Fény derült a szórakoztatást fenekestül felforgató Netflix nagy titkára

  • Szabó Ádám
  • 2019. február 16.

Mikrofilm

A szórakoztatóipar kis gömböce.

A Netflix néhány év alatt vált Hollywood legnagyobb játékosává, de hogy mi zajlik a cég színfalai mögött, az máig rejtély.

Mára már közhely, hogy a streaming szolgáltatások átalakítják a szórakoztatóipart. A sorozat-trendeket évek óta a Netflix diktálja, idén pedig a filmipar csúcsára is felülhet a cég, ugyanis a náluk készült Roma az idei Oscar legnagyobb esélyese.

A térhódítása ellenére mégis hihetetlenül keveset tudunk arról, hogyan működik a szolgáltató rendszere, mi alapján hoznak döntést a filmjeikről és sorozataikról. Erről írt átfogó cikket a New York Magazin 2018 nyarán, ami a közelmúltban vált elérhetővé online, a Vulture felületén.

A Netflix DVD kölcsönző és árusító cégként indult,

innen kapaszkodott fel néhány év alatt a szórakoztatóipar csúcsára; mára ipari mértékben falja fel a legtehetségesebb alkotókat és a filmipar legkeresettebb szakembereit. Jelenleg épp a készülő Scorsese-gengszterfilm számít a legnagyobb projektjüknek, de friss hír, hogy a legismertebb természetfilmest, David Attenborough-t is leigazolták.

Visszatér minden idők legsikeresebb természetfilmes sorozata - amíg még van miről forgatni

Több nagyszabású széria érkezését is bejelentették. A Bolygónk, a Föld 2006-ban debütált, a második évad pedig nem kisebb szenzációt kiváltva 2016-ban érkezett. Mindkettő ott van az IMDb-n a legjobb sorozatok Top 5-ös listájában, sőt, a második évad egyenesen a valaha volt legjobb sorozatként van számon tartva a nézők szavazatai alapján.

Előfizetőik száma akkor nőtt meg ugrásszerűen, mikor a piros borítékokban küldözgetett DVD lemezekről áttértek a streamingre és a saját tartalom gyártására. Első nagy dobásuk a Kártyavár című sorozat volt 2013-ban. Az azóta eltelt hat évben minden csatornánál több tévés tartalmat készítettek, a gyártásra áldozott büdzséjük pedig folyamatosan növekszik: tavaly már több mint 8 milliárd dollárra rúgott.

false

 

Működési filozófiájuk hasonló a Facebookhoz és az Amazonhoz: növekedésük még több növekedést idéz elő, ami további gyarapodással jár. A több tartalom ugyanis több előfizetőt hoz, akik még több tartalmat igényelnek, amihez még több alkotót kell szerződtetniük – ez pedig még több hírveréssel, és még több előfizetővel jár.

A cég körüli egyik legnagyobb rejtély, hogy mi alapján döntik el, folytatódjon-e egy sorozatuk.

A New York Magazin újságírója részt vett a Netflix egy vezetői értekezletén a cég hollywoodi főhadiszállásán. Két sorozat sorsa is napirenden volt: a Drew Barrymore-féle Santa Clarita Dieté, illetve a Lost in Space című scifié. Előbbi köré nagyszabású marketingkampányt rendeztek a Fülöp-szigeteken, ez pedig a show ottani nézettségén is meglátszott.

Utóbbi műsorral kapcsolatban elhangzott a meetingen, hogy nem kapott túl jó kritikákat. „Érdekel ez minket?” – tették fel a kérdést. Végül mindkét showból berendelték a következő évadot. Mint ugyanis látni fogjuk, az olyan hagyományos, műsorokkal szemben támasztott elvárások, mint a nagy nézettség vagy a jó kritikai fogadtatás ugyan hatással vannak a cég politikájára, de egyáltalán nem olyan mértékben, mint a hagyományos csatornáknál.

A Kártyavár plakátja

A Kártyavár plakátja

 

 

A Netflix egyik fő erőssége, hogy fél lábbal Hollywoodban, fél lábbal pedig a Szilícium-völgyben áll: a kreatív szempontok mellett a cég technikai innovációi is meghatározónak számítanak. Élen jártak a streaming típusú tartalomszolgáltatás elterjesztésében; ők vezették be azt a módszert, hogy részenkénti sugárzás helyett teljes évadokat tesznek rögtön elérhetővé; tartalomajánló algoritmusuk pedig olyan fegyver, ami iránt más stúdiók és csatornák csak áhítoznak.

A Netflixnél a rendszert a társkeresőkhöz hasonlítják: igyekszenek összehozni a megfelelő filmeket és sorozatokat a megfelelő nézőkkel. Az, hogy valaki például a Riverdale elkötelezett rajongója, sokkal fontosabb adat számukra, mint hogy az illető a 18-49-es korcsoportba tartozik, és esetleg nő. A cég adataiból kiderült például, hogy a Black Mirror nézői odavannak a Lostért és az Idétlen időkig című klasszikusért.

