Nincs olyan slasherrajongó, aki ne ismerné a viccet: „11 Halloween-film támaszkodik a bárpultnál. Egyszer csak odalép hozzájuk egy idős, bajuszos férfi…” Megvan, ugye? Persze nem árt tisztázni néhány dolgot; a slasher az a horrortípus, amelyben a késes-fűrészes gyilkos rendez kaszabolást, a pulthoz lépő bajuszos úr pedig John Carpenter (70), olyan filmek atyja, mint a… – és akkor mindenki bemondhatja a maga kedvencét a Sötét csillagtól a hazánkat ’89-ben elérő A sötétség fejedelméig. Brit tudósok egyelőre még vizsgálják, hogy Alice Cooper feltűnése a Május 1. moziban mennyiben járult hozzá a rendszerváltáshoz, de az egészen biztos, hogy Carpenter Jamie Lee Curtisszel elkövetett ’78-as slasherje, vagyis a legelső Halloween mély nyomott hagyott a műfaj rajongóiban. Olyan mélyet, hogy e mostani, immár a tizenegyedik Halloween-film, de erre nagy betűkkel rányomtatták, hogy minőségi munka. Az alkotók szakmai pedigréje kifogástalan (David Gordon Green rendező szinte komoly filmes), a koncepció pedig, hogy csak tiszta forrásból merítünk és egyenesen a ’78-as filmet folytatjuk, kifinomult ízlésre vall. És épp ez a kifinomult ízlés e hagyományosan olcsó műfaj halála – vagy a kaszabolást kell a végletekig tolni, vagy marad a paródia, harmadik út nincs. „Vénember vagyok, kell a pénz. Küldjetek pénzt!” – summázta Carpenter, miért örül minden remake-nek, az ő öröme tehát adott, még a zenéért is fizettek neki, de az új Halloween szégyenszemre csak egy tisztességes főhajtás az eredeti előtt. Főhajtás és tisztesség – igazi szitokszavak slasherkörökben.
Forgalmazza a UIP–Duna Film
