Valószínűleg nincs ember, aki ne örülne annak, hogy a magyar tévésorozat-gyártás az utóbbi években elkezdett felébredni hosszú évekre elhúzódó álmából, és végre itthon is készülnek szériák. Még ha ezeknek a jelentős része csupán erős jóindulattal nevezhető értékelhető próbálkozásnak, hiszen amikor olyan sorozatokkal jönnek elő a csatornák, mint amilyen például A mi kis falunk vagy a Csak színház és más semmi volt, akkor nehéz mást mondani. Ettől függetlenül persze az elmúlt években született meg a harmadik évadra igen erőssé váló Terápia, és a szintén HBO-s Aranyélet is azt bizonyította, hogy lehet itthon is jó zsánersorozatot készíteni, maffiózóstul, üldözéses jelentestül, mindenestül.
| ||
Szóval ma már közel sem csak gyatra minőségű darabok készülnek nálunk, ehhez képest elég nehéz megérteni, hogy a legnagyobb tévécsatorna miért egy remake-t készít, immáron zsinórban harmadjára. Mert ahogy A mi kis falunk és a Válótársak, úgy a tegnap elindult A Tanár is megvásárolt termék, vagyis a magyar írók fogták magukat, és elkezdték átdolgozni a német Der Lehrer epizódjait. Ezt pedig tényleg szó szerint kell érteni: az első rész alapján a készítők valahol az írószoba előtt lerakták a kreativitásukat, és csupán a fordítói készségüket vették elő, aminek az lett az eredménye, hogy a nyitóepizód szinte szóról szóra megegyezik a német széria második évadának nyitányával, sőt, még a nevek is hasonlóak. Nem mintha a közel tíz éve futó Der Lehrer ne volna szerethető sorozat: nemrégiben adták itthon is (Tanárok gyöngye címen futott), így már mi is tudhatjuk, hogy a német széria okosan feszeget fontos témákat (iskolai integráció, bullying), miközben alapvetően mégiscsak egy könnyed sulis sorozat, amelyben ott vannak a műfaj szokásos toposzai, a kamaszszerelemtől a tanári szobában zajló vívódásokig.
Csakhogy mindaz a lendület és lazaság, ami a német eredetiben megvan, fájóan hiányzik a magyar verzióból. Mert valójában nem is az a legfőbb gond, hogy szimplán megismétlik a Der Lehrer második évadának első részét (az örökbe fogadott diákról szóló cselekmény hathat újdonságként, elvégre nem minden néző látta a német sorozatot), hanem az, hogy mindezt bármiféle önreflexió és a magyar valóságra tett utalás nélkül teszik. Ma egyszerűen nem lehet olyan sorozatot csinálni Magyarországon, amelyben a főszereplő simán, mindenféle irónia nélkül elmondja, hogy azért „ment tanárnak, mert jó a fizetés”. Vagyis lehet csinálni, de akkor az rémesen cikinek fog tűnni, és azt mutatja meg, hogy az alkotók az itthoni valóságot hírből sem ismerik, vagy csak nem merték átírni a német dialógust. Hogy melyik a rosszabb, azt mindenki döntse el maga.
| ||
Pedig A Tanárban akad egy-két jobb mondat, néhány értékelhető poén (ez leginkább a fiatal szereplőktől jön, akik láthatólag élvezik a szereplést), ám a német sorozatban egyáltalán nem tapasztalható komolykodás elég rosszul áll a szériának, és inkább kínossá teszi azt. Nehéz megérteni ugyanis, hogy minek kell kihangsúlyozni a drámai elemeket patetikus zenével, elhalkuló szereplőkkel, ha azt enélkül is venné a néző. Ehhez még jönnek olyan érthetetlen megoldások, mint a képernyőre vetített chatablak, ami már pár éve is ciki volt, most meg egyenesen zavaró.
Ami a legrosszabb az egészben, hogy ezzel a szereplőgárdával akár lehetett volna egy jó sorozatot is csinálni, mert Nagy Ervinnek jól áll a hebehurgya főszerep, Elek Ferenc meg szokás szerint ügyesen dob be egy-két megmosolyogtató mondatot epizódszereplőként, és a lassan minden magyar sorozatban feltűnő Anger Zsolt sem volt rossz választás a kissé dilettáns igazgató szerepére. Csakhogy elképzelni is nehéz, miért akarná valaki továbbra is nézni ezt a sorozatot, amelyben vannak ugyan jó színészek, de az alkotói inkompetencia valahogy mindent elnyom.
A Tanárt szombat esténként vetítik az RTL Klubon.
Kövesse a Magyar Narancs filmes blogját, a Mikrofilmet, amely rendszeresen új tartalommal jelentkezik. Ajánlók, előzetesek, toplisták, és még sok minden más a Mikrofilmen!
