Tévé/Film

Ölni és ölelni

A peplum útja a mai tévésorozatokig

Mikrofilm

A kisebb nemzeti filmgyártók amerikai blockbusterekkel folytatott versengése nem ma kezdődött (bár izgalmas új fejlemény, hogy a Net­flixhez hasonló nagy streamingszolgáltatók lelkesen támogatják a kimondottan bizonyos országokhoz és nyelvekhez igazított tartalmak gyártását).

Az 1950-es évek végétől nagyjából az 1960-as évek közepéig az olasz filmipar vívott heroikus küzdelmet az éra nagyszabású, impozáns kiállítású amerikai történelmi és bibliai filmjeivel (a teljesség igénye nélkül Ben Hur, Quo vadis, Kleopátra, Sámson és Delila, A tízparancsolat, A palást, Spartacus). Az olasz kardos-szandálos filmek kevésbé voltak érdekeltek a míves színészi játékban, a nagy ívű történetmesélésben és a pompás látványban – mindehhez ugyanis hiányzott a tőke. Ehelyett inkább dagadó, olajozott mellizmokkal, lengén öltözött rabszolgalányokkal és a történelmi hitelesség teljes hiányával szédítették a nézőiket.

A korabeli francia kritikusok fintorogva csak peplumként emlegették az olaszok remekeit, az ókori görög viselet, a peplos után. A látvány-, test- és erotikaorientált filmeket leginkább a kalandfilm altípusaként lehetne leírni, melyek igen lazán és kreatívan kezelték az alapul választott történelmi eseményeket (többnyire az antikvitásból és a középkorból szemezgettek) és bibliai történeteket. Hőseik emberfeletti erejű férfiak, akik egész filmfolyamokban és végtelen számú folytatásokban küzdöttek zsarnokok és egymás ellen, illetve különböző alulöltözött és megmentésre szoruló lányok és asszonyok kegyeiért. Góliát, a Quo vadisból ismert Ursus, Sámson, Herkules és a tipikusan olasz nemzeti kincs, Maciste aprították a szörnyeket, sárkányokat és türannoszokat. Csak a peplumaranykor röpke évei alatt 25 Maciste-film készült, a nép Herkulese már a némafilmkorszaktól az olasz filmtörténet elmaradhatatlan alakja. Félig isten, félig ember, aki különböző korokban bukkan fel a jégkorszaktól az első világháborúig. Ezeket a héroszszerepeket kimondottan testépítőkre szabták, hiszen a hangsúly a lenyűgöző fizikumon és nem a színészi képességeken volt. A kor másodvonalbeli amerikai testépítőcskéi (pl. Steve Reeves, Reg Park, Gordon Scott) könnyen találhattak munkát a Cinecittà peplumfutószalagja mellett (az 50-es években az olcsó gyártási költségek és az olasz filmesek szakértelme több amerikai produkciót is Rómába vonzott, itt forgott a Ben Hur, a Kleopátra, a Quo vadis és A Római Birodalom bukása is). Az amerikai ókori eposzok mellett olcsó B filmeknek tetsző olasz peplumfilmeket sikerrel exportálták Amerikába is (a Maciste-filmeket inkább Herkules vagy Góliát néven, hiszen az olasz nemzeti kincs ott ismeretlen volt), sőt a jenkik örömmel fektettek a gyártásba is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.