Magyarországon is bemutatják Woody Allen új filmjét

  • narancs.hu
  • 2019. november 21.

Mikrofilm

Woody Allen, gyermekmolesztálási botrányai után Hollywood számkivetettje, akinek egy kiadó sem akarta publikálni memoárját, most egy egész napot kap a Kino Cafe Moziban.

Pedig Amerikában nem állnak jól a pár éve még agyonünnepelt rendező dolgai. A MeToo-lavina által elsodort Woody Allen új filmjét az Amazon a szerződés ellenére sem volt hajlandó bemutatni. Ezután a rendező 68 millió dollárra perelte őket.

Mint ismeretes, nevelt lánya vádolta szexuális erőszakkal Woody Allen-t. Ugyanakkor Allen-ről sosem sikerült bebizonyítani, hogy bármi helytelent tett volna. Évtizedekkel fiatalabb felesége (aki a volt feleségének nevelt lánya) Soon-yi Pervin szerint teljesen ártatlan. A volt feleség, Mia Farrow, másik lánya, Dylan Farrow viszont továbbra sem áll el attól, hogy Allen 7 éves korában megerőszakolta őt.

Woody Allen magáról szerényen pedig úgy nyilatkozott 2018-ban, hogy ő lehetne a MeToo mozgalom hivatalos arca, ugyanis többezer színésznővel dolgozott már együtt, és soha egyik sem panaszkodott. Évekig több nőt alkalmazott, mint bárki más, és mindig a férfiakkal egyenlően fizette meg őket.

Esős napok

Az Egy esős nap New Yorkban-t mégis levetítették szeptemberben Franciaországban, és most, premier előtt a magyar közönség is láthatja vasárnap a Kino Cafe moziban, amely Woody Allen-napot hirdetett.

false

Az új romantikus komédiában feltűnik Jude Law, Elle Fanning, Timothée Chalamet és Selena Gomez is. Az utóbbi kettő azóta mélységesen megbánta, hogy az arcát adta a filmhez, és felajánlották a gázsijukat a szexuális zaklatások ellen küzdő, a #MeToo folytatásaként létrejött TimesUp alapítványa számára.

A történet egy főiskolás szerelmespárról szól, akik egy romantikus hétvégét töltenének New York-ban, de az időjárás keresztülhúzza a számításaikat: elered az eső. Elsodródnak egymás mellől, teret adva különös véletlenek, sorsszerű találkozásoknak, amiket külön-külön kell megélniük.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.