Animációs film

Pokémon – Pikachu, a detektív

  • Szabó Ádám
  • 2019. június 16.

Mikrofilm

Két évvel azután, hogy a Pokémon Go nevű telefonos játék hatására a fél világ Poké-vadászatba kezdett, a mozikba is megérkeztek a zsebszörnyek. Mintha azonban a készítők sem bíztak volna pusztán a brand népszerűségében: a sorozat főhőse a japán Ash Kethcum helyett a ma uralkodó trendeknek megfelelően egy fiatal fekete srác, Tim Goodman lett; a cí­mer­állat Pikachu hangjára pedig leszerződtették Hollywood egyik legkelendőbb sztárját, a marketingesek álmát, Ryan Reynoldsot.

Kell is a hájp a filmnek, a sztori ugyanis elég soványka: a főszereplő Tim apja balesetet szenved, a fiú ezért kénytelen félretenni a Pokémonokkal szembeni előítéleteit, és a Poké-fővárosba utazni. Ott aztán találkozik apja egykori társával, Pikachuval, a detektívvel – kettejük nyomozása pedig vad és teljesen felesleges vargabetűk után egészen a Poké-világ tetejéig vezet.

A történet és a hangulat Tim Davys plüssdetektívregényeit idézi, de Rob Letterman filmje nem tud mit kezdeni a műfajjal. A nyomozás nem izgalmas, a fordulatok nagy része pedig már az első pillanatoktól sejthető – ha pedig a végső leleplezés után elkezdjük visszafejteni a „ki miért mit csinált?” kérdéskört, egy rakat logikai bukfencet szedhetünk össze.

Persze egy rágógumi noirt nem is a rejtélyek hajtanak – itt azon kell izgulni, hány Pokémont tudunk összeszámolni a nagytotálokon. A Pikachu, a detektív ugyanis pont az ilyen rajongóknak készült, a fan service pedig a mozi legerősebb része: az ismertebb szörnyek mellett még a mellékes Pokémonok is megkapják a maguk 3 percét.

Forgalmazza az InterCom

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.