Film

Papucshős

Christopher Nolan: Tenet

  • - köves -
  • 2020. október 3.

Mikrofilm

Aki vett már részt időutazáson, tudja, nem is olyan nagy szám, a magyar kórházakban például évtizedeket lehet visszaugrani az időben – persze Christopher Nolant az idő másfajfa folyása és már megint egy James Bond-film lehetősége izgatta.

Csinált is egyet, a Bond-filmek humora nélkül, de azok világutazós látványával és olyan töltényekkel, melyek röppályája csak az időinverzió és a másnaposság szabályai szerint értelmezhető. Ne kerteljünk: folyik a temporális hidegháború. Ilyeneket szerény, de gagyiságukat vállaló gagyikban szoktak teljes komolysággal kimondani, meg a kétszázmillió dolláros Nolan-filmekben; a technikai finesz, a gondolatok emelkedettsége és a celluloidba vetett hit mindenképp a világhírű angol oldalán áll.

Szóval, folyik. De nem csak egy pisztolygolyó, az ennél jóval kifejezőbb Kenneth Branagh is képes visszafelé haladni az időben, és így talán még mérgesebben is néz, mint időben előre. Tekintetében ott parázslik egy régi Shakespeare-színész dühe, meg egy orosz oligarcháé, aki asszonyverésből és világhatalmi törekvésekből diplomázott az oligarchaképzőn. Titkon megvillanó strandpapucsával és a hátára kent napolajjal kicsit kilóg ugyan a fémesen letisztult nolani világból, melyben a legkisebb természetesség is üldözendő, de azért Mike Leigh nyugodtan aludhat: a temporális hidegháborúban legfeljebb a napolajig jutunk a brit hátak kisrealista ábrázolásában.

A világvégét reggeliző Andrejjel szemben áll délcegen a jól szabott titkosügynök (John David Washington), akinek legfőbb ismertetőjegye öltönyén és hangtompítóján túl, hogy egy sajtreszelővel is képes legyőzni bárkit – konyhaeszközhumorban azért vannak erősebb versenyzők is Nolannál. Brit tudósok kimutatták: tud az irónia létezéséről, de még nem próbálta, pedig azt mondják, oldja a világvégét. Az öltöny, akit Washington alakít, bár titkos küldetésben jár, alighanem az Üres Nézések Minisztériumának Készenléti Osztályáról jár be dolgozni. Az időinverzió nem tűri a komolyabb színészkedést, hősünk ennek megfelelően közlekedik térben és időben, konokul tesz-vesz, ügyei intézéséhez hol katamaránt, hol tűzoltóautót használ. Számos világrészt és Michael Caine-t is érintő útja során néha valaki azt mondja, temporális háború, de senki nem nevet fel, mert ha látni nem is látjuk, de az életmű ismeretében érezzük, sőt tudjuk: újabb nagy nolani alkotás születésénél lehetünk ott. Bár ebből legtöbbször csak egy hangos akció sci-fi látszik.

Forgalmazza az InterCom

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.