Egy kicsit William Faulkner, egy kicsit Flannery O’Connor és egy kicsit Cormac McCarthy örököse Antonio Campos ambiciózus adaptációja (az eredeti regény Donald Ray Pollock munkája, ő a film reszelős hangú narrátora is). Vannak itt groteszk, az erőszak megtörhetetlen köreiben vergődő déli figurák, családban öröklődő sötét traumák és nyomasztó szimbolizmus – csoda, hogy Campos egyben tudja tartani ezt az egészet.
Az epikus hosszúságú és szerkezetű film cselekménye a Tom Holland megformálta Arvin körül sűrűsödik össze, aki egy isten háta mögötti déli kisvárosban küzd családja nehéz örökségével, és próbálja elkerülni, hogy olyan keserű, bosszúszomjas állattá váljon, mint az apja. Körülötte stopposokat gyilkoló párocskák, elvakult és kéjvágyó prédikátorok, naiv és hitbuzgó lányok, korrupt seriffek csoportosulnak, akiket bonyolult, labirintusszerű hálózatban köt össze a történet az egymástól távol fekvő nyugat-virginiai Coal Creekben és az ohiói Knockemstiffben.
Campos remekül ráérez Pollock stílusára, és sikerül életre keltenie a szerző paródia és szutykos naturalizmus között egyensúlyozó figuráit, az elfajzott vallásosságot és az amerikai Délre jellemző fülledt, koszlott miliőt. Ám hiába a forró, zsigeri erőszak és a heves, elfajzott szenvedélyek, a film valahogyan hideg marad, mivel Campos leginkább arra összpontosít, hogy minden fordulatot betűhíven megőrizzen. Szerencsére a színészei helytállnak (az apró, sápadt Holland különösen intenzív alakítást nyújt). A Mindig az ördöggel még gyengébb pillanataiban is egészen hipnotikus.
Elérhető a Netflixen
