Joel Coen után testvére, Ethan is önállóan készül filmet rendezni

  • narancs.hu
  • 2022. április 5.

Mikrofilm

Visszatér önkéntes mozis száműzetéséből a rendezőpáros másik tagja.

A Coen-testvérek valószínűleg a filmvilág legismertebb rendezőpárosa. Útjaik 4 Oscar-díj és olyan filmek után, mint a Fargo, A nagy Lebowski vagy a Nem vénnek való vidék, úgy tűnik, szétváltak. Utolsó közös filmjük a 2018-as Buster Scruggs balladája volt, ezt követően Joel magában készítette el Macbeth-feldolgozását (kritikánk itt olvasható), míg Ethan úgy nyilatkozott: egyáltalán nem hiányzik neki a filmezés.

A jó hír, hogy a jelek szerint Ethan mégsem vonult vissza, hiszen ismét moziprojektbe fogott – testvéréhez hasonlóan azonban szintén szólóban tervezi a munkát. A tervről egyelőre nem sokat tudunk, annyi azonban biztos, hogy feleségével és vágójával, Tricia Cooke-kal közösen írják a forgatókönyvet, a film pedig a Working Pictures és a Focus Film stúdiók égisze alatt készül.

Bár mindezek alapján úgy tűnik, mintha a testvérpár összekülönbözött volna, a hírek szerint erről szó sincs. Ethan úgy érezte, kiégett a mozizás közben, ezért inkább háttérbe vonult egy időre, hogy színházi és egyéb, nem filmes munkáin dolgozhasson – ezek szerint eddig tartott az önkéntes száműzetés. Joel a Macbeth tragédiája után pedig úgy nyilatkozott: forgatás közben is hiányolta maga mellől testvérét. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk