Film

Mindig az ördöggel

Mikrofilm

Egy kicsit William Faulkner, egy kicsit Flannery O’Connor és egy kicsit Cormac McCarthy örököse Antonio Campos ambiciózus adaptációja (az eredeti regény Donald Ray Pollock munkája, ő a film reszelős hangú narrátora is). Vannak itt groteszk, az erőszak megtörhetetlen köreiben vergődő déli figurák, családban öröklődő sötét traumák és nyomasztó szimbolizmus – csoda, hogy Campos egyben tudja tartani ezt az egészet.

Az epikus hosszúságú és szerkezetű film cselekménye a Tom Holland megformálta Arvin körül sűrűsödik össze, aki egy isten háta mögötti déli kisvárosban küzd családja nehéz örökségével, és próbálja elkerülni, hogy olyan keserű, bosszúszomjas állattá váljon, mint az apja. Körülötte stopposokat gyilkoló párocskák, elvakult és kéjvágyó prédikátorok, naiv és hitbuzgó lányok, korrupt seriffek csoportosulnak, akiket bonyolult, labirintusszerű hálózatban köt össze a történet az egymástól távol fekvő nyugat-virginiai Coal Creekben és az ohiói Knockemstiffben.

Campos remekül ráérez Pollock stílusára, és sikerül életre keltenie a szerző paródia és szutykos naturalizmus között egyensúlyozó figuráit, az elfajzott vallásosságot és az amerikai Délre jellemző fülledt, koszlott miliőt. Ám hiába a forró, zsigeri erőszak és a heves, elfajzott szenvedélyek, a film valahogyan hideg marad, mivel Campos leginkább arra összpontosít, hogy minden fordulatot betűhíven megőrizzen. Szerencsére a színészei helytállnak (az apró, sápadt Holland különösen intenzív alakítást nyújt). A Mindig az ördöggel még gyengébb pillanataiban is egészen hipnotikus.

Elérhető a Netflixen

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.