A zsidó kultúrában különösen fontos szerepe van a Dobray György Kövek című dokumentumfilmjében említett köveknek, melyekben számtalan szimbólum és vallási motívum találkozik. A temetkezési szokások a legtöbb valláshoz hasonlóan szigorúan szabályozottak, a nem zsidók számára azonban a legfurcsábbnak a sírkövekre helyezett kavicsok tűnhetnek. Ezek elhelyezésének számtalan jelentése és eredettörténete létezik: a virágokkal szemben – melyek inkább örömteli eseményeken, például esküvőkön használatosak – az öröklétet szimbolizálják, hiszen nem hervadnak el és nem mossa el őket eső.
Ráadásul a kövek azt is mutatják, hogy a halálban mindenki egyenlő: nincsenek a sírokon kisebb-nagyobb virágok vagy hivalkodó csokrok. A kavicsok száma jelzi, hányan emlékeztek meg az elhunytról – sőt, maga a sírkőállítás is ezekből ered, a szokás szerint ugyanis élettelen fölé csak élettelen dolog kerülhet. Mindez ha máshonnan nem, a Schindler listája című film zárójelenetéből mindenkinek ismerős lehet.
Dobray György dokumentumfilmjének egyik fő motívuma, hogy olyan, a történelmet és emberek millióinak személyes sorsát meghatározó tragédiára, mint a holokauszt, ma már csak hasonló, anekdotikus módon emlékszünk. Túlélők már alig vannak közöttünk, akik elmondhatnák történetüket, így Auschwitz szép lassan filmekben látott horrorhelyszínné, vagy épp múzeummá változik – a holokauszt áldozatai pedig egyszerű nevekké, statisztikai adatokká fakulnak.
Szükség van valamilyen kézzel fogható, vagy szemmel látható sírra vagy emlékhelyre, amely megőrzi az áldozatok neveit
– és szükség van arra is, hogy leszármazottaik, rokonaik és barátaik leróhassák kegyeletüket, ugyanis csak így marad fent a név mellett az elhunytak emléke is.
A dokumentumfilm az emlékezet megerősítését és helyének megteremtését két párhuzamos történeten keresztül mutatja be. Az egyikben a német Evangélikus Egyház ASF nevű egyesülete és a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (MAZSIKE) kéthetes budapesti táborát láthatjuk, melynek során önkéntes résztvevők újítják fel egy zsidó temető sírköveit. A vallási előírások szerint a temető növényzetét és környezetét háborítatlanul kell hagyni, ezért is van különös jelentősége a bennük álló sírok megtisztításának és felújításának.
A tábor résztvevői között akad, aki a felmenői iránti tisztelet miatt jelentkezett a táborba; egy német srác a zsidó kultúrát hiányolta lakóhelyén, ezért állt önkéntesnek; egy középkorú urat pedig a világvallások, köztük a zsidó hit iránti érdeklődése vezetett Budapestre. Munka közben egymáshoz és a zsidó hagyományokhoz is közelebb kerülnek, a kifakult, síron olvasható nevek pedig nemcsak felélednek, de értelmet is nyernek számukra.
A Kövek másik története Gunter Demnig német szobrászművészt mutatja be, aki botlatókövek lerakásával emlékezik a holokauszt áldozataira. 26 európai országban több mint 74 ezer ilyet helyezett már el – a film bemutatja néhány magyarországi apró emlékhely megszületését. A néhány négyzetcentis, apró botlatókövek szinte észrevétlenül simulnak bele az aszfaltba, vagy épp a macskakövek közé – ahogy mi, emberek is, akik mind apró porszemnek számítunk a Földön. Annak a néhány embernek azonban, akik közel állnak hozzánk, az egész világot jelenthetjük – ahogy a kis botlatókövek is azoknak, akik végre elmondhatják hozzátartozójuk történetét és kapnak egy helyet, ahol emlékezhetnek rájuk.
A Köveket 2021. július 8-án mutatják be a mozikban. Forgalmazza a Cirko Film.
Kedves Olvasónk!
Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.
Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.
Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
