Nick Hornby Pop, csajok, satöbbi című regénye 1995-ben jelent meg; Stephen Frears 2000-ben rendezett belőle a közmegegyezés szerint azonos értékű, ha nem még szórakoztatóbb filmet John Cusack főszereplésével. 25 év kellett tehát, hogy a különc zeneboltos szerelmi Canossája Londonból Chicagón át New Yorkba kerüljön, a címbeli csajok pedig pasikká változzanak – a Hulu sorozatában már egy hősnő áll a középpontban. Minden más – lemezmánia, toplisták, pop, satöbbi – változatlan maradt. Sajnos.
A High Fidelity legnagyobb hibája ugyanis az, hogy tökéletesen olyan akar lenni, mint elődei, csak épp a főszereplő nemét cserélték ki. Az új Robot Zoë Kravitz alakítja, aki pont az a típusú übercool csaj, aki a filmváltozat Robjának szakítási top 5-jében is felférne a dobogóra. Megszólalásig hasonlít a Frears-mozi egzotikus énekesnőjére, Marie De Salle-ra, ami persze nem véletlen – Kravitz az őt alakító Lisa Bonet lánya (apja pedig Lenny Kravitz zenész). Hiába húzzák azonban rá a régi Rob kinyúlt Dickies pólóját és adnak ötpercenként a szájába egy szál hetykén lógó cigit, alapvető különbség van a két változat főhőse között. Cusack, a 80-as évek tinifilmjeinek esendő szerelmese, a 90-es évek Hétköznapi Hőse a Pop, csajokban tipikus felnőni képtelen gyerekember, neurotikus zenebuzi, aki egyszerre szánni való seggfej és esendő hősszerelmes. Kirohanásait, nagyképű, zenés monológjait hiába adják Kravitz szájába, a végeredmény teljesen más lesz. Mintha az Annie Hallt néznénk Annie Hall szemszögéből, s a nőalakokat feltöltötték volna a férfiak szövegével.
