Bűnösök vagyunk mi, gyarló lelkek, csak ezzel lehet magyarázni, hogy két részen át is makacsul ellenálltunk a John Wick-filmek jó előre beharangozott brutális bájának.
Épp e bájt hiányoltuk, az ölések mögötti kellemet, és valahogy az önirónia és a műfaji kikacsintás sem jött át mindig, amikor Keanu Reeves fáradt kutyatulajdonosként mészárolt le sokakat. Persze, mert nekünk semmi sem elég jó, még az sem, ahogy a szakadó New York-i esőben
közvetlen közelről fejbe lőnek
– egyszer, kétszer, háromszor és négyszer – rosszarcú embereket.
| ||
De ezzel már a harmadik rész tartalmát is megelőlegeztük, a New York-i eső tán csak Woody Allennek áll olyan jól, mint a véresen csapzott Keanu Reevesnek, aki először a New York-i közkönyvtárba siet, mert könyvvel könnyebb – még gyilkolni is. Itt kutatott nemrég Krasznahorkai László – a következő rész szólhatna akár kettejük találkozásáról is a kézirattárban.
| ||
A John Wick-filmek azonban nem az olvasást, hanem az ütemesen ismétlődő fejbe lövést népszerűsítik, persze csak vicc az egész, de poénnak 10–12 alkalom után kicsit lapos. Érezhették ezt a kreatívok is, ezért előkerülnek a kések, nosza, szemüregbe velük, és előkerül Halle Berry is két,
nem jutifalin nevelkedett, golyóálló vérebbel.
Az iróniához legközelebb Mark Dacascos harcművészeti szakmunkás kerül, aki rajongással telve tör John Wick életére. Való igaz, John Wicket mostanra főleg a rajongók éltetik, és az az esendő emberi vágy, hogy ott is műfaji finomságokat lássunk, ahol nincsen más, csak egy szemgolyóba hatoló penge fémes unalma.
Forgalmazza a Freeman Film
