Kicsit vicces, kicsit kínos és nagyon erőltetett: elég gyenge lett az új magyar sorozat

  • Gera Márton
  • 2018. április 1.

Mikrofilm

Hiába játszanak tehetséges színészek A Tanárban, ha nincs mit.

Valószínűleg nincs ember, aki ne örülne annak, hogy a magyar tévésorozat-gyártás az utóbbi években elkezdett felébredni hosszú évekre elhúzódó álmából, és végre itthon is készülnek szériák. Még ha ezeknek a jelentős része csupán erős jóindulattal nevezhető értékelhető próbálkozásnak, hiszen amikor olyan sorozatokkal jönnek elő a csatornák, mint amilyen például A mi kis falunk vagy a Csak színház és más semmi volt, akkor nehéz mást mondani. Ettől függetlenül persze az elmúlt években született meg a harmadik évadra igen erőssé váló Terápia, és a szintén HBO-s Aranyélet is azt bizonyította, hogy lehet itthon is jó zsánersorozatot készíteni, maffiózóstul, üldözéses jelentestül, mindenestül.

false

 

Fotó: RTL Klub/A Tanár

Szóval ma már közel sem csak gyatra minőségű darabok készülnek nálunk, ehhez képest elég nehéz megérteni, hogy a legnagyobb tévécsatorna miért egy remake-t készít, immáron zsinórban harmadjára. Mert ahogy A mi kis falunk és a Válótársak, úgy a tegnap elindult A Tanár is megvásárolt termék, vagyis a magyar írók fogták magukat, és elkezdték átdolgozni a német Der Lehrer epizódjait. Ezt pedig tényleg szó szerint kell érteni: az első rész alapján a készítők valahol az írószoba előtt lerakták a kreativitásukat, és csupán a fordítói készségüket vették elő, aminek az lett az eredménye, hogy a nyitóepizód szinte szóról szóra megegyezik a német széria második évadának nyitányával, sőt, még a nevek is hasonlóak. Nem mintha a közel tíz éve futó Der Lehrer ne volna szerethető sorozat: nemrégiben adták itthon is (Tanárok gyöngye címen futott), így már mi is tudhatjuk, hogy a német széria okosan feszeget fontos témákat (iskolai integráció, bullying), miközben alapvetően mégiscsak egy könnyed sulis sorozat, amelyben ott vannak a műfaj szokásos toposzai, a kamaszszerelemtől a tanári szobában zajló vívódásokig.

Csakhogy mindaz a lendület és lazaság, ami a német eredetiben megvan, fájóan hiányzik a magyar verzióból. Mert valójában nem is az a legfőbb gond, hogy szimplán megismétlik a Der Lehrer második évadának első részét (az örökbe fogadott diákról szóló cselekmény hathat újdonságként, elvégre nem minden néző látta a német sorozatot), hanem az, hogy mindezt bármiféle önreflexió és a magyar valóságra tett utalás nélkül teszik. Ma egyszerűen nem lehet olyan sorozatot csinálni Magyarországon, amelyben a főszereplő simán, mindenféle irónia nélkül elmondja, hogy azért „ment tanárnak, mert jó a fizetés”. Vagyis lehet csinálni, de akkor az rémesen cikinek fog tűnni, és azt mutatja meg, hogy az alkotók az itthoni valóságot hírből sem ismerik, vagy csak nem merték átírni a német dialógust. Hogy melyik a rosszabb, azt mindenki döntse el maga.

false

 

Fotó: RTL Klub/A Tanár

Pedig A Tanárban akad egy-két jobb mondat, néhány értékelhető poén (ez leginkább a fiatal szereplőktől jön, akik láthatólag élvezik a szereplést), ám a német sorozatban egyáltalán nem tapasztalható komolykodás elég rosszul áll a szériának, és inkább kínossá teszi azt. Nehéz megérteni ugyanis, hogy minek kell kihangsúlyozni a drámai elemeket patetikus zenével, elhalkuló szereplőkkel, ha azt enélkül is venné a néző. Ehhez még jönnek olyan érthetetlen megoldások, mint a képernyőre vetített chatablak, ami már pár éve is ciki volt, most meg egyenesen zavaró.

Ami a legrosszabb az egészben, hogy ezzel a szereplőgárdával akár lehetett volna egy jó sorozatot is csinálni, mert Nagy Ervinnek jól áll a hebehurgya főszerep, Elek Ferenc meg szokás szerint ügyesen dob be egy-két megmosolyogtató mondatot epizódszereplőként, és a lassan minden magyar sorozatban feltűnő Anger Zsolt sem volt rossz választás a kissé dilettáns igazgató szerepére. Csakhogy elképzelni is nehéz, miért akarná valaki továbbra is nézni ezt a sorozatot, amelyben vannak ugyan jó színészek, de az alkotói inkompetencia valahogy mindent elnyom.

A Tanárt szombat esténként vetítik az RTL Klubon.

Kövesse a Magyar Narancs filmes blogját, a Mikrofilmet, amely rendszeresen új tartalommal jelentkezik. Ajánlók, előzetesek, toplisták, és még sok minden más a Mikrofilmen!

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.