Atlantában áll még egy-két tárgyi emlék, ami bizonyítja, hogy nemrég olimpiát rendeztek itt, de arra, hogy Richard Jewellnek szobrot állítson valaki, Clint Eastwood eljöveteléig várni kellett. Előtte csak keveseknek rémlett, melyik versenyszámban indult a címszereplő, de most már tudjuk: Richard Jewell a meghurcolt kisember maratoni számát nyerte nagy fölénnyel. Az olimpiai parkban melózó biztonsági őr volt az egyetlen, aki egy gyanús hátizsákban meglátta a veszélyt, s bár kollégái legyintettek, a táska bombát rejtett, ám hála neki, nem esett akkora tragédia, amekkora eshetett volna. Ha ennyi a történet, a kilencvenhez közelítő Eastwood biztosan másnak szenteli idejét, csakhogy a hősként ünnepelt kisemberből hamarosan az FBI első számú gyanúsítottja lett. Eastwood úgy üli meg a lovat, ahogy szeretjük, hol cowboyosan szikár, hol férfiasan elérzékenyült, hol ujjmutogatósan felháborodott, és van is miért felháborodni, hiszen a gyors sikert hajszoló szövetségieknél csak az amerikai sajtó tett nagyobb kárt Richard Jewell életében: a bulvártól Tom Brokaw-ig mindenki sietett felismerni benne az ideális gyanúsítottat. Eastwood sem szívbajos, ha gonoszra van szüksége: úgy állítja be a férfit hírbe hozó lap újságírónőjét, mint aki a fülesért szexszel fizetett, noha ez nem így volt. Megszólalásait ismerve az idős mester tán úgy volt vele, hogy a nüanszokkal bajlódjon csak a „puhapöcs generáció”, őt nem köti más, mint a vadnyugat sajtóetikája. Ahogy azt a Liberty Valance-ban mondták: „Ha a legendából tény lesz, hozd le a legendát.”
Forgalmazza az InterCom
