„Lelőtték mellette a társát, olyan közel, hogy amikor utána kapott, véres lett a keze”

  • Bori Erzsébet
  • 2018. november 5.

Mikrofilm

Holnap este kezdődik a Verzió Nemzetközi Ember Jogi Dokumentumfilm Fesztivál a Kilenc hónap háborúval.

A több rövidfilm és doku mellett már egy nagyjátékfilmet (Virágvölgy) is jegyző Csuja László napjaink és régiónk egyik legaktuálisabb témáját találta meg Kárpátalján: az orosz-ukrán fegyveres konfliktust. De a Kilenc hónap háborúnak csak az egyik – és nem is a legnagyobb – erénye az időszerűség. A történetet a jól megválasztott szereplők teszik átélhetővé, míg a rendezői megközelítés és témakezelés a láthatón túlmutató jelentést ad neki.

false

A huszonéves Jani Beregszászon él az anyjával, Erzsikével. Anya és fiú szoros kapcsolata csak még szorosabb lesz az apa halála után, olyannyira, hogy Jani néha már fojtogatónak érzi. Az önállósulás vágya is motiválhatja, hogy a kárpátaljai magyar kisebbségbe tartozó számos társával ellentétben nem szökik külföldre a behívó elől, hanem vállalja a szolgálatot. A néző jelen lehet Jani búcsúestjén, amelynek betetőzéseként megkéri a szép Zsani kezét. A kiképzés után pedig irány a front.

A kezdés szinte idilli: nyár, szerelem, bajtársiasság.

Erzsike ugyan sokat sír és aggódik, de egy anyánál ez természetes. Jani telefonos vagy netes bejelentkezésein nem ad hangot panasznak, megbánásnak, csak az első kimenőjén sejtjük meg, hogy mégsem lehet olyan nagy buli a háború. A jó kedélyű fiú most feszült, goromba, és megpróbál orvosi igazolást szerezni, hogy meghosszabbítsa a szabadságát.

false

 

Nem jár sikerrel, és visszatérve az állomáshelyére mindinkább rosszra fordulnak a dolgok. Tél lesz, hó és halál. Elmarad a karácsonyra beígért hazamenetel, aztán a húsvéti is. Az ukrán-orosz fronton állóháborúra rendezkednek be, a moziból ismert lövészárok-hadviselésre, és ez az un. alacsony intenzitású fegyveres konfliktus ritkán éri el a hírcsatornák ingerküszöbét. Sem a videojátékok sűrű izgalmait. De igaziak az áldozatok. Jani tavasszal sokkos állapotban kórházba kerül: lelőtték mellette a társát, olyan közel, hogy amikor utána kapott, véres lett a keze. És a filmmel majdnem egyidős volt a bejelentés, hogy meghalt a tízedik kárpátaljai magyar fiatalember; orvlövész végzett vele. De Erzsike imái meghallgatásra találnak, a fia túléli a kilenc hónapot és leszerel. Még előtte áll a civil életbe visszarázódás és a háborús tapasztalatok feldolgozásának nem könnyű munkája.
A film kivételes közelségbe hozza a családot egy emberpróbáló időszakban. Részesei leszünk meghitt és feszültséggel terhes pillanataiknak, legbelső érzéseiknek, amelyekről nem annyira a szavak, inkább a gesztusok beszélnek. És ezek a háborúról is elmondanak valamit, amit külső szemlélőként sem árt az eszünkbe vésnünk.

A nyitófilmet levetítik pénteken (9-én) is, este kilenckor a Toldi moziban.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.