Mozit vásárolt Quentin Tarantino

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. július 6.

Mikrofilm

A Los Angeles-i Vistát vette meg, és röviden értekezett a mozizás jövőjéről is. 

Quentin Tarantino amerikai filmrendező bejelentette, hogy megvásárolta a Los Angeles-i Vista filmszínházat - számolt be a variety.com hollywoodi hírportál.

A Kill Bill és a Volt egyszer egy Hollywood rendezője egy podcastban beszélt a moziba járás jövőjéről. Úgy vélekedett, hogy néhány mozilánc, amelynek a koronavírus-járvány miatt be kellett zárnia, "meg is érdemelte".

Mint mondta, minden mozibezárás elszomorította, de vannak olyan moziláncok, amelyek szerinte már teljesen elveszik a mozizás élményét. Hozzátette: nem hisz benne, hogy egy mozinak olyannak kell lennie, mint az ember nappalijának.

A rendező szerint a "butikmozik" előtt viszont nagy jövő áll. Egyúttal közölte, hogy a megvásárolt Los Felizben lévő Vista a tervek szerint karácsonykor nyit majd ki.

Megjegyezte, hogy mikor másik mozija, a Los Angeles-i New Beverly két hete kinyitott, minden előadás teltházas volt.

Tarantino elmondta, hogy a Vistában nemcsak régebbi filmeket játszanak majd, hanem újakat is bemutatnak. Olyan lesz majd, mint egy "koronagyémánt" - ígérte.

A helyi történelmi nevezetességnek számító, egy vetítővásznas Vista mozi 1923-ban nyílt meg Los Angelesben. Eredetileg több mint nyolcszáz férőhelye volt, de később, hogy kényelmesebb legyen, nagyobb sortávolsággal négyszázra csökkentették a székek számát. A mozi több hollywoodi filmben is szerepelt, például a Tiszta románcban. 

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk