesül hasonlókkal, mint amikkel ő Amerikában.

Imre Loránd Balázs, Józsa László és Tusor Bálint dokumentumfilmjében az a legjobb, hogy nem akar válaszokkal szolgálni, nem akarja megmondani, hogy mi a helyes döntés, mert erre lehetetlen valami egzakt választ adni. Így az alkotók inkább fogták a kamerát, és ott voltak a hazaköltözőkkel majdnem minden élethelyzetben: látunk vitába torkolló családi beszélgetést, baráti csevejt, ahol az egyik fél elmondja, hogy ő szerencsére védve van, olyan helyen dolgozik, hogy a kormány nem tud olyat tenni, amiért elmenne innen. De alig van olyan pillanat, amikor ne látnánk a kétségeket, ne tennék fel maguknak a szereplők a kérdést, hogy jól döntöttek-e a hazaköltözéssel. Válaszok az ötvenperces doku végére sem lesznek.

Menjek/Maradjak: Édes otthon. Magyar dokumentumfilm, 50 perc, 2017. Vetítik: Művész, nov. 18. (szombat), 20.00 óra

Kövesse a Magyar Narancs filmes blogját, a Mikrofilmet a Verzió Filmfesztivál ideje alatt is, mert mindennap új kritikával jelentkezünk.

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz. És már miért ne állítana listát, miért is ne akarna bejutni a Fővárosi Közgyűlésbe Magyar Péter pártja és az MKKP? Hisz’ nem csak a szűk pártérdek, hanem demokratikus közéletünk, illetőleg közéletünk demokratikusságának imperatívusza is azt követeli, hogy ha egy párt van, létezik és kitapintható közösségi igény is van rá, az méresse meg magát a nemes versenyben, és a verseny legyen nemes!

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.

Dermedt figyelem

Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?