Megvan az első "romlott" Marvel-mozi

  • narancs.hu
  • 2021. november 4.

Mikrofilm

Legalábbis a kritikusok szerint. Pedig az Örökkévalókat a friss Oscar-díjas Chloé Zhao rendezte.

Parádés szereplőgárda (többek között Angelina Jolie, Salma Hayerk, Kit Harington és Richard Madden), egy minden eddiginél epikusabb és látványosabb sztori, ahol még az utolsó mellékszereplő is minimum egy halhatatlan istenség, mindez ráadásul A nomádok földjéért két Oscarral is jutalmazott Chloé Zhao rendezésében. Kevesen gondolták volna, hogy ilyen pedigrével épp az Örökkévalók lesz az első Marvel-mozi, amely megkapja a kritikusi véleményeket összesítő Rottentomatoes "Romlott" pecsétjét – pedig így történt.

Az oldal a beérkezett kritikákat az azt beküldő kritikusok értékelése szerint osztja bináris kategóriákba – azaz mindegy, maga a kritika használ-e valamilyen skálát vagy csillagozást, a Rottentomatoeson annyit kell eldöntenie, "jónak", vagy "rossznak", azaz "frissnek" vagy "romlottnak" értékeli a filmet. Ha a beküldött kritikák 60 százaléka az előbbi kategóriába esik, a film megkapja a "Friss" plecsnit, ha utóbbiba, akkor pedig a "Romlott" lesz.

Az Örökkévalók bemutatójakor 194 kritika alapján 53 százalékon áll, vagyis nemcsak hogy romlott, de jelen pillanatban egyenesen ez a Marvel mozi-univerzum legrosszabbul értékelt filmje. Olyan mozik, mint a Marvel Kapitány vagy A Hangya és a Darázs után csodának tűnik, de a franchise 25 részen keresztül képes volt a Friss tartományban, azaz 60 százalék felett maradni. Zhao filmje után a Thor: Sötét világ (66%), majd A hihetetlen Hulk (67%) következik a legrosszabbak listáján. A Rottentomatoes a felhasználók értékelése alapján is számol tetszési indexet – mivel az Örökkévalókat csak most mutatták be, egyelőre nincs ilyen száma, a nézők azonban eddig mindössze egyetlen felvonást értékeltek negatívan: a már emlegetett Marvel Kapitányt, ami mindössze 45 százalékon áll náluk.

Az Örökkévalók a szuperhősök egy új csapatáról szól, akik már évezredek óta a Földön élnek, a sztori szerint azonban kénytelenek összefogni, hogy legyőzhessék az ugyancsak isteni eredetű Deviánsokat.

Az, hogy a kritikusok szerint a legújabb Marvel-felvonás félrement, nem jelenti azt, hogy a kasszáknál is bukás vár rá:

a szakértők 150 millió dolláros világszintű nyitóbevételt várnak tőle.

Az előrejelzések szerint különösen nagyot mehet a film Dél-Koreában: a moziban szereplő Ma Dongszok (amerikai nevén Don Lee) innen származik, ami erős vonzerőt jelenthet a nézőknek, ráadásul az ország lakosságának 75 százaléka már be van oltva.

Az Örökkévalók november 4-től látható a magyar mozikban. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.