Egy tornádónak sikerült az, ami keveseknek: legyőzte Tom Cruise-t
3442_1490018535.0345_top_story_lead.jpg

Egy tornádónak sikerült az, ami keveseknek: legyőzte Tom Cruise-t

  • narancs.hu
  • 2020. május 11.

Mikrofilm

És ezzel új időszámítást hozott Hollywoodban. Szó szerint.

A Mission: Impossible sorozatra valószínűleg mindnyájan emlékszünk: jelenleg épp a hatodik epizódjánál jár, amelyet két éve mutattak be, a következő kaland pedig várhatóan jövőre érkezik. Igazi sikerszériáról van tehát szó, melynek első részét 1996-ban mutatták be - furcsa mód mégsem Brian De Palma akciója uralta abban az évben a kasszákat, hanem egy mára elfelejtett katasztrófamozi, a Twister.

A film két rivális viharvadász-csapatról szól, akik azért harcolnak, hogy elsőként jutassák be műszerüket az elmúlt évtizedek legnagyobb tornádójának belsejébe. Bármennyire elkoptatott klisékre épül a mozi,

eredeti filmről van szó

- nem folytatás, franchise vagy adaptáció tehát, ahogy a Mission: Impossible sem számított még annak 1996-ban.

De Palma filmje ennek ellenére sokkal nagyobb hírverést kapott, hiszen mégiscsak Tom Cruise ereszkedik benne alá a plafonról. Épp ezért a Warner Bros. szokatlan stratégiához folyamodott: előrehozta a Twister bemutatóját május 10-re. Ez nemcsak azt jelentette, hogy hetekkel a nyári blockbuster-időszak előtt került mozikba a tornádó-mozi, de azt is, hogy a május végi Emlékezet napján már teljes gőzerővel pörgött a film Amerika szinte mindne mozijában.

A Mission: Impossible-t ezzel szemben egy sokkal konvencionálisabb időpontban, május 22-én mutatták be. Így is belelógott az Emlékezett napjába, de a szupervihar ellopta a show-t: akkor már mindenhol Helen Hunt és Bill Paxton filmje volt a téma, így a nemzeti ünnepen nem Tom Cruise-ra nyomultak az emberek, hanem a tornádóra.

Az eredmény: a Twister mai jegyár-szintet nézve közel 140 millió dollárral többet szakított a M:I-nél, és végül az év második legsikeresebb filmjévé vált A függetlenség napja mögött. Azt már csak mellékesen jegyezzük meg, hogy a kritikusok is sokkal jobban bírták a Twister-t, mint Cruise kémkedését.

Az ekkor már egyébként is feltörekvőben lévő trükk-filmek ezzel hatalmas lökést kaptak, de a Twister jól illeszkedik a 90-es évek high-concept filmjei közé is - ezek azok a mozik, melyek a karakterfejlődés vagy a mondanivaló helyett az általában egyetlen mondattal összefoglalható sztorira koncentrálnak. Jó példa erre a film rendezőjének, Jan de Bont-nak egy másik sikere, a Féktelenül. A Twister a legnagyobb változást mégis a filmek marketingstratégiájában hozta: bebizonyította, hogy mozis szempontból a nyár már jóval a nyári hónapok előtt elkezdődhet. Igaz, ma már nyaranta szinte kivétel nélkül folytatásokkal és franchise-okkal van tele a mozi - de a Twisternek köszönhetjük, hogy ezek már májusban elkezdenek ostromolni minket.

A sors fura fintora, hogy 24 évvel Jan de Bont mozija után ismét mindenki egy eredeti filmre vár: a koronavírus miatt hetek óta zárva tartó mozik újranyitását egyre több országban sürgetik, főleg azért, hogy Christopher Nolan Tenet-je időben elstrartolhasson és ismét életet lehelhessen a filmszínházakba.

Figyelmébe ajánljuk

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.

Eddig csak a szégyen

Aláírták a koalíciós szerződést, innentől hivatalosnak tekinthető, hogy megalakul a szétválás utáni Csehország minden bizonnyal leggusztustalanabb kormánya, amelyben egy populista vezér, Andrej Babiš dirigálja saját személyre szabott pártja (az Ano) és két neonáci pártocska (a 7,8 százalékos SPD és a 6,8-as Motoristé sobě) delegáltjait.