Mégsem adnak át díjakat az Oscar-gála szünetében

  • narancs.hu
  • 2019. február 16.

Mikrofilm

Visszalépett az akadémia.

Sokan tiltakoztak az ellen, hogy a rövidebb adásidő érdekében az Oscar-gálán egyes díjakat a reklámszünet alatt adjanak át, ezért az Amerikai Filmakadémia visszalépett ettől az ötlettől - írta meg a Deadline.

Még februárban jelentette be az akadémia, hogy idén összesen 90 másodperce lesz mindenkinek, hogy átvegye az elismerést és megköszönje a közreműködőknek, emellett pedig bizonyos díjakat a reklámszünetben adnak majd át.

Ebből arra lehetett következtetni, hogy a legjobb vágó, operatőr, élőszereplős rövidfilm, haj és smink díját nem is láthatta volna a közönség. Az akadémia pontosított: azt nyilatkozta, hogy az átadások láthatóak lesznek, megvágva, felvételről.

Nem véletlen, hogy ezek után a szakma nem tetszésének adott hangot, éppen ezért visszaléptek az ötlettől. Ugyanakkor nem csak ez az egyetlen probléma az idei Oscar-gálával, amiről bővebben itt tájékozódhat:

A Queennek sem kell az Oscar ceremónia: lesz egyáltalán, aki hajlandó megjelenni a februári gálán?

A show nézettsége már így is évek óta csak csökken. Már csak néhány hét van hátra a 91. Oscar díjátadó gáláig, a ceremónia felett pedig tovább gyülekeznek a viharfelhők. Nagyon úgy néz ki például, hogy 30 év óta először nem lesz házigazdája a műsornak.

 

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.