Film

Mások vitték rossz utakra

Bryan Singer–Dexter Fletcher: Bohém rapszódia

Mikrofilm

A Bohém rapszódia nem sokkal több szellemidéző emlékkoncertnél, gyakran érezhetjük úgy, hogy csak muszájból gyömöszöltek valami szövegelést két szám közé.

A rendező elmondta azt is, hogy a produkcióra olyan magyar vállalatok dobták össze a pénzt, mint a Tiszai Vegyi Kombinát, a Centrum Áruházak vagy az Országos Idegenforgalmi Tanács, viszont a Queen csak azzal szállt be, hogy „mindazt a fölszerelést elhozták, amit egyébként nem szállítottak volna ide”.

A Varázslat – A Queen Budapesten című film elhasalt a mozikban, de a koncert sok mai ötvenesnek jelentett – ahogy akkoriban mondták – „meghatározó nemzedéki élményt”; 1986. július 27-én nemcsak az akkor legmenőbb stadionrock-együttes lépett fel, de ez lett az a nap, amikortól kezdve idehaza a legismertebb Queen-sláger a Tavaszi szél vizet áraszt lett.

Minden bizonnyal lesznek, akik hiányolják majd a budapesti koncertet a Bohém rapszódiából, mégis érdemes feleleveníteni ezt a kis epizódot, hiszen az is kiderül belőle, hogy a Queen menedzsmentje már akkor hülyére vette a filmeseket…

A helyzet legfeljebb annyit változott Freddie Mercury 1991-ben bekövetkezett halála óta, hogy a zenekar két tagja, Brian May gitáros és Roger Taylor dobos immár magából is hülyét csinál azzal, hogy turnéznak változó énekesekkel, de továbbra is Queen néven. Most meg a Freddie Mercury életéről szóló film kapcsán vesznek hülyére mindenkit azzal, hogy a saját képükre formálták a sztorit, így óva a Queen együttes szeplőtelennek hazudott életművét.

A Bohém rapszódia című filmre már az előkészületek idején May és Taylor cenzori fellépése nyomta rá a bélyegét. Eredetileg Sacha Baron Cohen játszotta volna Mercuryt, ám ő sírva menekült el a Queen-tagok „történelemhamisítása” elől, és valószínűleg az sem tett jót a filmnek, hogy a szexuális zaklatással vádolt Bryan Singer rendezőt a célegyenesben kellett kirúgni, így Dexter Fletcher fejezte be, aki egyenesen a Rocketman című Elton Johnfilm forgatásáról érkezett…

A Bohém rapszódiát úgy reklámozzák, hogy „a Queen zenéjénél csak Freddie élete különlegesebb” – így igaz. Elég csak felsorolni az igazából Farrokh Bulsara nevű énekes-szuper­sztár életének állomásait rasszizmustól terhelt ifjúkorától a korai haláláig, egyértelmű, hogy minden adott a tökéletes drámához. De úgy tűnik, hogy senkinek nem állt érdekében, hogy Freddie életét és munkásságát jobban megértsük. Valódi dráma helyett egy képes-hangos szócikk készült a Queen 1970-es megalakulásától kezdve az 1985-ös Live Aid koncertig; a legnagyobb kihívást vélhetően az jelentette a film készítői számára, hogy minél precízebben forgassák le újra azokat a koncertfelvételeket és videoklipeket, amiket mi is bármikor megnézhetünk a neten. Kétségtelen, hogy a színészek tökéletesen elsajátították azt a mozgást, azokat a gesztusokat, amik csak a Queenre voltak jellemzők. Különösen igaz ez a Freddie Mercuryt alakító Rami Malekre, csakhogy abban a pillanatban, hogy közelebbről veszi őt a kamera, már csak a ragasztott bajszú színészt látjuk a hasonmásverseny gálaműsorában, pontosabban egy professzionális karaokeshowban. És nem is tévedünk nagyot. A Bohém rapszódia nem sokkal több szellemidéző emlékkoncertnél, gyakran érezhetjük úgy, hogy csak muszájból gyömöszöltek valami szövegelést két szám közé. Persze ha csak ezeket a szövegeléseket vesszük, egyértelmű, hogy mindenki jól jár a zenés túlsúllyal. Már az is elég kínos, hogy a sztori érdekében hamisítottak, például a film csúcspontjának számító ’85-ös Live Aid koncerten Freddie Mercury még nem tudta, hogy AIDS-beteg, mivel az csak két évvel később derült ki. De itt kerül képbe Brian May és Roger Taylor is, minden bizonnyal ők álltak a forgatókönyvíró háta mögött egy pálcával, bár láthatóan nem az efféle kis csúsztatások zavarták őket.

Nekik Freddie Mercuryval van bajuk, szerintük Freddie Mercury homoszexualitása szorul magyarázatra. Mert a Bohém rapszódia szerint az énekes mindent megtett annak érdekében, hogy legyőzze magában a buzit; még meg is kérte barátnője kezét, úgyhogy kizárólag azért vált meleggé, mert elcsavarta a fejét a zenekar körül ólálkodó „gonosz férfi”. Hogy egészen pontosak legyünk, egy bajuszos hangtechnikus, aki elcsábította és megrontotta az addig „normális” fiút, akit csak sodortak az események. Ő szervezte az orgiákat, miatta lett Mercury dekadens, narcisztikus és persze AIDS-beteg is. És még a zenekar is majdnem feloszlott miatta a nyolcvanas évek közepén…
A Queen utóéletének ismeretében talán nem is lett volna ez olyan nagy baj.

 

Forgalmazza a Fórum Hungary

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.