Kicsit vicces, kicsit kínos és nagyon erőltetett: elég gyenge lett az új magyar sorozat

  • Gera Márton
  • 2018. április 1.

Mikrofilm

Hiába játszanak tehetséges színészek A Tanárban, ha nincs mit.

Valószínűleg nincs ember, aki ne örülne annak, hogy a magyar tévésorozat-gyártás az utóbbi években elkezdett felébredni hosszú évekre elhúzódó álmából, és végre itthon is készülnek szériák. Még ha ezeknek a jelentős része csupán erős jóindulattal nevezhető értékelhető próbálkozásnak, hiszen amikor olyan sorozatokkal jönnek elő a csatornák, mint amilyen például A mi kis falunk vagy a Csak színház és más semmi volt, akkor nehéz mást mondani. Ettől függetlenül persze az elmúlt években született meg a harmadik évadra igen erőssé váló Terápia, és a szintén HBO-s Aranyélet is azt bizonyította, hogy lehet itthon is jó zsánersorozatot készíteni, maffiózóstul, üldözéses jelentestül, mindenestül.

false

 

Fotó: RTL Klub/A Tanár

Szóval ma már közel sem csak gyatra minőségű darabok készülnek nálunk, ehhez képest elég nehéz megérteni, hogy a legnagyobb tévécsatorna miért egy remake-t készít, immáron zsinórban harmadjára. Mert ahogy A mi kis falunk és a Válótársak, úgy a tegnap elindult A Tanár is megvásárolt termék, vagyis a magyar írók fogták magukat, és elkezdték átdolgozni a német Der Lehrer epizódjait. Ezt pedig tényleg szó szerint kell érteni: az első rész alapján a készítők valahol az írószoba előtt lerakták a kreativitásukat, és csupán a fordítói készségüket vették elő, aminek az lett az eredménye, hogy a nyitóepizód szinte szóról szóra megegyezik a német széria második évadának nyitányával, sőt, még a nevek is hasonlóak. Nem mintha a közel tíz éve futó Der Lehrer ne volna szerethető sorozat: nemrégiben adták itthon is (Tanárok gyöngye címen futott), így már mi is tudhatjuk, hogy a német széria okosan feszeget fontos témákat (iskolai integráció, bullying), miközben alapvetően mégiscsak egy könnyed sulis sorozat, amelyben ott vannak a műfaj szokásos toposzai, a kamaszszerelemtől a tanári szobában zajló vívódásokig.

Csakhogy mindaz a lendület és lazaság, ami a német eredetiben megvan, fájóan hiányzik a magyar verzióból. Mert valójában nem is az a legfőbb gond, hogy szimplán megismétlik a Der Lehrer második évadának első részét (az örökbe fogadott diákról szóló cselekmény hathat újdonságként, elvégre nem minden néző látta a német sorozatot), hanem az, hogy mindezt bármiféle önreflexió és a magyar valóságra tett utalás nélkül teszik. Ma egyszerűen nem lehet olyan sorozatot csinálni Magyarországon, amelyben a főszereplő simán, mindenféle irónia nélkül elmondja, hogy azért „ment tanárnak, mert jó a fizetés”. Vagyis lehet csinálni, de akkor az rémesen cikinek fog tűnni, és azt mutatja meg, hogy az alkotók az itthoni valóságot hírből sem ismerik, vagy csak nem merték átírni a német dialógust. Hogy melyik a rosszabb, azt mindenki döntse el maga.

false

 

Fotó: RTL Klub/A Tanár

Pedig A Tanárban akad egy-két jobb mondat, néhány értékelhető poén (ez leginkább a fiatal szereplőktől jön, akik láthatólag élvezik a szereplést), ám a német sorozatban egyáltalán nem tapasztalható komolykodás elég rosszul áll a szériának, és inkább kínossá teszi azt. Nehéz megérteni ugyanis, hogy minek kell kihangsúlyozni a drámai elemeket patetikus zenével, elhalkuló szereplőkkel, ha azt enélkül is venné a néző. Ehhez még jönnek olyan érthetetlen megoldások, mint a képernyőre vetített chatablak, ami már pár éve is ciki volt, most meg egyenesen zavaró.

Ami a legrosszabb az egészben, hogy ezzel a szereplőgárdával akár lehetett volna egy jó sorozatot is csinálni, mert Nagy Ervinnek jól áll a hebehurgya főszerep, Elek Ferenc meg szokás szerint ügyesen dob be egy-két megmosolyogtató mondatot epizódszereplőként, és a lassan minden magyar sorozatban feltűnő Anger Zsolt sem volt rossz választás a kissé dilettáns igazgató szerepére. Csakhogy elképzelni is nehéz, miért akarná valaki továbbra is nézni ezt a sorozatot, amelyben vannak ugyan jó színészek, de az alkotói inkompetencia valahogy mindent elnyom.

A Tanárt szombat esténként vetítik az RTL Klubon.

Kövesse a Magyar Narancs filmes blogját, a Mikrofilmet, amely rendszeresen új tartalommal jelentkezik. Ajánlók, előzetesek, toplisták, és még sok minden más a Mikrofilmen!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.