Kendrick Lamar is nekifut az Oscarnak

Mikrofilm

A rapper a Pulitzer-díj után a legfőbb filmes elismerést is elhódítaná a legújabb albuma egyik számához készült kisfilmjével.

Hollywoodot is meghódítaná Kendrick Lamar – írtuk az elmúlt évek legnagyobb sikerű, legjelentősebb rapperéről, amikor kiderült, hogy összeállt a South Park alkotóival. A Matt Stone-Trey Parker párossal egy akcióvígjátékot terveznek, de az is előfordulhat, hogy mire ez elkészül, addigra Lamart már nemcsak Pulitzer-, hanem Oscar-díjas zenészként is emlegethetjük. A Variety szerint ugyanis a rapper kisfilmje komoly esélyekkel vág neki a következő Oscarnak.

Idén jelent meg Lamar ötödik stúdióalbuma, a Mr. Morale & the Big Steppers, amelyet minden komolyabb zenei újság az év legjobbjai között emleget. A lemezen – melyet többek között Eckhart Tolle spirituális tanító és a szexuális zaklatással megvádolt Kodak Black zenésztárssal együttműködve készített el – olyan Lamartól megszokott témák mellett mint a vallás, a család és a hírnév, többek között azzal is foglalkozik, hogyan változtatták meg előadóként, férjként és apaként a szakmai és közönségsikerek.

Az egyik legnagyobb feltűnést a We Cry Together című szám keltette a lemezről, amely olyan, mint egy minidráma és egy szabadvers keveréke: ebben az hallható, ahogy egy pár váltakozó intenzitással veszekszik; miközben sértéseket vágnak egymás fejéhez, a szöveg sokat elárul a mérgező kapcsolatok dinamikájáról és a napjainkban uralkodó férfi- és nőképről is.

A kisfilmben, melyet Lamar, Dave Free és Jake Schreier rendeztek, ugyanazok szerepelnek, akik előadják a dalt: maga a rapper, valamint Taylour Paige, aki a tavalyi Zola – Egy eszelős hétvége című mozival robbant be (kritikánk a fimlről itt), mely az első film volt, amely egy Twitter-bejegyzés adaptációja.

„Hatalmas kihívást jelentett hogy abban éljek, amit írtam, és hogy valóban ott legyek Taylourral együtt. Emlékszem, ahogy folyamatosan újra és újra átvettük, én pedig azt éreztem: a fenébe, még jobban értem ezt a karaktert, mert újraélem az energiáit és érzelmeit, és mert ez az egész annyira élő és direkt” – mondta a forgatásról a rapper. Hozzátette, egy kapcsolatban két, teljesen különböző világot kell összehozni az embereknek – a dalban és a klipben ennek nehézségeit akarta megmutatni. Free, az egyik rendező szerint Lamar kifejezett kérése volt, hogy a helyszínül szolgáló szoba fülledt, intenzív érzést keltsen.

Az elmúlt években az Oscar rövidfilm-formátumai számtalan sztárnak adtak lehetőséget, hogy kipróbálják magukat a filmezés terén. Kobe Bryant kosaras a sport iránti rajongásáról szóló verse adaptációjával nyerte el a díjat az animációs rövidfilmek kategóriájában; Matthew A. Cherry amerikaifocista ugyanebben a kategóriában győzött Hair Love című animációjával, melyből immár sorozat is készül; tavaly pedig az a Riz Ahmed vitte haza a Legjobb rövidfilm aranyszobrocskáját, akit színészként olyan filmjeiről ismerünk, mint A fém hangja (melyért a Legjobb főszereplők között ugyancsak Oscarra jelölték), vagy az Aznap éjjel című sorozat. Lamarnak azonban nem lesz könnyű dolga, számtalan kisfilmes versenytársa mellett ugyanis Taylor Swift is versenybe száll az Oscarért az All Too Well című dalának kisfilmjével.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.