Kassán díjazták a vonatjegyhamisítókról szóló heist-dokumentumfilmet

  • Narancs.hu/MTI
  • 2024. július 2.

Mikrofilm

Magyar filmeket díjaztak a lagówi és kassai filmfesztiválokon.

Külön elismerésben részesült a Valami madarak című alkotás a Lagów Nemzetközi Filmfesztiválon a hétvégén Lengyelországban. A zsűri szerint Hevér Dániel alkotása a generációk közötti kötődés, valamint a párhuzamos sorsok bemutatásával az idősebbek és fiatalabbak közötti kapcsolat fontosságára hívja fel a figyelmet – közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI).

Valami madarak a Filmintézet Inkubátor Programjának támogatásával készült, 2023 decemberében mutatták be a hazai mozik, és lelkes kritikai fogadtatásban részesült. A film humorral foglalkozik az idősgondozás korábban magyar filmekben mellőzött témájával. A generációkon átívelő különleges barátságról elmesélt történet Szacsvay László és Kizlinger Lilla főszereplésével készült, a film forgatókönyvírója Kertész Zsanett, operatőre Nagy Marcell, vágója Csabai Attila, zeneszerzője Kalotás Csaba, producere Dreissiger László.

A lagówi fesztivál rövidfilmes versenyprogramjában a Széllel szemben című alkotást díjazták a "friss színészi játékért", valamint a "road movie elemek eredeti használatáért egy nehéz témáról mesélve". A Széllel szemben egy gyermekotthonból megszökő ikerpárról szól, Chilton Flóra írta és rendezte, producere Tóth Bálint, operatőre Hejüsz Betti.

Csáki László Kék Pelikan című animációs dokumentumfilmje az Art Film fesztiválon részesült a zsűri elismerésében Kassán. A hazai mozikban április elején bemutatott alkotás az 1990-es évek vonatjegy-hamisítási botrányának történetét mutatja be a valós szereplők megszólaltatásával, sajátos módon animációs formában.

A Kék Pelikan producere Felszeghy Ádám és Kázmér Miklós, operatőre Horváth Árpád, vágója Szabó Dániel, zeneszerzője pedig Tövisházi Ambrus és Preiszner Miklós. Az alkotás a Nemzeti Filmintézet támogatásával az Umbrella Entertainment gyártásában készült Temple Réka szakmai támogatásával a Cinemon Entertainment koprodukciójában.

A kassai fesztivál közönségdíját Moldovai Katalin Elfogy a levegő című első mozifilm rendezése kapta. Az Inkubátor Program támogatásával, Krasznahorkai Ágnes, Skovrán Tünde, Sándor Soma főszereplésével készült alkotás forgatókönyvét a rendező Palóczi Zitával közösen írta, operatőre Táborosi András, vágója Soltész Orsolya volt, zenéjét Cári Tibor szerezte, producere Muhi András és Moldovai Katalin.

Az Elfogy a levegő a torontói fesztiválon tartott tavalyi világpremier óta nagy sikerrel szerepel a filmes seregszemléken: Varsóban, Arras-ban, Thesszalonikiben, Mannheimben is rangos díjakkal ismerték el, legutóbb a belgrádi fesztiválon pedig a legjobb elsőfilm díját nyerte el.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.