Jöjjön, nézzen egy kis svéd nyomort! Minőségi cucc, nem fog csalódni! Érzékeny színészi játék, lírai lepusztultság, hétköznapi brutalitás, a gyermeki ártatlanság elvesztése és erőszak, mely mit is szül? Hát persze, erőszakot! Hogy érzéketlenek lennénk és cinikusak? Meglehet. Ahogy meglehet az is, hogy évente sok olyan, gondosan megcastingolt komor kamaszarc néz vissza ránk, mint a 17 éves és svéd Kimmie-é.
E mostani fiúnak éppúgy nincs esélye, mint bármelyik más nációjú társának, ha lenne, hazug lenne az egész rá felhúzott sztori. Így csak kiszámítható, mint a jó tanuló feleléskor. Ahová csak néz, Kimmie bűnözőket lát, a családi pikniken annyi a rovott múltú rokon, mintha a szabadba szervezték volna a helyi börtön beszélőjét. Lehet, hogy a svédeknél ilyen is van, de itt most nem ez a fő kérdés, hanem az, hogy Kimmie mit választ: beáll-e apját helyettesítendő a proli családi drogbandába vagy szakítva mindennel, lelécel? A papa szolgálati útra megy: a börtönben van jelenése, ezért az utánpótlási kényszer.
A kérdés nem kérdés, a fesztiválesélyeket lerontaná, a valóság melletti művészi elkötelezettséget kikezdené, ha Kimmie-nek más is megadatna, mint leszegett fejjel, kifejezéstelen ábrázattal a szemébe húzni a kapucniját. Igaz, kapucni sincs már, mert a kabátot is elvették. Peter Grönlund alkotása szép, kiérlelt darab a „fel a kapucnit” filmek népes mezőnyében, kijár neki a tisztelet a többiektől. Köszöntsék hát az új belépőt a dán, francia, albán, olasz, lengyel, román, belga és svájci lepuban már bizonyított pályatársak.
Forgalmazza a Vertigo Média