Hogy mi a közös ezekben? A természetfeletti vonal és az, hogy mindegyikben egy szélsőséges, extrém világ jelenik meg. Mindezek alapján, ha egy Netflix-előfizető szereti az olyan sorozatokat, mint a Szégyentelenek, az Orphan Black vagy a The OA, amelyekben ezek a jellemzők szintén ott vannak, akkor az algoritmus bátran ajánlhatja neki a Black Mirrort is. A felhasználókról gyűjtött adatok alapján nagy valószínűséggel az is tetszeni fog neki.

A nagy számok törvénye

Számokból akad a Netflixnél bőven. Jelenleg több mint 135 millió előfizetővel rendelkeznek, ami több mint 300 millió potenciális nézőt jelent. Ezekről a Netflix nemcsak a közismert demográfiai adatokkal bír – annál sokkal többet tud róluk.

Az, hogy tisztában vannak azzal, az emberek mit, mennyit és hogyan néznek, eddig is közismert volt; maga a Netflix is szokott adatokat csöpögtetni például a legdarálósabb sorozatairól – azaz, hogy mely műsoraikat képtelenek abbahagyni az emberek egy rész után.

A cikkből azonban most kiderült, hogy a Netflix ettől sokkal többet és kifinomultabban mér. Több mint 2000 úgynevezett ízléscsoportra bontják előfizetőiket, így képesek célzottan lőni ezekre a csoportokra. A Netflixnek ugyanis a hagyományos csatornákkal ellentétben nem kell hirdetők igényeit kielégítenie – kizárólag a felhasználókra koncentrálnak.

Míg egy NBC-nek – vagy itthon például az RTL Klubnak – olyan műsorokat kell készíteni, amely a kereskedelmileg fontos 18-49-es korosztályt szegezi a képernyő elég, a Netflixet nem kötik ilyen játékszabályok. Nem csak azért, mert nincsenek rajta reklámok.

Olyan hatalmas az előfizetői táboruk, hogy abba valamennyi ízlés és preferencia megjelenik. Amerikában az ABC csatorna például családi programokra specializálódott, az HBO vagy az FX pedig a kritikailag elismert sorozatokra. A Neflixnél még ilyen megkötések sincsenek: mind ismerjük, milyen egy „HBO-s műsor” – olyan fogalom viszont nincs, hogy „Netflixes”, hiszen gyakorlatilag mindet gyártanak – mindent is.

false

 

Készítenek egy rakás tinédzsereket megcélzó sorozatot (13 reasons why; On my block), romkomokat, amelyek egyre inkább kikopni látszanak a mozikból (To all the boys I’ve loved before; Set it up), de még olyan rétegprodukciókba is belevágnak, mint egy meleg közösséget megcélzó reality (Queer eye). Ezeknek a sorozatoknak nem feltétlenül az össznézőszáma számít – nem minden műsorból lesz Stranger Things- vagy Kártyavár-szerű szenzáció. Az a lényeg, hogyan teljesít az egyes csoportokban, illetve hogy képes-e megtartani a nézőit.

A számokon túl

Azt a Netfixnél is kiemelték, hogy nem szabad kizárólag a statisztikai adatok bűvöletében élni. PR-szagú becslésük alapján döntéseik körülbelül 30 százalékát hozzák meg számok, 70-et pedig valami egyéb alapján: nevezhetjük megérzésnek, egy show iránti rajongásnak, zsigeri sugallatnak.

A cég működése sokkal decentralizáltabb, mint egy hagyományos stúdiónál: az eredeti tartalmakért felelős alelnöknek, Cindy Hollandnak nem kell minden egyes berendelésre rábólintania. Sőt, van úgy, hogy kifejezte: az ő álláspontjával ellentétes döntés születik. Holland például nem hitt a Mi történt, Miss Simone? című Nina Simon-dokumentumfilmben, kollégái mégis meggyőzték, hogy érdemes pénzt adni rá.

A film végül nagy sikert aratott, Oscarra is jelölték. A vezető szkeptikus volt az American Vandal című áldokumentum-komédiát illetően is; elvégre egy olyan mockumentaryről van szó, amelynek központi kérdése, hogy ki rajzolt farkakat a tanárok autóira. Mégis bizalmat szavaztak neki, a sorozat pedig két évadot is megélt, és a Netflix egyik legtöbbet dicsért sorozata lett – mi is odáig voltunk érte.

A The end of the f***ing world című brit dramedynek nem a berendeléssel volt problémája: egyszerűen kevesen nézték bemutatása után. Egy gyengén teljesítő filmet a stúdiók költséghatékonyság miatt hamar kihúznak a mozikból, és gyenge nézettségű sorozatokat sem szokás hosszabb ideig műsoron tartani a tévécsatornákon – a Netflixnek viszont nincsenek ilyen problémái, végtelen mennyiségű produkció eláll a filmtékájában.

