Animációs film

Pokémon – Pikachu, a detektív

  • Szabó Ádám
  • 2019. június 16.

Mikrofilm

Két évvel azután, hogy a Pokémon Go nevű telefonos játék hatására a fél világ Poké-vadászatba kezdett, a mozikba is megérkeztek a zsebszörnyek. Mintha azonban a készítők sem bíztak volna pusztán a brand népszerűségében: a sorozat főhőse a japán Ash Kethcum helyett a ma uralkodó trendeknek megfelelően egy fiatal fekete srác, Tim Goodman lett; a cí­mer­állat Pikachu hangjára pedig leszerződtették Hollywood egyik legkelendőbb sztárját, a marketingesek álmát, Ryan Reynoldsot.

Kell is a hájp a filmnek, a sztori ugyanis elég soványka: a főszereplő Tim apja balesetet szenved, a fiú ezért kénytelen félretenni a Pokémonokkal szembeni előítéleteit, és a Poké-fővárosba utazni. Ott aztán találkozik apja egykori társával, Pikachuval, a detektívvel – kettejük nyomozása pedig vad és teljesen felesleges vargabetűk után egészen a Poké-világ tetejéig vezet.

A történet és a hangulat Tim Davys plüssdetektívregényeit idézi, de Rob Letterman filmje nem tud mit kezdeni a műfajjal. A nyomozás nem izgalmas, a fordulatok nagy része pedig már az első pillanatoktól sejthető – ha pedig a végső leleplezés után elkezdjük visszafejteni a „ki miért mit csinált?” kérdéskört, egy rakat logikai bukfencet szedhetünk össze.

Persze egy rágógumi noirt nem is a rejtélyek hajtanak – itt azon kell izgulni, hány Pokémont tudunk összeszámolni a nagytotálokon. A Pikachu, a detektív ugyanis pont az ilyen rajongóknak készült, a fan service pedig a mozi legerősebb része: az ismertebb szörnyek mellett még a mellékes Pokémonok is megkapják a maguk 3 percét.

Forgalmazza az InterCom

Figyelmébe ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).