Rejtély övezi Mijazaki Hajao utolsó filmjét

  • narancs.hu
  • 2023. június 6.

Mikrofilm

A Chihiro Szellemországban rendezője a bemutató napjáig igyekszik a lehető legtöbb részletet titokban tartani.

Július 14-én érkezik a japán mozikba Mijazaki Hajao utolsó filmje, a How do you live, a legendás Studio Ghibli alapító-mesterének hattyúdaláról azonban szinte semmit nem tudni. Mijazaki az egyik legnagyobb élő animációs legenda, olyan filmek köthetőek a nevéhez, mint az Oscar-díjas Chihiro Szellemországban, A vándorló palota, A vadon hercegnője, a Totoro – A varázserdő titka, vagy épp a Nauszika – A szél harcosai. Mozgóképes búcsúját azonban nem előzi meg drága és figyelemfelkeltő marketingkampány – sőt, még egy előzetest sem láthatott a közönség.

A filmről egyedül egy rejtélyes, madarat ábrázoló poszterféleség jelent meg.

A Studio Ghibli elnöke, Toshio Suzuki a Bungei Shunju magazinnak adott interjújában elmondta: a rendhagyó stratégia célja, hogy minél inkább felkeltsék a rajongók érdeklődését, akik a 2013-as Szél támad óta nem láthattak Mijazaki-filmet a nagyvásznon. „Meg akarják majd nézni maguknak, miről is szól. Ehhez pedig kénytelenek elmenni a moziba” – magyarázta az elnök.

Azt sem lehet pontosan tudni, miről szól majd a film, a pletykák szerint azonban Genzaburo Yoshino 1937-es, azonos című regényének adaptációja, amely egy coming-of-age-sztori, azaz felnövéstörténet. Suzuki szerint azonban Mijazaki Hajao csak Yoshino könyvének címét vette kölcsön, így könnyen lehet, hogy az eddigi, sztoriról szóló találgatások teljesen tévúton járnak. Az is előfordulhat azonban, hogy csak így próbálják tovább fokozni a film körüli rejtélyt: Mijazaki Hajao maga korábban az egyik kedvenc regényének nevezte a How do you live-et.

A rendező évtizedek óta ismert perfekcionizmusáról, amely már korábban is számos esetben eredményezett csúszásokat és késéseket. A japán precizitásnak megfelelően azonban mindig sikerült betartania az előírt premierdátumot, legfeljebb az újságíróknak tartott előzetes sajtóvetítések maradtak el. Az azonban még a Studio Ghibli berkein belül is szokatlannak számít, hogy ilyen kevéssel a bemutató előtt sem a történetről, sem a szinkronhangokról, sem semmi egyébről nincs nyilvános információ.

Mijazaki Hajao nyugdíjba vonulásáról majd visszatéréséről ebben a cikkünkben írtunk részletesebben annak kapcsán, amikor a rendező kifejtette, miért hisz még mindig a kézi animáció erejében. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.