A The end of the f***ing world egy kis idő után erőre kapott és megtalálta közönségét – ma már valóságos kult státusz övezi.De hogy pontosan hányan nézik, azt nem tudni – adatokat ugyanis csak ritkán oszt meg a cég.

Ezt jól kitalálták: az egész világ Sandra Bullock lábai előtt hever

Sokáig híresen hallgatag volt, de most a nézőszámaival támad a Netflix. A streaming-óriás eddig híresen hallgatag volt saját nézettségi adataival kapcsolatban, most azonban kezdi felfedezni a nyilvánosságra hozott számok erejét. Hogy pontosan kik, hányan, mit és hogyan néznek meg a Netflixen, azt egyedül a cég tudja, és ezeket az adatok féltve is őrzi.

De nemcsak a nézők előtt titkolja a számokat: Eric Newman, aki producerként a Narcosért, vagy a Brightért volt felelős, valósággal könyörgött a cégnek, adjanak neki valamilyen támpontot a következő produkciójához: mit vagy kit szeretnek a nézők, melyik műfaj a legnépszerűbb? A Netflix őt is elhajtotta. Másnak viszont épphogy felszabadítóan hat, hogy a streamszolgáltatónál nem dobálóznak minden nap a nézettségi adatokkal. Ryan Murphy, a Glee vagy az American Horror Story alkotója bevallotta, azért is igazolt át a Netflixhez, mert nyomasztották a hagyományos tévék nézőszámokkal kapcsolatos elvárásai.

Kasza vagy berendelés?

A cég korábban híresen megengedő volt saját sorozataival szemben, alig volt, amit elkaszáltak. Az utóbbi időben viszont elkezdtek bekeményíteni és olyan kritikuskedvenc show-kat lőttek le, mint a Get down, vagy a Lady Dynamite.

„A rajongóink bíznak bennünk és abban, hogy előfizetési pénzüket jól költjük el” – magyarázta az egyik döntéshozó. Hogy ez a jól költés milyen relatív, azt két komédia sorsán keresztül mutatja be a cikk. A One day at a time egy 1975-84 között futó szitkom remake-je, ami egy Egyesület Államokban élő kubai család viszontagságai mutatja be. A sorozatot a kritikusok a keblükre ölelték, amiért végre latino szereplők állnak a középpontjában – volt, ahol egyenesen a Netflix legfontosabb műsorának nevezték. A közelmúltban már a harmadik évadja debütált.

false

 

Az Everything sucks! című show egy 90-es években játszódó vígjáték, ami középiskolai fiatalokra koncentrál – szintén szerették a kritikák, azonban két hónappal a premierje után elkaszálták. Mindkét műsor viszonylag olcsón készült, és bevallottan egyik se vonzott tömegeket. Az Everything sucks! azonban a Netflix adatai alapján még relatív kis közönségét sem volt képes megtartani, a legtöbben ugyanis végig sem nézték a teljes évadot.

A One day at a time rajongói ezzel szemben végig kitartottak a sorozat mellett. Továbbra sincsenek annyian, mint az Orange is the new black nézői, de a kritikusok ódákat zengnek róla, állandóak a műsor humorát, a bátor témafelvetéseit méltató cikkek. Ráadásul az adatok szerint öt-hat ízléscsoportban is jól szerepel: erős például az LGBT nézők, a nők és a latinók körében is. Így lehet, hogy viszonylag kis nézőszám mellett is biztosnak tűnik a helyzete.

A Netflix agresszív terjeszkedése persze sokaknak nem tetszik.

Legtöbben az Amazonhoz és a Walmarthoz hasonlítják, akik letarolták a piacot és kivégezték a kisebb játékosokat. Abban minden szakértő egyetért, hogy a jövő a Netflix képviselte streamingé – a hagyományos tévék és stúdiók ennek ellenére csak a közelmúltban kezdtek befektetni az ilyen platformokba.

Eddig fontosabb volt számukra a rövidtávú haszon, és a végsőkig kitartottak a hagyományos terjesztési csatornák mellett. Ennek mára vége: hamarosan indul a Disney streamingje, és a Warner Bros. is elkezdte saját tartalmait kivonni más szolgáltatók tékájából, hogy saját platformot építsen.

A Netflix a maga több száz milliós nézőtáborával szintén az építkezés fázisában van még: a cég egyelőre azért nem tudott tiszta nyereséget elérni, mert minden egyes centet visszaforgatott a tartalomgyártásba. Előfizetőik száma és a netflixezéssel töltött idő évek óta növekszik – amíg így van, addig ők se csökkentik a sorozatokra és filmekre áldozott büdzsét. Kérdés, hol van mindennek a vége, meddig jut el a szórakoztatóipar kis gömböce?

„Ha Jézus kötvény lenne, Netflixnek hívnák. Vagy hiszel benne, vagy nem” – nyilatkozta Todd Juenger elemző. A többség úgy néz ki, egyelőre hisz benne.

Neked ajánljuk