Már az ált. isk. óta zúzza a banda a heavy metált. Rettentően zordak és kemények, az énekes úgy hörög és morajlik, hogy beleremeg – a garázs, ahol (egyéb érdeklődés híján, egyelőre, átmenetileg és tizenéve már ideiglenesen) a négy finn falusi rocker zenélni kénytelen. Meg elviselni a kinézetükre vonatkozó, a vidékiesen egyszerű és tömör gondolatmenetet (buzi!) a helybéli tahók részéről. Aztán mindent megváltoztat, amikor majdnem úgy látszik, hogy talán, ha minden jól menne, akár fel is léphetnének végre. Az erősen kutya vacsorája jellegű ábrándozás merész tettekre sarkallja a sikeréhes ifjakat. Miközben az önáltatást egészen a norvég televízió élő közvetítésének lehetőségéig turbózza a frontember, a többiek logót és jelmezt terveznek, egy agyonhorpadt buszra is beruháznak, sőt még egy (1) számot is írnak, ihletet merítvén a beleszorult fél kecskét továbbítani nem tudó csontdaráló kattogásából (civilben apja mészárszékét üzemelteti a gitáros). Aztán felpörögnek az események: egy koporsó és egy dühöngő őrült társaságában menekülnek a norvég terrorelhárító osztag és a finn rendőrség elől. Ami nem robban fel, esik szét, az eljut a fesztiválra, s miután a dalnok lehányja a közönséget, a szende virágáruslány is beleszeret.
Ha fél órával rövidebb lenne, ötöst adna erre az önfeledt ökörködésre a középiskolai videószakkör kissé elfogult vezetője. Ún. profiként még lehetett volna csiszolgatni itt-ott, úgy dramaturgiailag, mint poénok tekintetében. A film élvezetéhez kell némi elkötelezettség is a nem is heavy, inkább death metal irányában. Vagy füldugó.
Forgalmazza a Hungaricom
